#balaton

Szóval volt az egyik kísérőtanár, Erzsike néni, aki természetesen tesitanár volt, mert a nyári táboros kísérőtanárok mindig azok. A bőre egészségtelenül barna és ráncos volt a sok napozástól, állandóan susogós tréningszettet viselt, rövid fekete haja volt, és akkor még nem tudtam volna megmondani, hogy kire emlékeztet nagyon, de most már meg tudom fogalmazni: Erzsike néni úgy nézett ki, mintha Jean-Paul Belmondo (arc, bőr), Fenyő Miklos (haj) és Dodó kacsa (száj, testtartás) szerelemgyereke lett volna. Mindehhez pedig társult egy olyan személyiség, ami inkább valami félkatonai szervezetben jelentett volna előnyt, és egy olyan orgánum, amit hosszú évek kemény láncdohányzása érlelt karakteresre. Mondjuk így visszaolvasva ezzel kábé körbe is írtam az archetipikus magyar 90s tesitanárt, nemtől függetlenül.

Na, de Erzsike néninek volt egy lánya, Timi. Timi egyetemista volt, és nem tudom, hogy hogy hozták így össze, de mindenben az ellenkezője volt az anyjának. Hosszú szőkésbarna haja volt, kék szeme, gyönyörű arca - vagy legalábbis mi annak láttuk - , sima, pontosan megfelelő árnyalatra barnult bőre, mindig mosolygott, mindenkivel nagyon kedves volt - velünk, nyomi, koordinálatlan mozgású, mutáló hangú, zsíros bőrű, serkenő szakmunkásbajszos, tájszólással beszélő, zavartan nevetgélő, önmagunkkal semennyire sem tisztában lévő kiskamasz fiúkkal is. Nem csoda hát, hogy mindenki szerelmes volt Timibe. És hát a szerelmesség nem állt meg a romantikus képzelgéseknél, mert Timi állandóan bő, hosszú pólókat hordott, melltartót viszont nem nagyon, és volt ugyan rajta biciklisnadrág (olyan, aminek az alja egy sávban csipkés volt), de mivel a hosszú pólójától sosem látszott, ezért jobban esett azt képzelni, hogy nincs rajta. Szerintem simán volt olyan kiscsávó, akinek élete első örömkönnyei Timi miatt csöppentek el. Balatoni tábor lévén valószínűleg fürdőruhában is láttam Timit, de szerintem az olyan szintű overkill volt az agyamnak, hogy nem tudom felidézni.

Történetünk következő szereplője Timi barátja (mármint nem barát barátja, hanem olyan rendes barátja), Van Damme. Fogalmam sincs, hogy mi volt a rendes neve, valaki elkezdte Van Damme-nak hívni, és ez így is maradt. Amúgy szerintem tetszett neki ez a szerep, mert emlékeim szerint csinált ilyen Van Damme rúgásokat is, amitől az időzített hormonbomba csimótáknak ugyanúgy megremegett a kis heréje, mint Timitől. Van Damme azért lett Van Damme, mert nagyon hasonlított Van Damme-ra: magas volt, ki volt pattintva mintállat, barna bőre mindig épp annyira csillogott az izzadtságtól, hogy az vonzó és ne igénytelen legyen, helyes arc, kék szem, hátrafésült haj. Ha el kell helyezni valahol a JCVD életműben, akkor a Dupla Dinamitot mondanám, de ő a két ikerkarakterből összegyúrt tökéletes katona szuper-Van Damme lett volna. Ja, és ő is egyetemre járt, meg valami nagyvárosban élt, szóval biztos okos is volt, de odáig nem terjedt a figyelmünk, hogy ezt megállapítsuk.

Viszont ami miatt még inkább egy hétméteres Van Damme bronzszoborként tekintettünk Van Damme-ra, az a kocsija volt. Merthogy volt SAJÁT kocsija, érted. Timi + Saját Kocsi. Mit kívánhat még egy fiatal férfi az élettől? Szóval a kocsija egy B2-es Volkswagen Passat GL volt, ilyen csapott hátú:

És ami így felnőtt fejjel visszagondolva a legkedvesebb az egész Van Damme jelenségben, hogy nagyon jófej volt ő is mindenkivel - velünk, nyomi, koordinálatlan, stb. is. Úgyhogy meg sem fordult a zavaros kis fejünkben, hogy gyűlöljük, amiért ő az az ember, aki biciklisnadrág nélkül is láthatja Timit, hanem olyan áhitattal néztük és hallgatuk mindig, mintha az igazi Van Damme magyarázta volna a körbepörgő rúgás technikáját.

Csak az övé az a tipik zöld Passat színű volt, ezüst peremű, fekete alufelnikkel. Talán még valami brutál hifi is volt benne, de lehet, hogy ezt már csak a képzeletem teszi hozzá a Van Damme legendáriumhoz.

És miután átszelte a fél országot és végigkrúzolta a Balaton-partot, majd begurult a Passattal a tábor területére és leparkolt a sátrak közé, és kiszállt belőle napszemüvegben, Timi pedig óriási mosollyal ugrott a nyakába (azt hiszem ekkor egy pillanatra kivillant a biciklisnadrág is), azt én lassítva láttam magam előtt, Tony Scott rendezésében.

Én ott, a Balaton partján, Alsóbélatelepen, 1994-ben, fogalmatlan kisfiúként nem tudtam ennél teljesebb, boldogabb, szebb életet elképzelni, mint amilyen Van Damme-é, Timié és a Passaté. Egyáltalán nem tűnt elérhetetlennek, és azt éreztem, hogy ezt akarom én is.