Zokogó Majom

Egy érdekes és mélyreható leírás arról a negyven napról, amit Jézus megkeresztelése után a pusztában tölt.  Jézus a pusztában rajzolt egy nagy kört maga köré és két átlóval négy cikkre osztotta ezt a kört, majd az egyikbe leült és meditált. Az történt ez alatt a negyven nap alatt, hogy sorra megjelentek azok a gonosz erők, amiket Graves a sötétség hatalmának nevez, akik támadják az emberi létet és rossz irányba próbálják fordítani. Tíz napig nyugalom volt, Jézus meditált. A 11-ik napon, amikor felkelt a nap, a napból egy oroszlán ugrott le a négy cikkelybe osztott körbe és vad haraggal nekitámad Jézusnak. A cikkely beszorította, nem tudott Jézushoz hozzáérni és tíz napig Jézus szembe nézett ezzel az őrjöngő oroszlánnal és felismerte, hogy ez a harag oroszlánja. A harag az első olyan gonosz erő, ami tönkreteszi az emberi létet. A tízedik nap elteltével az oroszlán megnyugszik és Jézus úrrá lesz fölötte. A következő hajnalon egy sárkány ugrik le a felkelő napból egy másik körcikkelybe, őrjöng, és Jézus felismeri, hogy ez a hatalomvágynak a sárkánya. Ez a második gonosz erő, ami az emberi létet veszélyezteti. Tíz nap elteltével a sárkány is megnyugszik, Jézus legyőzte. Következő nap egy kecskebak ugrik be a harmadik körcikkelybe, Jézus felismeri, hogy ez a kéjvágynak, a testiségnek a kecskebakja és ezt is megszelídíti. Tíz nap után Jézus kilép a körből és az oroszlán, a sárkány és a kecskebak engedelmesen követik. De amikor kezd eltávolodni a körtől, Jézus visszanéz váratlanul és akkor veszi észre, hogy egész idő alatt a negyedik körcikkelybe egy hófehér bika feküdt a lábánál és ő nem vette észre. El volt foglalva a másik három állattal. Jézus megdöbben és felismeri, hogy ez a hófehér bika a siettetés fehér bikája. Ez a negyedik gonosz erő, ami tönkreteszi az emberi létet. A siettetés!

Egyre gyakrabban érzem, hogy bizonytalan vagyok, és a legrosszabb hogy ehhez gyávaság társul. A legtöbb ember azt gondolja, hogy a bizonytalanságot az önbizalomhiány táplálja. Hatalmas tévedés. A meghozott döntések után könnyen cselekszik az ember, de néha nagyon hosszú az ódáig vezető út. És eljutunk arra pontra, hogy nincsen jó vagy rossz döntés, mert az élet nem egy sakk tábla, nincsenek végletek, mindennek megvan a maga jó és a rossz oldala. Csupán akkor hibázhatunk ha nem lépünk a választás útjára. És ha abba a helyzetbe kerülünk, hogy döntenünk kell de nincs hozzá erőnk, akkor a választáskényszer súlya a vállainkra feszül és belülről emészti fel a testünket. A görög mitológia híres alakja Atlas. Atlas egy titán, aki az istenekkel vívott háborúban alulmaradt, ezért Zeusz arra kárhoztatták hogy vállán viselje az égbolt súlyát az idők végezetéig. Ha nem lépünk ki a komfortzónánkból, ha nem mondjuk el másoknak amit szeretnénk,ha nem tesszük meg amit elterveztünk, ha elfolytjuk a gondolatinkat, és nem hozzuk meg a döntést, akkor mi is érezhetjük vállainkon Atlas terhét. És az egészben nem az iszonyú teher a legrosszabb ami begörbíti a hátunkat és a térdeinket. A legrosszabb az, hogy elviselhetjük a terhet, együtt élhetünk vele, hozzászokhatunk, elvégre az égbolt sem hullik fejünkre. Atlas egyszer átadta a terhét pár órára Herkulesnek. Herkules azonban nem akarta Atlas helyett tartani az égboltot, ezért egy csellel sikerült rávenne Atlas-t hogy vegye vissza tőle. Hiába ruházzuk át a terhünket másra, nem szabadulhatunk  meg tőle  sohasem. De ránk nem Zeusz rótta büntetésül, hanem a bizonytalanságunk hozta létre. Szerencsésebb helyzetben vagyunk Atlas-nál, mi letehetjük és meg is szüntethetjük a súlyt ami a szívünkre nehezedik. Csupán annyit kell tennünk, hogy becsukjuk a szemünket, eldöntjük, hogy véghez visszük a céljainkat, és nem állíthat meg minket, senki sem, még egy Olümposzi Isten sem. És mikor újból kinyitjuk a szemünket, olyan tűz fog égni a pupillánk sötétjében, ami elpusztít minden akadályt. És tartsd észben, zúzd porrá az égboltot, mielőtt a földre zuhansz a súlyától. Csak a terhétől szabadult ember a szabad ember.

Senki sem hibátlan. Ezzel mentegetőzik mindenki. De mi van, ha tényleg van ebben valami. Egy olyan dologra gondolok ami születésünk pillanatában még nincs jelen. De ahogy idősödünk, egyre inkább érezhető a jelenléte. Ez a bűn. Tisztán születünk, nincsenek rossz gondolatink az emberekről nincsen bennünk harag, félünk mindentől és mindenkitől, de nem akarunk ártani senkinek sem. És ahogy múlnak az évek, egyre gonoszabbá válunk mi is. A kis gyerekek csúfolják a kövér kisfiút az óvodában, a suliban kiközösítenek valakit, mert nem olyan mint a többiek. Hazudunk, tagadunk, összetörünk életeket, becsapjuk a legjobb barátunkat, és magunkat is. Miért válunk egyre sötétebbé és gonoszabbá? Talán a világ egyik leghíresebb gorillája Koko, aki azzal vált ismertté, hogy tökéletesen tud kommunikálni az amerikai jelnyelv segítségével. Koko az elmúlt harminc évben az emberi jelbeszéd elsajátításában magasabb szintre ért el, mint bármely más állat. A gorilla jelenleg mintegy 1000 fogalom jelét képes használni, és megközelítőleg 2000 angol szót ért meg. Azonban egy nap történt egy furcsa esemény. Koko széttörte a mosdókagylót és mikor felelősségre vonta a gondozója, Koko azt hazudta, hogy nem ő hanem a szobában lévő kiscica tehet mindenről. Ez az eset arra mutat rá hogy a magasabb intelligencia nélkülözhetetlen velejárója a bűn is. Sajnos ahogy telik idő az ember lelke egyre sötétebb lesz. Nem lehetünk tökéletesek, ne is azért élj hogy azzá válj, csupán arra kérlek, hogy mielött mutogatni kezdenél másokra, nézd meg, hogy a te kezeid tiszták-e?

Biztos vagyok benne, hogy számtalanszor felmerült már benned a kérdés, hogy miért különbözöl ennyire másoktól? “Miért gondolkodik a legjobb barátom máshogy a világról, vagy egy konkrét dologról mint én? Miért csaptak be, miért hazudtak nekem, én teljesen máshogy reagáltam volna ugyanabban a helyzetben”...És a vége mindig ugyanaz.. Viták, veszekedések, lehulló könnyek és széthulló életek.. És akkor ismét a leereszkedik a fehér csönd, úgy érzed téged senki sem ért meg, nem vagy egyedül de mégis egyre távolabb kerülsz mindenkitől. Egy szobába behozott, vázába helyezett rózsa vagy, aki csak az ablakon keresztül szemlélheti a társait. Nem érted miért kerültél a vázába, és a társaid sem hallják a hangodat többé. Lehet-e egy tövén elhervadó megkésett rózsa élete is boldog? Igen. Mert az igazság az, hogy  kétféle rózsa létezik. A virágos keretekben, erdőszéleken nyíló rózsabokrok lakói és levágott rózsák. Az életed te is a szüleid, testvéreid, barátaid oltalmában kezded, a rózsabokor válik a családoddá és az életeddé. Úgy érzed boldog vagy. Szépen lassan behatárolódsz a közegedbe, néha-néha távolabb tekintesz, de túl nem léphetsz sem önmagadon sem csoportodon. És tudod mit.. Én azt gondolom ez a valódi fogság..mert a föld magához láncol a tudtod nélkül. Csak belül érzed,hogy az élet többet szánt neked. Az emberek egy rózsabokor láttán  csak a kollektív szépséget látják, így a létezésed is leértékelődik..csak egy leszel a sok közül, a nagy egész egy nélkülözhető szegmense.. De történik valami... Kiválasztanak és lemetszenek. Ez az a pont ahol felértékelődik minden. Csak a lemetszett rózsa, tud boldogságot hozni oda ahova természet keze nem ér el. Egy kórházi betegnek azt üzeni, hogy minél előbb gyógyuljon meg, egy édesanyának azt, hogy hálásak a gyereki a tőle kapott szeretetért és a gondoskodásért, egy fiatal lánynak azt, hogy ahogyan a rózsáké, úgy az ő szépségei is bearanyozza a mindennapokat. Te is egy levágott rózsa vagy. És az ok, amiért különbözöl a többiektől, tett méltóvá arra, hogy téged vágjanak le. A rossz dolgokon keresztül vezető út tartogatja a legtöbb csodát. A magányban fog legjobban fejlődni a talentumod. De ne aggódj, nem leszel magányos, mindig lesznek olyanok akik megértik, mit érzel, akik máshonnan indulva de hasonló utat bejárva váltak levágott rózsákká. Így válsz szép lassan a virágok királyává, a szeretteidet elbűvölöd, az ellenségeidet megszúrod. És a végén már te is látni fogod, hogy bár a legtöbb dologban hasonlítasz a rózsabokrok lakóihoz, de a földhöz bilincselő gyökereik miatt, nem érthetik meg  a te különleges életed. Emiatt ne haragudj rájuk, inkább ösztönözd őket, és talán egy szép napon ők is vázában találják magukat!

Hinned kell magadban, mert egyszer minden sikerülni fog. Sablonosan hangzik, de ez valóban igaz. Ezt én sem értettem sokáig, miért tegyek egy dologért, ha úgy érzem kevés vagyok hozzá. Ő szebb, ügyesebb, okosabb mint én, gyorsabban fut, jobban teljesít a suliban is. Neki persze hogy sikerül, én behozhatatlan hátrányból indulok vele szemben. De az az igazság, hogy a hátrányomat is én építettem fel, az engem korlátozó fal a hitetlenségem tégláiból áll. Az Alpok egyik részén Ausztriában, amit Semmeringnek hívnak, lehetetlenül meredek és rendkívül magas hegyek vannak. Építettek itt egy vasutat, ami összeköti Bécset Velencével. Megépítették a síneket, még mielőtt létezett volna az út megtételére alkalmas vonat. Megépítették, mert tudták, hogy egy napon megérkezik. Nekem is sikerülni fog minden célom, ha ma nem akkor holnap vagy egy hónap múlva vagy pár év elteltével, ezért kell hinnem magamban, egyszer az én vonatom is megérkezik, de addigra a síneket meg kell építenem! 

Mire vágyom? Nem sokra. Csupán egy kevés megbecsülésre és szeretetre, ígérem elhúzom vele nagyon sokáig. A varjúháj-félék különleges növényék. Az Antarktiszon kívül szinte bárhol megélnek. Ők sem vágynak sokra ,csak vízre van szükségük. De ezt nem várhatják el mindig a természettől, tudják hogy a természetet nem lehet irányítani, kiszámíthatatlan és változékony, nem múlhat az életük a szeszélyén.. Kurvára nem.. Pusztuljanak ki mint a többiek? Határolódjanak be egy területre? És soha ne hagyják el a mezsgyéjét?.. A rózsák ezt tennék, a liliomok ezt tennék, tulipánok is.. Ez a könnyebb út.. A járhatóbb.. Haha! De ők nem a kirakatok sablon virágai.. Az ő nevük Crassulaceae.. Varjúháj-félek.. Nem minden növényről neveznek ám el egy anyagcsere ciklust.. Ők tovább fejlesztették a fotoszintézist.. Senki sem mondta nekik, hogy be fog válni.. Senki sem mondta nekik, hogy hogyan kell csinálni.. És senki sem merte ott hagyni a megszokott, jól bevált anyagcserét.. De ők megtették.. És meghódították az egész világot. Jelentéktelennek tűnnek, de ott vannak mindenhol. Legyőzték az időjárást legyőzték a természetet, ott is megélnek ahol a fű is kiég. De hatalmuk nem véges. Az Antarktiszon és Ausztráliában nem képesek túlélni. Szükségük van vízre. Még ha ha minimális mennyiségről beszélünk akkor is kell nekik a víz. Ha megkapják oxigénnel látják el a légkört, eé gyönyörű virágokat hoznak.. Nem kell nekik sok tényleg nem. Mire vágynak? Csupán egy kevés vízre. De ők nem víznek hívják, hanem megbecsülésnek és szeretnek. Observantia at Amore.

Az élet azért nehéz, mert vagy minden egyszerre történik, vagy semmi se történik az emberrel. Egyszer az ember egy kiszáradt folyó partján sétálgat, az ismétlődő és unalmas táj mellett halad el újból és újból. Máskor meg arra lesz figyelmes hogy a semmiből, egy morajló víztömeg jelenik meg, és pillanatok alatt a víz alatt találja magát, és úszik a hömpölygő árral. A vízben kalimpálva pedig azt kívánja, hogy bárcsak az eseménytelen parton sétálhatna megint. De ilyenkor tehetetlenek vagyunk. Én is így érzek most. Mozgalmas és esemény dús életet akartam, megkaptam, de sajnos rosszabbnál rosszabb dolgok jöttek. Először az unokatesóm került életveszélyes állapotba, most pedig a keresztapám vitték be a kórházba. Szomorú vagyok nagyon ,hogy ilyen váratlanul történt mindez. De hálás is vagyok, hogy az én családom egészséges. A pszichológia azt mondja hogy, sohasem szabadna alkalmazni az összehasonlítás módszerét sem negatív sem pozitív helyzetben. De egy másik felfogás szerint a jobb emberi sorsok motiválnak, a rosszabbak pedig megtanítják értékelni azt amid van. Engem is motiváltak más emberek, jobb akartam lenni náluk, de nem őket másolva, hanem a saját utamat járva. Tudom hogy több van bennem, és ha az akaratom megtalálja a célt akkor bármit elérhetek. Az utóbbi pár hetem pont erről szólt. A cél keresésről. Miért menjek be minden a suliba, miért töltsek órákat képletek magolásával, miért legyek minden reggel hullafáradt és kialvatlan? Hogy minél hamarabb végezzek az egyetemmel, és nyújtsam a kezem a bilincsért, figyeljem végig ahogy kattan a zár, és éljek le egy egész életet rabszolgaként? Nem ezt akarom. Nem erre születtem, ahogyan senki sem erre született. Nem fogok belenyugodni. Kezdek végre valamit magammal. És az elhatározás is már egy lépés.