a mutató ujját, minden porcikánkon.

Érdemes lesz? érdemes volt? Görbe, ami egyenes volt. Hol van erő és szerencse? Mi taszít ki? Ki vezet be? Tőle, hozzá, benne, érte, nála, néki, mégse, mért ne, ide, onnan, ott is, itt se majd ha, már most, úgy is, így se, mindig, egyszer, érthetetlen, jaj, tovább, nem, az se, nem, nem, néha mégis, soha többé, véle, oda, mindörökké: mennyi megnyílt s elveszett út, mennyi csapda, mennyi zegzug, halni lassan, ölni gyorsan, bent a szívben, kint a sorsban, s úgy hinni, hogy győztes – vesztes, eljutunk az egyeneshez: . . . érdemes volt? érdemes lesz?

Lehetnénk hópelyhek, hogy essünk egymásra összeolvadni.

Csak  úgy ne szeress, mint jégpáncél a folyóvizet: egységesen. Néhol jobban hullámzok mint hinnéd, nem egyforma nagyságú köveket dobáltak belém.

Ha ránktör az éj, csillagképemre csendben: fesd fel a Napot.

Két megrepedt érzés közé bújtunk, ránk zúdult egy vallomásnyi szikla. Te is érzed, hogy nem fáj?

Másnak látom már magamat is mióta csodát suttogtál.

Hozzá nőttél a vérköreimhez, összeköt egy lélekzsinor, kérlek ne vágd le magad.