Jó társnak, jó kollégának, jó barátnak, gyereknek vagy éppen szülőnek, sőt sokszor jó embernek is.
Annyi szabály van, amit a társadalom vagy éppen mi magunk felállitottunk, annyira teljesítmény és eredményközpontú minden, hogy sokszor elfelejtjük élvezni a mindennapokat, és már a reggelt is szorongással kezdjük. Nem engedjük meg magunknak a nyugalom luxusát, hiszen, ha hátra dőlünk, akkor nem vagyunk elég jók, se elég produktívak.
Sokszor annyira igyekszünk jók lenni, hogy a legfontosabb dolog felett elsiklik a figyelmünk: hogy már nem vagyunk jól.
Annyi embernek és elképzelésnek próbálunk megfelelni, hogy néha csak akkor vesszük észre, hogy mennyire elvesztünk a tökéletesség utáni hajszában, amikor a tükörképünk fáradt tekintetébe nézünk fogmosáskor.
Néha meg kell tanulni hátra lépni egyet, önmagunkért. Észre venni, hogy nem csak a testünk, de az elménk és a lelkünk is lehet fáradt és elfogadni, hogy az önszeretet nem csak abban nyilvánul meg, hogy a tükör előtt állva hajtogatom magamnak, hogy elég vagyok, hanem abban is, hogy egy kicsit senkinek sem akarok megfelelni, csak jól lenni.
Hogy néha igenis el kell fogadni, hogy a lelki nyugalmam fontosabb, mint a produktivitásom.”
