#csoda

Holnap lesz a legcsodálatosabb nap az életemben .

Ismét egy újabb évvel idősebb leszek és ami a legszebb , hogy a kisfiam holnap tölti be a 6. hónapot .

Legszebb ajándék , hogy együtt ünnepelhetünk !❤️

You are the greatest miracle in the world, and this miracle only holds my heart in its two hands.❤️‍🔥💍

please be my everything, my forever🤞🏽

A hó szelíden hullott az éjszaka csendjében, a fagyos szél finoman csípte Jackson arcát. A férfi egy kihalt utcasarkon, egy omladozó fal tövében gubbasztott. A fák ágai nehezen tartották el a rájuk rakódott súlyt, és a házak ablakain keresztül meleg fények pislákoltak, mintha csak a boldog idők emlékei akarnának beszűrődni az éjszakába. Csak a szeme volt élő; a teste, a lelke, a reménye már régóta megdermedt. Fázott és éhes volt. Egy száraz kenyérdarab volt minden vagyona – és még az sem sokáig marad nála.

– Szép kis karácsony, ugye? – mormolta az éjszakának, miközben ujjai közé szorította a kenyérhéjat. A fejében emlékek cikáztak: a gyerekei kacaja, a felesége mosolya, a kandalló melege és az ünnepi asztal ínycsiklandó illata. Egy másik élet volt az, egy másik világ.

Ekkor léptek zaja törte meg a csendet. Lassan, félénken egy ázott kutya közeledett. A bundája piszkos volt, a teste reszketett, és a szemei ugyanazt a magányt tükrözték, amit Jackson érezett. A kutya apró lehelete, mint fehér füstcsíkok, felhőket alkotott a hideg levegőben.

– Hé, te is a rövidebbet húztad, ugye? – szólalt meg Jackson, és egy halk sóhajjal letört egy darabot a kenyérből. – Na, gyere, együnk együtt!

A kutya habozott, de az éhség erősebb volt a félelménél. Óvatosan odasomfordált, és mohón bekapta a falatot.

– Hát, te sem vagy válogatós – mosolygott keserűen Jackson, és letette maga mellé a maradékot. – Ne félj, nincs sok, de megosztom.

A kutya leült mellé, és csendben nyammogott. Jackson elővett egy kopott műanyag flakont, amiben néhány korty víz lötyögött.

– Tessék, barátom, idd ezt meg. Nekem már úgyis mindegy.

Ahogy a kutya befejezte, kíváncsian felnézett rá, majd orrával gyengéden megbökte a férfi kezét. Jackson a kutya fejére tette a kezét, és megsimogatta. Az érintés valamit felébresztett benne, amit azt hitte, már régen elveszített. Az emlékek fájdalma helyett most valami más kezdett el formálódni a szívében. Talán valami, amit az év minden napján hiányolt.

– Tudod, nem hittem volna, hogy valaha még lesz társaságom. Hogy lesz valaki, akiért érdemes továbbmenni.

A kutya meleg teste mellett Jackson már nem fázott annyira. A magány sötétje is halványodni kezdett. A férfi felnézett az égre, és bár semmi nem változott körülötte, úgy érezte, valami mégis változott benne. A karácsony éjszakáján, a hideg levegőben egy apró szikra kezdett el pislákolni.

– Talán mégsem olyan rossz ez a karácsony – suttogta, miközben a kutya hozzá bújt. – Ha mást nem is, de a szeretetet nem vehetik el tőlem. Ez maradt nekem. És neked is adok belőle.

A hó lassan beborította őket, de ők ketten nem mozdultak. Ott, a hideg éjszaka közepén, Jackson szívében ismét pislákolni kezdett a melegség, amit a szeretet és az együttérzés táplált.

Aurora Amelia Joplin /novella/

Őszintén boldog vagyok, szeretek és szeretve vagyok, gondoskodom és gondoskodnak rólam, fontos vagy és én is fontos vagyok neked, aggódom érted és te is aggódsz értem. Kölcsönös odafigyelés, támogatás, közös munka, bizalom, feltétel nélküli szeretet és szikrázó kémia.

Ezek vagyunk mi.

Lelkünk szimbiózisban működik, oly közel egymáshoz.

Nem hittem, hogy ez lehetséges.