"Magyarországon kb. 1300000 felnőtt első számú közlekedési eszköze a kerékpár. Ha csak 15 százalékuk teszi le a kötelezős sisak miatt, már az is 400 000 vesztett életévvel járna. Teljesen más nagyságrend a baleseti életveszteség, a kötelező sisakkal a nagyjából évi 70 halálos áldozatból maximum 10 lenne menthető." - valószínűleg helyes érv, de úgy lenne illendő, hogy az évi 10 "nem meghalt embert" átváltanánk emberévre, mondjuk balesetenként 50 megnyert életév és egy emberöltő alatt 50 végigbiciklizett évvel 10×50×50 = 25 000 megnyert életév a sisakhasználat miatt vs. 400 000 vesztett év a kevesebb biciklis miatt.

Ez még mindig pozitív egyenleg, de elég könnyen lehet a számokat úgy tilitolizni, hogy fordítva alakuljon.

Teszem azt, ha csak egy évet nyer az ember a biciklizéssel, és csak 5% teszi le a sisak miatt a biciklit, akkor az már csak 66 000 vesztett életév, de ha a másik oldalt pl. 60 évre tolom fel, és mondjuk a sisakmókát évi 20-ra, akkor már 72 000 megnyert életév van 66 000 veszített-tel szemben.

Nem azt akarom mondani, hogy ez a színtiszta igazság, csak hogy

van két tökre összehasonlíthatatlan mennyiség, amik között egyébként több nagyságrendnyi látszó különbség van

a szemébe néztem, majd elmosolyodtam:

- inkább visszatértem.

tudtuk mire gondol a másik. mint minden suliban a mi tanárinkban is pletykálnak a tanárok egymással a diákokról, szóval biztos voltam benne hogy bőven elterjedt a hír arról, hogy mennyit rontottam a jegyeimen amikor felfordult az életem a tavalyi évben. nem mindegyik tanárt érdekelte ez a többi 600 gyerek mellett ahogy ez a kis javulás sem érthető módon, de amelyik tanított és egy kicsit is ismert tudta, hogy a rossz irányba javulás nem hiába történt úgy ahogy. a matektanárom pedig tipikusan az a tanár volt, aki annak ellenére hogy tudta hogy mint jó néhány osztályban, a mi osztályunk zömét is a rosszabban teljesítő diákok tették ki, nem alázott meg senkit, az összes diákot imádta kivétel nélkül, és akár még segített néhány dogában. de azért mint minden tanár ő is megjegyezte a kiemelkedőbbeket, köztük engem is. és az én matektanárom tudta, hogy a javulásom oka nem az volt, hogy hirtelen jobban elkezdett érdekelni a tantárgy. ismert, a szorgalmam semmivel sem volt jobb a tavalyinál, de az eszem a rossz társaságba kerülés ellenére nem tompult el. ez a kis apró bók nem csak arra utalt hogy jobb vagyok matekból, hanem azt is, hogy ő látja rajtam hogy sokkal több a mostani énem a tavalyinál. ez pedig olyan boldogsággal töltött el, hogy tényleg látta hogy min mentem keresztül, hogy mennyit szenvedtem és hogy most felálltam és küzdök...