Monoton nappalok és éjszakák.

Emlékeim legmélyén kotorászok, hátha találok még valami szépet, ami él.

Már nem akarok, semmit se akarok, aludni akarok, és nem gondolkozni, nem tudni a létezésemről. Ki akarom iktatni magam a világból, vagy a világot akarom eltüntetni körülem...

Néha magam is meglepődöm, hogy milyen naivan tudok még reménykedni dolgokban, amikről tudom úgysem történnek meg.

"Álmaimban látlak, és mosolyogsz, mint régen. De kikell bírnom nélküled ébren"

Szokásos napirend: Felkelni a semmiért

Az életkedvem szabadságot vett ki és elment vakációzni...

Nem, nincs semmi baj, csak a szokásos idegösszeroppanás. A nap közepén már elegem lett mindenből, és kibaszottul elfáradtam már a mindennapokban.

Állandó életuntság. Igaziból kedvem sincs semmihez. Nem is érdekelnek a dolgok. Szóval komoly lesz ebből kijönni valahogy.

Annyira bizonytalan minden, hogy rettegek a jövőtől. Nem látom hogy hogyan változtathatnám jó irányban, bármit teszek, szarul sikerül, elbaszom. És ettől még görcsösebb és idegesebb vagyok.

Érezted már valaha úgy, hogy alulmaradtál a többiekkel szemben?