#kemping

Eltöltöttem négy napot egy barátnőmmel, ami részben jó volt, részben meg nekem felfoghatatlan, hogy mi miért vagyunk barátok már 30 éve. Nem értem. Nem mondom, hogy nincsenek közös pontok, mert ha nagyon keresem akkor vannak, de nem tudom, hogy van-e más a folyton növekvő időn túl. Egyszer majd kivesézem ezt a dolgot, mert biztos vannak benne érdekességek, ha ennyire érthetetlen. Iszonyatosan sok pénzt fordít arra, hogy felszerelkezzenek sátrakkal kemping mindenfélékkel, de tényleg mindenfélékkel, hogy utazáskor olcsón, ámde kényelmesen utazhassanak. Nekem vannak emlékeim a sátrazásról, meg anyámnak erről a mániájáról abból az időből, amikor a szálloda tényleg megfizethetetlen luxusnak tűnt. De én, ha elindulok egy körútra, biztosn megbolondulnék tőle, hogy megérkezem, leverem a kurva sátrat a többi sátras között egy helyre amit kijelölnek nekem, kiteszem a mobilmosogatótól a mobirezsón át a mobillófaszt is, hogy olyan legyen mint otthon, jönnek a szúnyogok befújom magam, a sátrat, az erdőt. Szólok a pókoknak, hogy ne jöjjenek be és figyelmeztessék erre a többieket is. Leülök a kis kempingszékemre és megfőzöm a lecsókámat a gázpalackos mobiltüzemen, megeszem a kis műanyag étkészletemből, aztán elmosom a mobilmosómban aminek a tartályát elviszem és kiürítem a közösségi konyhában, és mindezt annak boldog tudatában, hogy mennyit spóroltam. Aztán szépen elmegyek várostnézni, otthagyva a sátorban mindent. Én már ennek se hasznát, se romantikáját nem látom. Meg, éjjel nem szeretek elmászni messzire, ha pisilni kell. Ez is egy kulcspont. Meg, a szörnyű hajnalok a fullasztóan meleg sátorban. Brrrr.