Nem is tudom
Nem is tudom mit mondhatnék
Talán azt hiszed még mindig sírok miattad. Pedig már nem. Sajnos kiábrándultam belőled az után, amit tettél.
Egyik napról a másikra, más ember lettél.
Folyton dobáltál. Egyszer kellettem, aztán nem. Egyik nap meghaltál volna értem, másik nap azt mondod inkább már nem is szeretsz.
Nem is egyszer játszottad el.
Miután megölt téged a magány, és senki nem volt melletted, folyton az én karomat kerested. Utánam sirtál. És engem akartál.
És én akár ezredjére is oda álltam melléd, meg öleltek, és megnyugtattalak.
Aztán jött egy éjszaka.
Egy éjszaka, amin leírtad részegen azt a szót, amivel nem szabad dobálózni. Amire nem tanítottak meg, hogy csak akkor mondjuk, ha az igaz is.
Leírtad azt a szót, amivel etettél, nagyon sok ideig.
Nem csak leírtad, a szemembe is mondtad, csak nem azon az estén.
És Te a szemembe hazudtál. Azt hazudtad szeretsz.
A következő pár napban, egy 25 éves sráccal "beszélgettek",(elmondásod szerint) a saját lakásában, kettesben.
Ha ezt látod, akkor tudd, hogy soha nem felejtem el azt, amit velem tettél.
Nem felejtem el azt, hogy akit a világon a legjobban szerettem, a szemembe hazudott.
A szemembe hazudtad, hogy SZERETSZ.
