30 nap alatt 30

„Ne félj!

Ez is csak egy olyan nap lesz, mint a többi.” Mondják sokan.

Hát, én azt mondom, merj félni, érezni, mert ez igenis egy jelentőségteli pillanat!

Jó, rendben, félni, az azért túlzás...de miért is ne félhetnénk amúgy? Mióta zártuk ki, száműztük ezt az érzést a fiók mélyére? Nincs önfeledt öröm az elmúlás félelme nélkül. Amikor először mentünk iskolába, akkor nem féltünk? Hát hogy a viharba ne! Amikor elballagtunk általános iskolából? Vagy amikor érettségiztünk? Vagy amikor először szálltunk repülőre? Első munkanap? Vagy amikor nehéz döntéseket kell hoznunk? A sort a végtelenségig lehetne folytatni. De nemhogy gyengébbek, hanem inkább erősebbek lettünk az élményeink által, amiket megéltünk, nemcsak olvastunk, hallottunk, elképzeltünk.

Szóval igen, ez is olyan nap, mint a többi, igen, de merjük felöltöztetni a pillanatot, elmerülni benne, megélni, és élvezni!

Holnap is felkel a nap, megy minden tovább, de valamit megint elértünk, mérföldkőhöz érkeztünk, van már egy történetünk, amit magunk mögött hagytunk, és aminek a tanulságaival, reményeivel és vágyaival vágunk bele a következő szakaszba, és írjuk tovább a könyvet.

Amúgy pedig néha jó csakúgy megállni, elmélázni...egy hosszú pillanatra jelen lenni magunk és a számunkra fontos emberek számára. Most mindenki neked örül. ♥ Ez az a nap. Ez az a hét. Élvezd minden pillanatát, ez a tiéd!

“De szeretnék én is hej jó sokáig élni, Nézni, hogy lesz lánykából nő aztán meg néni, És amikor öreg leszek s iszonyú tapasztalt, Elindulok fölfelé, de lerúg egy angyaltalp.”

Valahogy pont így - nem öregszünk, csak a tapasztalatunk nő!

Mindenesetre, olyan jókat szoktunk nosztalgiázni, hogy épp itt az ideje, hogy számot vessünk, honnan jöttünk. Hiszen milyen jó is volt gyereknek lenni.

Mikor is volt már az, amikor az udvaron homokoztunk a fűzfa alatt, amikor “kanyarfociztunk” a garázsok mögött, kimentettük a szemetet a Zalából, a farakások között ipi-apacsoztunk… Nem is beszélve azokról a jó kis vonyarci és döröskei nyaralásokról.

Májusfák (a kedvenceid), klubos bulizások, őrségi vásári mulatási, szm bálok!

Aztán törzshelyünk lett a Presszó, amíg ki nem söpörtek onnan minket. Sebaj, a jó öreg Kocsma mindig ott lesz, az nem megy sehova. Ahogy a gyerekkori barátok sem, akik mindig egy különleges részét fogják képezni az életünknek.

Ez a poszt olyan lesz, amiben nemcsak az én gondolataimat olvashatod, hanem másokét is. Végeredményben, vészesen közeleg a Nagy Nap!

Lassan fogy az emlékkönyv témáinak száma is, ezért a finish-ben arra gondoltam, hogy írok egy “ellentétetelező” posztot a Női princípium mellé, és sorra veszem, milyen jó, hogy vannak a Fiúk az életünkben.

Először néhány gondolat Dóri tollából:

Lássuk be vannak dolgok, amikkel hiába próbálkozunk a srácoknál. Vehetünk nekik Hiperkarma koncertjegyet, beharangozhatjuk nekik, hogy fényfestés lesz…..de ugyan minek?

A babzsákok, a sörösdobozok és konzolok hamar felülírják a terveket. Hiába csapat Pista bá’ lovasszekérrel az ablak előtt, a FIFA nem állhat meg. Egyetlen akadályozó tényező léphet fel Gabeszittyó és Margit előtt, az pedig a másnap, amikor a fiúk bagzómacska szemmel előbújnak barlangjukból. Onnan lehet tudni, hogy nagy a baj, ha még az X-box-ra sem tudnak ránézni. De ez számunkra remek alkalmat teremt a fröccsözésre, koncertezésre és mindenféle csajos programokra. :) Ígérem, Grazban is lesz majd x-box sarok! :D

Mit mond Dávesz, azaz Tesó, milyen vagy te, Juló?

“Juli olyan, aki folyton megzavarja a szabadidőmet, és ezért testvéri kötelezettségeimnek kell eleget tennem. De azért nagyon jó, hogy van nekem!” ❤ 

Azt mondta: Ne aggódj, Juli érteni fogja! :)

És mit gondol végül a szerző?

Leginkább azt, hogy imádom ezeket a figurákat, akiket mellénk sodort a sors! Gábornál jólelkűbb, viccesebb és talpraesettebb fickót szerintem keresve se találhatnál. Imádom a mindig nyugis természetét, a vagányságát és a “csipis” beszólásait. Nagyon bírom, hogy Zsóval is milyen könnyen megtalálják a közös hangot mindig. Zsolti… ez a drága ember sem erre a világra született, a szó legjobb értelmében. (Túl jó a lelke, az emberek meg gonoszak.) Annyira örülök, hogy ő is velünk van, és mindig valamilyen trollkodáson vagy kedves meglepin töri azt a kreatív fejét. Vele is milyen messziről indult a kapcsolatod, és lám, hova jutottunk a “popi pacskolás” óta!

Tudjuk, nem tökéletesek ők sem, becsúszik néha a “keddi kenyér”, vagy épp nem tudjuk rávenni őket a kimozdulásra, vagy valami más, amúgy teljesen jelentéktelen aprósággal húzzák ki nálunk a gyufát - de a haragunk is addig tart, mint egy gyufa lángja. Nagyon örülök, hogy összecsiszolódtunk ezekkel a fiúkkal, hogy ott vannak nekünk a mindennapokan, hogy bármikor számíthatunk rájuk. Ez a mai világban kincs, ami szerencse és sok kitartás, valamint önzetlen szeretet eredménye.

Egy kapcsolat soha nem csupán a rózsaszín felhőkből áll, hanem a szürke hétköznapokból is. Aki mást vall, az majd rájön. Vallom, hogy akkor leszünk igazán boldogok az életben, amikor találunk minden egyes napban apró örülnivalót, és “ünnepként” fogjuk fel, amikor végre mindketten otthon vagyunk, közösen megnézünk kikapcsolódásként egy sorozatot, együtt készítjük el a vacsorát, vagy csak röhögünk egy jót az egyik fél poénjain.

“A sárga a napsütés színe. Örömmel, boldogsággal kötik össze. A sárga szín meleg hatást kölcsönöz, és erőt ad. A sárga meleg hatást, boldogságot kelt, elősegíti a mentális aktivitást, és erőt ad. A sárga gyakran ételt jelent… Világos, csupasz egy igazi figyelemfelkeltő, épp ezért festik a taxikat sárgára. Ha túl sokat használják, a sárga már zavaró is lehet; például a kisbabák többet sírnak egy sárga szobában. A sárga a legfeltűnőbb egy fekete háttér előtt, ezért is használják figyelmeztetéseknél ezt a színkombinációt.“

Sokat agyaltam, hogy ez bekerüljön-e vagy sem, mert végeredményben nem emlék a maga tradicionális módján, nincsen benne univerzális üzenet. De mégsem tudtam kitörölni a listáról, csak mindig “lejjebb” került valahogy. Aztán végül úgy döntöttem, nem véletlen, hogy ennyire kötöm hozzád ezt a színt, hiszen a szó legjobb értelemben “sugárzik belőled a sárga”!

A sárga az egyik alapszínünk, ahogy a kék és a piros. Nélküle nincs színskála, ez is jelzi, mennyire elemi erővel bír.

Napi érdekes: Az olimpiai zászlón a sárga karika jelképezi Ázsiát.

A zenében is vannak jellegzetes vonatkozások, akár az Illés “örökzöldjére”, a Sárga rózsára gondolunk vagy a Beatles Yellow Submarine-jára. Azt tudtad, hogy a 30ipszi első albuma a Sárga lemez volt?  

A Wikipédia szerint a sárga az a színészlelet, amilyennek az 565 és 590 nanométer közötti hullámhosszú fényt érzékeljük.

A sárga színnek többek közt ilyen árnyalatai vannak hivatalosan (ez baromi jó, nagy részét sose hallottam még): kőrissárga, sáfránysárga, őssárga, lenszőke, lipcsei sárga, krómsárga, kanárisárga, tüzesokker, kadmiumsárga, madeirasárga, umbra, sienna,topázsárga, oxidsárga. Mennyi kreativitás már van már csak ezekben az elnevezésekben is?

Ami sárga, azt megnézzük, megjegyezzük, elgondolkodunk rajta. Felkelti a figyelmet, vidám, felemelő szín az esetek túlnyomó többségében. Aligha véletlen, hogy ennyire vonzódsz hozzá, szívesen használod és viseled. Maradj meg ilyen sugárzónak a következő 30 évben is, Napsugár! 

Zárjuk ezt a random posztot egy kis spirivel, mert szóról szóra egyetértek vele:

Mit árul el, ha szereted a sárga színt?

Amikor kitaláltam ezt a visszaszámlálós dolgot, azt hittem, ez könnyű, mert csak elképzelem, hogy együtt vagyunk valahol, és csakúgy ömlik belőlünk a szó. Hiszen olyan még sose volt, hogy kifogytunk volna a témából. Akkor nem hittem, hogy egy lánybúcsú, mókuskák, az eski, és még megannyi apró-cseprő hétköznapi dolog próbál majd megakadályozni a kihívás teljesítésében. De engem sem olyan fából faragtak, mint aki meghátrál.

Az az igazság, hogy rá kellett jönnöm, bizony könnyebb, amikor egy térben, egy helyen, akár csak az éterben, de együtt vagyunk. Erről pedig egyből eszembe jutott a távolság, és azok a kötelékek, amik túlélnek időt és teret. 

Ahogy haladunk előre a sors vonalán, egyre tisztábban rajzolódnak ki azok a mérföldkövek, barátságok, kapcsolatok, helyek, amik meghatározzák az irányunkat, segítenek, ha eltévedünk, ahová mindig jó visszatalálni, viszonyítani. A "kettőnk dolga" is ilyen, és ezért nap mint nap hálás vagyok. 

Hogy is maradhatna ki épp ez a mérföldkő a virtuális emlékkönyvből?

Milyen érdekes az élet, hogy épp otthon, Őriben indult a rendezvényes karrier? Milyen nehézkesen mondtál először igent, emlékszem, nagyon nem akartál akkor otthon maradni. Mennyi az esély arra amúgyis, hogy az Omega dalszövegírója, Péterünk is az Őrséget választja, és itt próbál szerencsét?

Szerencsésen álltak a csillagok,mert lássuk be: bármennyire is szeretjük Őrit, annak az esélye, hogy ilyen mentort sodor melléd a sors, és Péternek az esélye arra, hogy egy ilyen szinten agilis és rátermett ember bevállalja, hogy otthon marad és segít neki építeni az álmait… ha ezt így végiggondolod, ez kivételes szerencse. Sorsszerű.

Személy szerint nagyon örülök annak, hogy végül a Hétrétország és a Virágzás napjain keresztül tanultál bele a szakmába minden nehézsége ellenére. Igazi mélyvíz volt, zuhanás közben kellett megtanulni repülni (néha összerakni egy teljes repülőt), de épp ettől annyira értékes tapasztalat. Nem beszélve arról, milyen kapcsolati tőkéhez jutottál, és milyen magabiztosságot adott a tudat, hogy ha a semmiből (néha szó szerint) össze tudsz hozni komoly és színvonalas rendezvényeket, akkor milyen akadályt ne tudnál legyőzni?

Életszerű, hogy ennek a szakasznak vége lett, tovább kellett menni. Így tud még többet tanulni és fejlődni az ember. Az emlékek és a tanulságok veled maradnak. Szabó Balázs, a mindig flegma Lajkó, vagy a versfelolvasó figura, akinek az előadásán behorkoltak...😂

Ha már emlékek, nézd, mit találtam:

https://m.facebook.com/notes/h%C3%A9tr%C3%A9torsz%C3%A1g/h%C3%A9tr%C3%A9torsz%C3%A1g-ahogy-%C3%A9n-l%C3%A1tom/1066385386736204/

A Hétrétország egy nagyon szép szakasza az elmúlt 30 évnek, amire mindig büszkén gondolhatsz majd vissza, hiszen kicsit a tiéd is!

*

Ezt az egyik virágzáskor vagy Hétrét idején mentettem le, miután élőben láttuk Góbi Ritát. Szuggesztív!

Ez egy olyan nap volt, így a munka ünnepén, amikor a bőrömön éreztem, hogy milyen, amikor összecsapnak az ember feje felett a hullámok, és 34 óra sem lenne elég a napban. Vannak napok, amikre képtelenség kellően felkészülni előre, és végül persze minden jó, ha jó a vége. A ma este is kellemesen végződött itt Londonban, ahol kb. 19 órát töltök el, mielőtt beindul a buli!

Szóval erről az jutott eszembe, mennyire fontosak a határidők, hogy a dolgoknak legyen eleje és vége. Ezt te mondtad nekem még Párizsba menet, hogy a legtöbb dologra nem annyi időt szánunk, mint amennyi ténylegesen szükséges az elvégzéséhez. Néha alulbecsüljük, de legtöbbször húzzuk-halasszuk a dolgot, és sokkal tovább tart, mint kellene. 

Rendezvényszervezőként ez egy olyan képesség, amiben szerintem nagyot fejlődtél, és irigylésre méltó, ahogyan meghozod a kemény döntéseket, és alakítod magad, hogy mindig jobb legyél. Gondolok itt arra, amikor túlszaladtál magadon múlt nyáron, és össze tudtad szedni magad, lassítani és újraépíteni, amit kellett.

Mert az idő már csak ilyen - senkire sem vár, mindannyiunknak ugyanaz a 24 órája van egy nap, és végeredményben, bármennyire sablonosan hangzik is, az életünk egészen pontosan az, amit a hétköznapjainkon csinálunk. Se több, se kevesebb. 

Ezért fontosak a határidők, hogy folyamatosan igyekezzünk optimalizálni, és kikukázni, ami nem fontos, ami nem okoz örömöt, nem nevettet meg vagy nem épít. Ezért kellenek a határidők is, hogy legyen mihez tartani magunkat, és legyenek mérföldkövek, amiknél jó megállni és elidőzni. 

Ezen tegnap gondolkodtam el, amikor beszélgettünk, és említetted a jógás-meditálós nőnek a kisugárzását.

Mennyire sokféle nőiség létezik, és mennyire sokféleképpen lehet megélni a női mivoltunkat. Van, aki ősanyává változik, van, aki a végzet asszonyává, van, aki csak hétköznapi módra él, míg másik a spiritualitásban találják meg önmagukat. Mindig eszembe jut Palya Bea is, hogy milyen elementáris erővel talált rá a magában rejlő “istennőre”.

Erről is sokat szoktunk beszélgetni. Miért érezzük jobban magunkat laza ruhákban és cipőkben a tűsarok helyett, miért éljük az életet nem tipikusan a női tulajdonságok mentén. Lehet, tényleg “nadrágban” születtünk?

Szerintem ezzel nincs semmi gond. Lehet nem a szó vörös ajkú értelmében, de téged is roppant nőiesnek tartalak. Elég megnézni, amikor táncolsz, flörtölsz (ez már múltidő, ne aggódj, Gabesz, de azért én még emlékszem rá - kacsintós fej), vagy ahogy kiállsz emberekkel beszélni. Sosem láttalak lehajtott fejjel sétálni, vagy magadba gubbasztva ülni. Sugárzik belőled egyfajta magabiztosság, hogy márpedig én tudom, mit akarok, és az úgy lesz - még ha ezt néha nem is így éled meg.  

Szerintem az a fontos, hogy találjuk meg a békét önmagunkkal, hogy mitől érezzük erősebbnek, szebbnek, magabiztosabbnak magunkat. Ha valakinek ezt a család adja, legyen, ha valakinek a karrier, éppúgy rendjén van. Számomra kicsit szomorú látni, mennyire nem tudunk elvonatkoztatni a mai világban, és egyénenként értelmezni életutakat - amik nagyon különbözőek, főleg a 21. században. Elhiszem, hogy jó pár évtizeddel ezelőtt, még jóval az emancipáció előtt, a nők útja a konyhába vezetett. Ez volt az élet természetes folyása, így szocializálódtak a lányok, talán nem is vágytak többre. Ehhez képest most ott tartunk, hogy tényleg bármi lehetsz, mert sokan és sokat harcoltak azért, hogy a lehetőségek egyenlőbbek legyenek nők és férfiak között. Ez hatalmas dolog, de nem vagyok benne biztos, hogy megért az emberiség rá, hogy ezt megértse, és ne támasszon a társadalom se megugorhatatlan elvárásokat a nőkkel szemben. Egyszerre karriert és háztartást vezetni csak megosztva lehet, ezt vallom. 

És félre ne értsd, imádom a férfiakat, itt most csak általánosságban elmélkedek, hogy változnak a nemi szerepek - mert bizony, ez teher a férfinak is, mert tőle is folyamatosan változnak az elvárások.

Ezért szeretem annyira DTK-t is olvasni, mert ő is ezt a harcos, de mégis lélekkel teli nőiséget képviseli. Kikéri magának, hogy alsóbbrendűnek titulálják a neme miatt, de igyekszik megtartani a női mivoltát is mellette. Szerintem ennél kevés nehezebb dolog van, és hiszem, hogy ez az út a belülről ragyogó feminin oldalunk megélése felé.

Szerintem erről a témáról napokat tudnánk átbeszélni, de heteket sem túlzás mondani: a siker. Avagy mi a célunk az életben, hova tartunk, mikor dőlhetünk elégedetten hátra, hogy igen, megérkeztünk! 

Erről van egy szép családi emlékem Dóri diplomaosztójáról. Még valamikor az elérzékenyülés pillanata előtt, a dékánnal történő kézfogás után Apa odafordult Anyuhoz, és annyit mondott neki: Megcsináltuk, Ilonka!

Ez valahol mennyire szép? Nekik ez jelentette a legnagyobb sikert: sínre tenni a lányaik jövőjét, valahol ezt szimbolizálta ez a mondat. Most már “felnőtt” mindkettő, a saját lábukon állnak, a “mi dolgunk itt véget ért”. Mennyire más sikerfogalom ez, mint amikor arról álmodozunk, hogy egyszer a Forbes magazinban készítenek velünk interjút? Nem jobb, nem rosszabb, de nagyon más, ami így van rendjén. Álmok, ötletek, célok. Ezek hajtanak minket előre a hőn áhított siker irányába, amiért sokszor hajlamosak vagyunk (túl) sokat beáldozni. És akkor még nem is beszéltünk az offline és online világ konfliktusáról a figyelmünkért a családdal, a barátokkal, a természetben vagy csupán semmittevéssel töltött idővel. 

Olvastam erről nemrég egy érdekes cikket, hogy zsigereljük ki magunkat a délibábként kergetett siker és önmegvalósítás oltárán:

“míg a korábbi korszak szubjektuma alapvetően kötelességteljesítő szubjektum volt, addig e új világ alanya nem kötelességből végzi a dolgát, hanem örömöt és kielégülést vár el érte. Az önmagukat menedzselő, projektekben és startupokban gondolkodó egyének így kiszabadulnak a parancsoló 'Másik' fennhatósága alól, de ez Han szerint közel sem jelent valódi felszabadulást.  

Azzal ugyanis, hogy önmagunk vállalkozójává válunk, odalesz az a forrás is, amely el tudta ismerni a teljesítményünket, így odalesz a feladataink végrehajtása után érzett elégedettség. A kielégülés elmaradása újabb dinamikát indít el: a teljesítmény-szubjektum úgy érzi, még többet és többet kell dolgozzon. Ehhez társul hozzá a megváltozott termelési viszonyok okozta teher: sokkal ritkábban érezhetjük úgy, hogy egy munka végére pontot tehetünk. Helyette egymásba átfolyó részfeladatok vannak, a munka egy lezárhatatlan folyamat lett, ennek pedig súlyos egészségügyi következményei vannak.”

Megtalálni ebben az egyenletben az egyensúlyt szerintem önmagában felér a sikerrel. Ha már itt tartunk, én téged nagyon sikeresnek tartalak. Még ha ezt belülről nem is mindig érzed így, de a tény, hogy már három diploma birtokosa vagy, létrehoztál minimum kettő rendezvényt a semmiből, hogy azzal foglalkozhatsz a hétköznapjaidban, ami az álmaidat építi hosszú távon (rendezvényszervezés), ha belegondolsz, hatalmas siker a maga nemében. 

Mindig van tovább, mindig van jobb, mindig van több - és lesz is. Ugyanakkor egyre inkább hiszem, hogy meg kell tanulnunk értékelni az elért eredményeinket, büszkének lenni rájuk (ez nekem is nehéz!), és nem olyan standardokhoz mérni magunkat, amiket nem a realitás állított elénk, hanem a közösségi média fals ígéretei és csillogása. 

A jövő azoké, akik hisznek benne, akik nem adják fel akkor sem, ha nehéz. Akik megbirkóznak a batyukkal, amiket rájuk pakol az élet, és mindig megtalálják a módját, hogy továbbgördítsék magukat az akadályokon.

Erről is akartam írni valamikor: a kreativitásról. A héten sok ilyen oldalt néztem, kerestem, ami a jövő készségeiről szól, illetve azokról a képességekről, amik megkülönböztetnek minket a gépektől (robotoktól, algoritmusoktól), és mindig a kreativitásnál lyukadtam ki. Érdekes belegondolni, de többek között ez a képességünk tesz minket emberré. De mi is az a kreativitás? Rákerestem, ezt a definíciót találtam: 

“Az alkotókészség (kreativitás) a személyiségtulajdonságok, gondolati- és gyakorlati-cselekvéses képességek sajátos összerendezettsége a személyiségen belül, ami lehetővé tesz valamilyen szintű alkotást, és emellett még viselkedésben, magatartásban is megnyilvánul.”

És tessék, vissza is tértünk az alkotáshoz! Ez az a tulajdonság, ami benned mindig is megvolt. Sosem voltál és vagy elégedett a status quo-val, ahogy a dolgok állnak. Látod, miként lehetnének jobbak, szebbek, hatékonyabbak, és akarod is, hogy azok legyenek. Ez egy olyan személyiségjegy, amit őrizz meg és gondozz, mert ez tesz azzá, aki vagy. A folyamatos alkotás képessége, és az, hogy képes vagy úgy nézni egy rendezvényt, egy írást, egy ételt (vagy akár a hétköznapokat), hogy nyomot akarsz hagyni bennünk, téged jelzőket. A kreativitásnak nem kell mindig grandiózusnak lennie, nem ez a cél. Látványos egy épületet megtervezni, igen, magával ragadó egy könyvet olvasni, igen, de épp ilyen fontos, hogy a hétköznapjainkban is alkossunk, a saját örömünkre, amit sokszor csak a társunk vagy a családunk lát. Imádom, amikor születésnapomra egy saját kézzel rajzolt Czikkcakk képpel leszek gazdagabb, örömmel teszem ki a karácsonyi fadíszeket az “adventi koszorúmhoz”, vagy épp élvezem a te fejedben megszületett rendezvények fényét, legyen az a 31! vagy az ŐFM. Sok szónak is egy a vége, neked nem kell aggódnod a következő évtizedeket felforgató digitalizáció és automatizáció miatt. 

Őrizd meg ezt a lángot, az alkotás szeretetét, és maradj meg ilyen kis Julósnak a következő harminc évben is, mindannyiunk örömére!

Most is hoztam egy szösszenetet, ami szerintem a kreatív írás egyik csodálatos példája:

Parti Nagy Lajos szösszenete, avagy az egyszerűség zsenialitása

Valami régi francia film részlete, Truffaut. Ketten beszélgetnek, s egyikük pironkodva közli, hogy regényt ír, illetve írt, s már csak egy gondja lenne őneki, a cím. 

- Az szép, bólogat a másik, a regény az nagyon szép dolog, s naná, hogy fontos a cím, kifejezőnek lennie, pontos jellegűnek, egyszersmind felhívónak, bizony, fontos az. Hanem lennének-e benne dobok? 

- Nem, néz bambán ez a filmbéli regényíró, dobok azok nincsenek. 

- És trombiták? 

Szerzőnk szeme felhős, gyapjasan borult: 

- Hát, az igazat megvallva, trombiták se.

Ha már az elmúlt évek sikereinél tartunk, az Őrségi Félmaraton egészen biztosan előkelő helyet foglal el ebben a sorban. A semmiből alkotni valamit, amit az emberek szeretnek, elismernek, és működik (!) az egyik legnagyobb siker, amit elérhetünk. Neked sikerült, egy remek kis csapattal a hátad mögött.

Sose felejtem el az első ŐFM rajtját, milyen megható és szép pillanat volt, amikor elrajtolt a mezőny a napok óta tartó előkészületek után. Tudom, mennyit jelentett ez neked, mennyi munka, izgalom, vér-veríték volt benne. Nem véletlenül érzékenyültél el. Amit beletettél, az valami egészen ember feletti, és valóban csodálatos teljesítmény.

A második félmaraton pedig inkább hasonlított nekem egy jól megérdemelt és sok-sok kemény munkát követő diadalmenetre. Minden flottul ment, csoda volt az idő, szerették a résztvevők, és remekül járt egy rugóra a csapat, ami szerintem nagyban köszönhető a te két-lábbal-a-földön típusú vezetői stílusodnak. Pontosan tudod, kit mivel lehet motiválni, de nem ereszted túlzottan szabadjára sem az embereket, hiszen végül mindennek el kell készülnie, különben mit ünnepelhetnénk a végén?

Ennyi embernek élményt nyújtani, ami utána emlék lesz számukra, szuper dolog. Egy márkát a semmiből felépíteni, folyamatosan gondozni, egy történetet mögé tenni, fantasztikus dolog. És amikor már kellő méretűre duzzadt a közösség, akkor ennek az erejét jóra használni, és azokon segíteni, akiknek nehéz - van ennél szebb dolog? Nagyon örülök, hogy egy ilyen hiteles és eredeti eseménnyel gazdagodott nemcsak a te portfóliód, de az Őrség rendezvénynaptára is. Most már ez is a történeted részévé vált, bárhogy is alakul majd a jövőben.

Újabb, könnyedebb hangvételű vendégposzt érkezik, követve a tematikát: éljen Győr és a hostel life, Dóri tollából - mert milyen jó is volt ott a hídnál belakni, és otthonná varázsolni a Gyula-lakosztályokat! Azért félreértés ne essék, ezek a napok is leginkább a gondtalan ifjúságról szóltak ♡ 

Az első bulizásaink a végtelen szobában kezdődtek, ahol mindent rá lehetett fogni a Kekére. Aztán átkerült a telephelyünk az emeleti társalgóba, ahol a szó szoros értelmében „fényes” bulikat csaptunk. De a lépcső sok veszélyt rejtett magában, mert egyeseket arra késztetett, hogy tigrisbukfenccel oldják meg a lejutást. A szerdai bulik után az udvar és szobák mindig valamilyen útfelújítási elemmel lettek gazdagabbak pl.: kábeldob, piros-fehér útszéljelzők, meg amit még el tud az ember képzelni. 

Ha kimozdulni támadt kedvünk, bármikor átugorhattunk a Zánkaiba egy almaborra, a Fecskébe egy fényre, vagy az Üvegesbe egy sörre. Így ment ez addig, amíg Gyula meg nem elégelte a randalírozásunkat. Úgy döntött, hogy jól jönne még egy szoba, és befalazta a társalgónkat... :D Ekkor indult hanyatlásnak a hostel. De mi szerencsére részesei voltunk az aranykorának, és szép emlékként őrizzük!

Dió: sajnos egyszerűen nem tudom, hova lettek a képek...de szerintem ez átad a hangulatból ♡ 

Mivel pont ma küldtél róla egy frenetikus képet, és amúgy is listán volt a fiú, ezért úgy döntöttem, miért ne ma? Ide is teszem gyorsan a képet, hogy akkor se felejtsük el, amikor már millió másikat posztolt.

Mert Bazsi örök. Ő egy olyan szerelem, ami mindig beteljesületlen marad, hiszen soha nem is azzal a céllal lettünk szerelmesek Szabó Balázsba, hogy elvegyen minket feleségül. ♡ Viszont amióta először hallottuk, azonnal frigyre keltünk a “szívbemászó” szövegeivel és dallamaival. Kettőnk közül pedig Valaki annyira szerencsés, hogy személyesen is ismeri, és ölelő viszonyban van vele. Mi ez, ha nem az elmúlt harminc év egyik igazi sikere?  

Neked, nekem ő egy olyan inspiráció, ami még a legnagyobb mélabúból is képes kirángatni az embert, annyira jó látni és örülni annak, hogy egy ennyire széplelkű, szerény, igazi aranyember ilyen (megérdemelten) sikeres és elismert lesz. Szívderítő látni, hogy nem falja fel a napi politika vagy az egyéb hétköznapi sivárságok, és olyan szemüvegen keresztül képes látni és láttatni a világot, hogy mindig újra és újra beleszédülünk. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy most éli a virágkorát ez a banda, hogy élvezhetjük a lemezeket, dúdolhatjuk a dalokat, és Valaki meg is ismerkedhet velük.

SZBB egy büszkeség, lelki táplálék, a kultúránk egyik fénypontja és csodálatos példája, mire képes egy jó ember, jó helyen, jó közegben a magyar zenével és nyelvvel. Csoda! Nem tudom, meddig maradnak meg nekünk így, ahogy most vannak, de remélem sokáig. Addig is, keresgéltem néhány megunhatatlan idézetet, hogy újra és újra és újra szerelembe eshessünk:

„Most nem azért szállok a fénynek, hanem magamért, hogy tudjam, hogy élek.”

“Ez a buta szerelem, gondosan figyelem hogyan bújik elő, ahogy megremeg a szád, ahogy megnevezed őt…”

“Még nem vagyok készen az estre, fázom, állok a szürke hidegben, látod, ha adnál egy jó szót a percnek, legelne itt, és bújna ölembe, de a Lét csak fújja a füstöt, ábrándokkal terelve üldöz, alszom, eldob, simít a földhöz, jobbat álmodom, mint amit küldött…”

“a szívem a két kezemben, figyelem, miért nem dobban, ma végre megmozdultam.”

“Nézd csak, az álmom a szél viszi épp, kezem oda föl sem ér, és üveggolyókon táncol el, a végtelen szőnyegén...”

 “A fák között a nap bolyong, árnyéka gödre én vagyok, és kézen fogva elvezet, s e szűk árnyék belém szeret, azóta ketten létezünk, estére néha elveszünk, maholnap úgy is elfogyunk, szaladjunk, amíg itt vagyunk.”

“És akkor összeroskadsz megint vele, mikor hited szerint vagy a legerősebb éppen...”

“...valahol magamon kívűl, mélyen, egy szédűlt némaságra kárhoztatott mozdulatban eltévedtünk.”

“Az ablakon benéznek, hagynak helyt új reménynek, minden okos állat megszelídit magának társat: milyen sokan voltunk milyen jó, hogy megmaradtunk.”

Micsoda élmény volt a spanyol félév! Tudom, az is olyan, mint az instavalóság a maga nehézségeivel együtt kell értelmezni, de most inkább nézzük az élmény szemüvegén keresztül. Eleve nem semmi belevágni egy olyan kalandba, ahol az ember nem beszéli flottul a nyelvet és még csak nem is repül közvetlenül egyik légitársaság sem! De nem Juló lennél, ha nem vállalnád be. 

Minden adott ahhoz, hogy egy fantasztikus utazás legyen nemcsak Dél-Spanyolország, de saját korlátaink körül is. És bizony, omlottak le azok a korlátok! Visszagondolva, mert néha én is visszaidézem az első brüsszeli utat, tiszta őrültségnek hangzik az egész. Szállást keresni egy vadidegen országban, pénzügyeket intézni, utazni, élni, bevásárolni. Ez leírva iszonyat ijesztő, de amikor meg ott van az ember, akkor egyszerűen csak “csinálja”. Közben pedig rájön, hogy ha ez megy, akkor “ide nekem az oroszlánt is”!

Felfedezés minden nap, izgalmas lesz hirtelen egy sima “teszkó” is, izgalmasak az utcák, az illatok, a szokások, a tudat, hogy ez most egy másik életritmus, ahol épp vendégeskedsz - de az emberek többsége számára ott ezek “csak” hétköznapok. Nekik mindennaposak a narancsok a fákon, a negyven fokos meleg, a délutáni szieszta, a tengerpart, az idegességmentes élet, hogy nem jön a busz, amikor kellene, hogy nem nyit ki az iroda, amikor kellene...mert “mañana”. Minden mañana. Bele lehet ebbe is szokni, ahogy a jókedvű, ünneplőbe öltöztetett hétköznapokba is.

Kaland ez, életreszóló. Emlékszem, mennyire szívesen nézegettem a képeidet, milyen sugárzó volt minden ott spanyolhonban. Alig vártam, hogy decemberben mi is belekóstolhassunk a déli életvitelbe! És milyen csudajó volt. Mesehelyeken jártunk, jártál (Gibraltár), Ronda, ami minden, csak nem ronda, a Plaza de Espagna, a belváros, a bulik… 

Noh meg persze a sok-sok spanyol finomság, tapas, és a többi. Spanyolországból valahogy mindig úgy jövök haza, mintha lementem volna alfába, és tényleg minden “mindegy” lenne, és csak az élvezeteknek és a szépnek érdemes élni. Aztán szinte azonnal visszazökken az ember, és rájön, hogy a túl sok manana inkább árt, mintsem használ, de ettől függetlenül Spanyolországot receptre írnám fel a sok mogorva, életunt embernek. Mert Espana is egy életérzés, és szerencsés vagy, hogy ezt személyesen élhetted át!

Bónusz: nézd meg ezt a képet és a kommenteket, Napsugár :)

Mennyire meghatározó szerepet tölt be ez a tó mindannyiunk életében, az egészen elképesztő. Bárkit kérdezel ebben az országban, talán ebben van összhang egyedül (meg a pólós fiúk, szerintem őket is imádja mindenki). Kivétel nélkül mindenkinek van egy sztorija, emléke, a lángos illata, a tó színe, a vízibicikli, a strand hangjai. Mennyi minden fér bele egy viszonylag kicsi földrajzi területbe, soha meg nem unható, mindig változó, örök téma. A nyár nem nyár Balcsi nélkül. Régen Vonyarc volt az álmok netovábbja, a nyaralás, amit egész évben vártunk. Majdnem annyira, mint Döröskét - mert nekünk az is tudott a Balaton lenni. 🌊 Csupa jó emlék, és milyen érdekes, hogy még most sem igazi egy nyár, ha legalább egy napot nem voltunk a parton. Egy is elég, ennyi a dózis.  Elképzelni sem tudom, milyen lehet minden nap ott élni, de talán azt is meg lehet szokni. Romantikus álmodozásaim során az őszi Balaton képe lebeg előttem, sárga levelekkel, langyos szélben. Noh, de haladjunk, mikor is voltunk legutóbb együtt? Hát 2 éve, Keszthelyen… egy Góbé konci idején! 🎻

Erről pedig valahogy az Instagram valósága (is) eszembe jutott. Alapvetően szerintem nincs azzal semmi baj, ha szeretünk szép dolgokban gyönyörködni. Ha belegondolsz, ez legyen tényleg a legnagyobb probléma a világban… Régen az emberek ugyanezt magazinokban nézték, most pedig a széphez való hozzáférés a tömegek számára is elérhetővé vált. A probléma azzal van, amikor nem tudjuk megkülönböztetni azt, hogy egy csoda kép mögött lehetnek könnyek, unalom és zsörtölődés is.

Ha csak azt a Bezerics Dani szexi kis gyöngyöző borával készült szelfit tesszük fel tavaly a mólóról Keszthelyről, az mesél arról, hogy amúgy alig találtunk szállást, amit sikerült, az is kissé fapados volt (de természetesen a célnak tökéletesen megfelelt), amivel csak arra akarok utalni, hogy nem feltétlenül a csillámló balatoni habok látványára ébredtünk, hogy a koncertre indulás előtt teljesen magam alá kerültem a munkám miatt (augusztusban!), bosszús voltam (feleslegesen), elrontottam mindenki hangulatát (totál béna), és kellett néhány óra és rozéfröccs, mire valóban eljutottunk az “Instagram pillanatig”. Ez is része a való világnak, még ha kevésbé szép is. #antiista DTK módra. Mert így lesz kerek, ha ennek fényében tudjuk élvezni és értékelni a szép, polírozott képeket, akkor nemhogy gond nincs vele, hanem szabályosan lélekemelő is tud lenni egy-egy csodálatos megvilágításban elkapott kép a Balcsiról, vagy bármi másról. A fontos, hogy a helyén tudjuk kezelni magunkat, az egónkat, és azt, amit mások elénk tárnak és láttatnak.

Nem mondok újat azzal, hogy amennyi kreatív energia szorult beléd, előbb-utóbb a saját lábadra fogsz állni és vállalkozásba kezdesz. Ez csak idő kérdése, ebben egészen biztos vagyok. Emiatt aggódni, vagy siettetni a dolgot sem kell. Ez egy hosszú utazás, folyamatos fejlődés és alkotás, nem egyik napról a másikra teremt értéket az ember a saját lábára állva. Addig is, érdemes a készségeinket fejleszteni, gyakorolni és alkotni, építeni ott, ahol épp vagyunk. Az ideje eljön mindennek! És hogy addig se felejtsük el, mennyi jó dolgon agyaltunk, amiket meg szeretnél, ill. szeretnénk egyszer valósítani, ezért összegyűjtöttem őket (a lista nem teljes, és állandóan bővül):

1. Saját fesztivál - ez az álmok netovábbja, tudom jól, és egyszer meg is fog valósulni. Hinni kell benne, hogy minden egyes megszervezett és átélt fesztivál épít, formál, és egy lépéssel közelebb hoz a saját rendezvényhez. Szerintem ez így van jól, ne téveszd szem elől a célt, és hagyd az időt (neked) dolgozni!

2. Vendégház és piknik a senyei hegyen - tudom, ez közel áll ahhoz, amit fentebb írtam, de kicsit mégis más. Ebben az ötletben keveredik a turizmus-vendéglátáshoz és az Őrséghez fűződő viszony, és szerintem egy igazán nyerő egyveleget alkot. Ebben nemcsak fantázia van, de pénz is. Manapság dívik a hangulat, újra menő lett a vidék és a természetközeliség (a végén még jól jártunk Őrivel?), így mindezt ötvözve Gábor gyakorlatiasságával, ebből csak jó sülhet ki. (picture: Estereo Picnic Festival)

3. Kulturális influencer - hiszen már az vagy! Ez csak megvalósítás (avagy megfogalmazás) kérdése, de meglesz ez a szerepkör (is). Amúgy szerintem egészen nyugodtan hívhatod már magad szabadúszó kurátornak, amennyi kreatív ötlet fűződik a nevedhez, és ahány helyen szervezel, ötletelsz és adsz tanácsot, ez már simán helytálló. Ez is egy hosszú út, élvezd ki minden lépését!

4. ArtPlacc - nah, megjöttünk! Minden előző terv tökéletes ötvözete, meglovagolva a manapság oly’ népszerű vállalkozásalapítási és startuptrendeket. Ez egy szükséges online piactér lenne, amihez megvan a “helyismereted” és az őszinte érdeklődés is, ergó valóban tudnál létező problémákra hatékony megoldást találni. Alig várom, hogy ez az ötlet is a következő szakaszba érjen.

5. Műgyantabiznisz - szintén Gabesszel agyaltok ezen, és szerintem ez is egy abszolút megvalósítható és jövedelmező ötlet. Pont a minap láttam egyik volt munkatársam lakását fészbukon (Szingapúrba költöztek, és a barátnője belsőépítész), és tutkó, hogy műgyantapadlójuk van! Bele kell vágni egyszer ebbe is, nah!

6. Re-fókusz - ez titkon az én nagy kedvencem, annyira imádnék ezzel foglalkozni, miként tudjuk visszaépíteni a figyelmünket a modern világban, hogy mellette nem válunk “mindenttagadó” ködevőkké. Ez egy irgalmatlanul nehéz balansz, és egy fantasztikus kihívás lenne egy ilyen projekten dolgozni.