gondolataim

Olyan fura nem, hogy valaki posztol egy csomót valahova aztán egyszer csak abbahagyja, de nem tudja miért. Mint én. Nem is emlékszem mikor írtam ide igazából bármit is.

Ki kéne írnom magamból dolgokat így, hogy: b bám bám

Megmondtad. Nem most. Két éve.

Szoval elinditom a “minden nap kiirom magbol az aggodalmaimat” sorozatomat.

Idokozben kormos lettem es ujonnan szeretem a munkam, de azert akadnak dolgaim amiket kiirnek magambol. Szoval most kovetkezzen ez.

Annyira faj a szivem, erted es mindenert amik lehettunk volna.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele. De ti még tudtok bízni az emberekben? Mert én már nem.

Olyan érdekes, nem? Hogy mindig mindenki csalódást okoz.

Veled az egész élet egy hullámvasút, és azt hiszem én már le akarok szállni.

Amikor azt veszed eszre, hogy mosolyogsz az üzenetein.

Minden nap a hetveget varom, aztan a hetvege 3 pillanat alatt eltelik.

Jóra fordul minden, hidd el. Egyszer.

Ne arra figyelj amit mond, hanem arra ahogyan cselekszik.

Kedves minden olyan ferfi, aki valaha is azt hitte hogy egy lany ra akar menni csak azért, mert vegzi a munkajat! Most hozzátok szólnék, minden olyan kiszolgáló, pultos, recepciós, pincér és egyéb hasonló területen dolgozó hölgytársam nevében akit értek már munkaidőben olyan atrocitások amik baromi kellemetlenek voltak és/vagy a férfiember annyira nyilvánvalóvá tette tetszését, hogy az már túlmegy minden határon. Ezúton szeretném jelezni, hogy azért mert valaki kedves, mosolygós és közvetlen veled, az nem azt jelenti, hogy dugni szeretne veled. Nagyon köszönöm, ha ezt mindenki észben tartja. Baromi kellemetlen, hogy nekem kell azért rosszul éreznem magam, mert valakik nem tudják hol van a határ. És én nem mondom, de érdekes módon csak idős, illetve hozzam képes kurva idős férfiak tesznek illetlen, és kellemetlen kérdeseket kijelentéseket és cselekedeteket!!!. Fejezétek be!