#furcsa

Megnyugtató tudni, hogy a legnagyobb zseniknek is voltak egészen furcsa szokásaik. Néha egészen bizarrak. Néha meg... csak emberiek.

Petőfi például imádta a tojásos éticsigát. Igen, jól olvasod. Éticsiga. Tojással.

Molnár Ferenc, A Pál utcai fiúk írója csak éjszaka tudott írni, ezért egyszerű megoldást választott: feketére festette a szoba falait, hogy nappal is tudjon dolgozni.

Kosztolányi Dezső rendszeresen meztelenül táncolt a feleségével, még akkor is, ha kisfiuk, Ádámka is a szobában volt.

Babits Mihály, amikor feszült volt, nem kiabált – csak lefeküdt a földre, és rágta a perzsaszőnyeget.

Karinthy Frigyes egy időben megszállottja lett a piros színnek: piros volt a tárcája, inge, órája, öngyújtója, de még a zsebkendője is. Mint kiderült, agydaganata volt – az élénk színekhez való vonzódás pedig egyes elméletek szerint gyakori az ilyen betegeknél.

És még nincs vége.

Ady Endre például gyakran ivott abszintot reggelire, és azt vallotta, hogy az alkohol és a morfium nélkül képtelen írni. Egyszer így fogalmazott: „A betegségeim, az alkoholizmusom, az öngyötrésem: ezek is én vagyok.”

Arany János viszont nagyon zárkózott volt – annyira, hogy még a saját arcképének megfestését is csak hosszas győzködés után engedte. Utálta a nyilvánosságot, és egész életében küzdött a depresszióval.

Mintha az ősz nem lenne valós,

de a tél már a nyakunkba liheg.

Mintha csak úgy múlna az idő,

hogy valójában nem is telik,

és úgy jön minden egyszerre,

Aznap a szerelemről beszélgettünk. Azt kérdeztem honnan tudod, hogy az érzéseid valósak. A szavaid akkor nagyon sokat tanítottak nekem a szerelemről.

Azt mondtad: “Onnan tudom, hogy ez igazi, hogy tudom hogy odakint lányok ezrei lehetnek olyan őrültek, olyan viccesek mint te vagy lehet hasonló személyiségük, én mégis téged akarlak. A tudat, hogy másban is meg lehet találni, te mégis egy embert akarsz. És az a valami amit megláttam benned, amit őrzök már nagyon régóta. Minden rossz és jó ellenére. Tudom, ha ez nem életre szóló, akkor semmi sem az.”

Néha mikor a múltunk árnyai felbukkannak, hogy beköszönnek, hogy próbálják tönkretenni a jelent, ezekre a szavakra gondolok. Mert a múlttal igenis nagyon nehéz dűlőre jutni. A sebeket pedig bizony nehéz begyógyítani. De a szavaid megnyugtatnak. És csak szeretni akarlak.

pillanatok az életünkből.

Hogy nem rémít meg a démonaim közelsége és a saját életemben elhelyezkedő nehézség, inkább komfortosnak érzem.

Viszont, ha valami túl könnyű vagy túl egyszerű az megrémít és furcsának találom.