#csakegyperc

Olyan régen láttalak, hogy az talán igaz se volt

Jól vagyok kifelé, de idebenn meg szorongok

A tükörben reggel egy idegennek mosolygok

Ha újra látlak, nincs semmi csak egy hello

A téma mi is lehetne: régi emlékek és meló

Nyomkodva a telót, nem figyelve egymásra

Idegenként nézek bele már abba a szempárba

A család hogy van? Feleslegesen kérdezem

De úgy teszem fel érdeklődve mintha érdekelne

Egy év is hosszú, de ennyi idő után

Nehéz olyat mondanom, hogy ne hangozzon bután

Megbeszélem magammal, hogy kin múlott végül

Az elpazarolt idő már soha meg nem térül

A néma tettekkel néma lettem

Ezt igazolja, hogy míg valakinek a végtelen pillanatot jelentem, addig más annyira sem törődik velem, mint mikor por kerül a szemébe. 

Tovább tart azt kidörzsölnie onnan, mint hogy engem elfelejtsen. 

De ez nem számít. Ahogy az sem, hogy mindig azt mondták különleges vagyok,

így nőttem fel. Valami nagyot kell alkotnom, kitűnnöm a szürke tömegből, de elbuktam, és elegem lett az elvárásokból.

Pedig én próbálkoztam, tényleg próbálkoztam, de mikor indultam, egy lépésben kétszer estem el, és nem volt erőm felállni.

Azóta megtanultam, nem vagyok több, csak egy másodperc töredéke, ami nem számít. De ennek is volt értelme, rájöttem, mindent túlértékeltem,

Az emberi jelenlétet, az érzelmeket, a fájdalmat a térdemben, téged, a szorongást, ami malmokat őröl bennem.

Mind túlértékeltem, mert ez az érzés egy követ sem tud megmozgatni,

csak a fejemben, ahol végre erős vagyok és a világ nem kegyetlen, ahol az összes barátom tűzbe megy értem, de én mentem ki őket onnan,

De ez nem a valóság, vissza kell térnem, hogy kisiklott életem újra sínre tegyem.

Pelyheket csiptem, Álomból felivelt Tudatom, s utazom.