Megnyugtató tudni, hogy a legnagyobb zseniknek is voltak egészen furcsa szokåsaik. Néha egészen bizarrak. Néha meg... csak emberiek.
PetĆfi pĂ©ldĂĄul imĂĄdta a tojĂĄsos Ă©ticsigĂĄt. Igen, jĂłl olvasod. Ăticsiga. TojĂĄssal.
MolnĂĄr Ferenc, A PĂĄl utcai fiĂșk ĂrĂłja csak Ă©jszaka tudott Ărni, ezĂ©rt egyszerƱ megoldĂĄst vĂĄlasztott: feketĂ©re festette a szoba falait, hogy nappal is tudjon dolgozni.
KosztolĂĄnyi DezsĆ rendszeresen meztelenĂŒl tĂĄncolt a felesĂ©gĂ©vel, mĂ©g akkor is, ha kisfiuk, ĂdĂĄmka is a szobĂĄban volt.
Babits MihĂĄly, amikor feszĂŒlt volt, nem kiabĂĄlt â csak lefekĂŒdt a földre, Ă©s rĂĄgta a perzsaszĆnyeget.
Karinthy Frigyes egy idĆben megszĂĄllottja lett a piros szĂnnek: piros volt a tĂĄrcĂĄja, inge, ĂłrĂĄja, öngyĂșjtĂłja, de mĂ©g a zsebkendĆje is. Mint kiderĂŒlt, agydaganata volt â az Ă©lĂ©nk szĂnekhez valĂł vonzĂłdĂĄs pedig egyes elmĂ©letek szerint gyakori az ilyen betegeknĂ©l.
Ăs mĂ©g nincs vĂ©ge.
Ady Endre pĂ©ldĂĄul gyakran ivott abszintot reggelire, Ă©s azt vallotta, hogy az alkohol Ă©s a morfium nĂ©lkĂŒl kĂ©ptelen Ărni. Egyszer Ăgy fogalmazott: âA betegsĂ©geim, az alkoholizmusom, az öngyötrĂ©sem: ezek is Ă©n vagyok.â
Arany JĂĄnos viszont nagyon zĂĄrkĂłzott volt â annyira, hogy mĂ©g a sajĂĄt arckĂ©pĂ©nek megfestĂ©sĂ©t is csak hosszas gyĆzködĂ©s utĂĄn engedte. UtĂĄlta a nyilvĂĄnossĂĄgot, Ă©s egĂ©sz Ă©letĂ©ben kĂŒzdött a depressziĂłval.
RadnĂłti MiklĂłs pedig szinte megszĂĄllottan figyelte önmagĂĄt: naplĂłiban sokszor Ărt arrĂłl, hogyan prĂłbĂĄlja âmegtisztĂtaniâ a gondolatait, hogy mĂ©ltĂł lehessen a sajĂĄt költĂ©szetĂ©hez. Több ismerĆse szerint egy idĆben minden beszĂ©lgetĂ©sĂ©t elemezte, mintha vers lenne.
















