A néhåny napja beharangozott csalådi történet az 1989-es romåniai forradalomról
Van a csalĂĄdunkban egy törtĂ©net, amit nagyon fontosnak talĂĄlok. TalĂĄn leginkĂĄbb szerĂ©nysĂ©gbĆl, ezt nem is gyakran mesĂ©li az apĂĄm. KĂ©t Ă©ve igyekszem minĂ©l többször rĂĄvenni, hogy mondja el, mesĂ©ljen rĂ©szleteket, hogy vittek â89 karĂĄcsonyĂĄn adomĂĄnyt RomĂĄniĂĄba, a forradalom alatt. Most talĂĄn elkĂ©szĂŒlt, remĂ©lem sokatokat elszĂłrakoztat, elgondolkoztat majd:
1989 decembere volt Ă©s ĂĄllandĂłan jöttek a hĂrek RomĂĄniĂĄbĂłl, hogy forradalom van. Ăgy zsizsgett mindenki, lehetett Ă©rezni, hogy valamilyen feszĂŒltsĂ©ggel figyelnek az emberek. A bĂĄtyĂĄm azt mondta, ki kell menni, segĂteni kell. EgyetĂ©rtettem. SegĂteni kell, de hogy nekem? Ăn rettegek a hĂĄborĂștĂłl, rettegek a fegyvertĆl. A bĂĄtyĂĄmnak volt egy repĂŒlĆjegye Izraelbe. Az hihetetlen volt, szinte egy csoda, hogy Ć olyan messzire, hogy Ă©pp Izraelbe mehet. De azt mondta nem Ă©rdekes, segĂteni kell RomĂĄniĂĄban. Ć lemondja az utat, kivisz amit bĂr. Bizsergett bennem a rossz Ă©rzĂ©s. Az nem lehet, hogy Ăgy maradjon le az ĂștrĂłl⊠ElvĂĄllaltam, talĂĄn nem azonnal. Nem a hĆsködĂ©s okĂĄn, Ă©n fostam vĂ©gig⊠A karĂĄcsonyi bulin a kĂłrhĂĄzban is ez volt a tĂ©ma, ott sĂrt kĂ©t erdĂ©lyi kollegina, hogy semmit nem tud a szĂŒleirĆl, bĂĄrmit megtennĂ©nek azĂ©rt, hogy megtudjĂĄk, jĂłl vannak-e. Azt hiszem ekkor szĂĄntam rĂĄ magam vĂ©gleg, rĂĄnĂ©ztem az egyik nĆre Ă©s megmondtam: Ă©n kimegyek, segĂ©lyt viszĂŒnk, Ăștba ejtjĂŒk apĂĄdĂ©kat NagyvĂĄradon. Csak annyit kĂ©rek, hogy vĂĄllald el a karĂĄcsonyi ĂŒgyeletemet. Azt mondta rendben.
Megpakoltunk kĂ©t kamiont, leginkĂĄbb azzal, ami volt. A nyĂregyhĂĄzi kenyĂ©rgyĂĄr kĂŒldött mĂ©rhetetlen mennyisĂ©gben kenyeret Ă©s ĂgĂ©retet tettek, hogyha kell bĂĄrmennyit hajlandĂłk mĂ©g. Ezen kĂvĂŒl leginkĂĄbb ruhaadomĂĄny kerĂŒlt a kocsikba, ha jĂłl emlĂ©kszem. Elmentem a nyĂregyhĂĄzi Vöröskereszthez megkĂ©rdeztem, mivel szeretnĂ©nek hozzĂĄjĂĄrulni. Gondoltam kĂŒldenek mĂ©g egy kamiont, vagy legalĂĄbb valami adomĂĄnyt, amit majd mi valahogy ĂĄtviszĂŒnk. Nem. Egy negĂ©des mosoly kĂsĂ©retĂ©ben egy papĂrfecnit kaptunk, egy âmenleveletâ, hogy a Vöröskereszt vĂ©delmĂ©ben, vagy ĂĄltaluk tĂĄmogatva utazunk. Egy baromsĂĄg volt, tudtuk, hogy nem valĂł semmire. GolyĂłtĂłl nem vĂ©d Ă©s nem lakat jĂłl senkit sem. Jaj, Ă©s el ne felejtsĂŒk, egy körĂŒlbelĂŒl 30 Ă©ves, szakadt, fehĂ©r lepedĆt, amire rĂĄ volt pingĂĄlva egy vörös kereszt⊠gyönyörƱ voltâŠ