#antiinsta

Antisepticeye Insta: February 

“LOVE HURTS”

Mennyire meghatározó szerepet tölt be ez a tó mindannyiunk életében, az egészen elképesztő. Bárkit kérdezel ebben az országban, talán ebben van összhang egyedül (meg a pólós fiúk, szerintem őket is imádja mindenki). Kivétel nélkül mindenkinek van egy sztorija, emléke, a lángos illata, a tó színe, a vízibicikli, a strand hangjai. Mennyi minden fér bele egy viszonylag kicsi földrajzi területbe, soha meg nem unható, mindig változó, örök téma. A nyár nem nyár Balcsi nélkül. Régen Vonyarc volt az álmok netovábbja, a nyaralás, amit egész évben vártunk. Majdnem annyira, mint Döröskét - mert nekünk az is tudott a Balaton lenni. 🌊 Csupa jó emlék, és milyen érdekes, hogy még most sem igazi egy nyár, ha legalább egy napot nem voltunk a parton. Egy is elég, ennyi a dózis.  Elképzelni sem tudom, milyen lehet minden nap ott élni, de talán azt is meg lehet szokni. Romantikus álmodozásaim során az őszi Balaton képe lebeg előttem, sárga levelekkel, langyos szélben. Noh, de haladjunk, mikor is voltunk legutóbb együtt? Hát 2 éve, Keszthelyen… egy Góbé konci idején! 🎻

Erről pedig valahogy az Instagram valósága (is) eszembe jutott. Alapvetően szerintem nincs azzal semmi baj, ha szeretünk szép dolgokban gyönyörködni. Ha belegondolsz, ez legyen tényleg a legnagyobb probléma a világban… Régen az emberek ugyanezt magazinokban nézték, most pedig a széphez való hozzáférés a tömegek számára is elérhetővé vált. A probléma azzal van, amikor nem tudjuk megkülönböztetni azt, hogy egy csoda kép mögött lehetnek könnyek, unalom és zsörtölődés is.

Ha csak azt a Bezerics Dani szexi kis gyöngyöző borával készült szelfit tesszük fel tavaly a mólóról Keszthelyről, az mesél arról, hogy amúgy alig találtunk szállást, amit sikerült, az is kissé fapados volt (de természetesen a célnak tökéletesen megfelelt), amivel csak arra akarok utalni, hogy nem feltétlenül a csillámló balatoni habok látványára ébredtünk, hogy a koncertre indulás előtt teljesen magam alá kerültem a munkám miatt (augusztusban!), bosszús voltam (feleslegesen), elrontottam mindenki hangulatát (totál béna), és kellett néhány óra és rozéfröccs, mire valóban eljutottunk az “Instagram pillanatig”. Ez is része a való világnak, még ha kevésbé szép is. #antiista DTK módra. Mert így lesz kerek, ha ennek fényében tudjuk élvezni és értékelni a szép, polírozott képeket, akkor nemhogy gond nincs vele, hanem szabályosan lélekemelő is tud lenni egy-egy csodálatos megvilágításban elkapott kép a Balcsiról, vagy bármi másról. A fontos, hogy a helyén tudjuk kezelni magunkat, az egónkat, és azt, amit mások elénk tárnak és láttatnak.