#csavar

Eszméletlen mennyire letört vagyok, ha nem lehetek veled, nem beszélhetek veled, nem hallhatom a hangodat. De még eszméletlenebb az, hogy te ezt észre sem veszed és hagyod, hogy szépen, lassan felemésszem magam... Lehet haragudnom kellene, de ha felhívsz, az érzelmeim 180 fokos fordulatot vesznek és mintha teljesen kicseréltek volna, újjá születek.  Majd újra, mint egy virág, amelyet sokáig nem öntöznek és lekókad, úgy tipornak a földre az érzelmeim fokozadosan. Majd újra jössz te... Ezt játszuk nap, mint nap (vagy nem...) :)

Minden pillanatban máshogy érzem magam a közeledben. Van, hogy megijesztesz van, hogy olyan dolgokat csinálok miattad amiket, amúgy nem. Teljesen kifordítasz önmagamból és rosszul érzem magam, amiatt hogy mindig máshogy viselkedem, de ha egyszerűen ezt hozod ki belőlem.

Mi ez a sok kéznyom az ablakon? Csak nem itt járt? Az a nyakatekert csavar? Fején találtam a szöget. Elvitte a cica is a kalapács nyelét. Jól megrágta a Ray-Ban napszemüvegében. Csak nehogy szemébe süssön a Nap. A végén még megvakul a sok fénytől. De legalább elemezhetem az ujjlenyomatokat. Bár mit érek én azzal? Megismerem bőrének labirintusát? Nem kéne eltévedni megint. Most használni fogom a Dijkstra algoritmust. És most talán végre átmehetek az olajágak alatt zajló ritmusok termébe.