Pieces of my puzzle

Az ember megossza, Mivel a glossza A koszra mossa a csillogást. Komolyan veszi az ostoba a kínfosást, Mert imponál ki ingovány Talajon járkál.

Felületes feszületek Írják körül kerületed Képletét.

Vajon merre tart a regényem? Azért mostmár remélem, Sikerül nyugodtabb vizekre evickélni, Mert nincs kedvem mostmár megint félni Attól, hogy a toll nem fog fogni a harapófogóra. De mi van, hogyha alkoholos? Az ács egy portált kohol most, Egy csodálatos világba? Ahol mindent beleültettek egy virágba. Még azt a hegyes háromszöget is, ami szöget ütött a fejében, Mert nem alkotott kerek egészet. De hát ez az első forma, És bárcsak összeforrna Eltört kulccsontom maradványa, Amivel a gyerekek visszaszaladgálnak A házba felvenni egy sárga kabátot, Amivel megidézhetik másolatból a sajátot.

Merülj el a csíkok világában! - mondta az ipafai pap, miközben beleszívott csodás diófapipájába. A kedves pöttyös ruhával körbekötött aszimmetrikus diófa csak nézett, és nem hitt a szemének. -Elég lesz! Remélem már felébredsz! -Jó, de cserébe csak kenyérrel fogod etetni a madárkákat, és nem adod szájukba a szavakat. Főleg azoknak, akik savtúltengésben szenvednek. Nehogy saját gyomruk éhsége falja fel őket. Mindig csak a tőke, meg a hatás-költség elemzés, de a likviditási gondok megoldásához a szám nem elég. Ahhoz egy kis lelkes aszaltpacalt is kéne venni a létteremben. Meg egy kis kellemesen szellemes fellegek közt járó bárányfelhősültet is. Csak nehogy véresen komolyan hozzák ki a vörösbe öltözött ninják! És akkor agyamban is kúszhatnak az indák, azok a szent sámán inkák.

Aldebaran, te csodás csillogó csillag. Az illatod már elillant. Néha-néha megvillan, mikor agyam már nem bírja. Nem vagyok birka, már nem. Az lettem, ki az árral szemben evez. Levezet. Levelet. Veled? Hát itt is van eperke. Meg málnácska. Szegény árvácska. Nem is jár sokat látványpékségekbe. Csak amikor csütörtököt mond a déli óra. De a rakétaszakértő megmondja, merre tolja orra, amikor kicsapódik a folsav.

Az életet elképzeltem végtelen éneddel betelve. S üres lettem. Itt nem leltem egy embert sem. Üres a táj, a kép remeg, és a gép is hibaüzenetekkel dobálozik folyamatosan. De a végén úgy is tudom, hogy válasza a 42 lesz.

Kellene Ellene Ellenne Vele ne DE, se. Ki? Hol? Félelemben kétkedem. Élelemre kérelem. Térelem a vérelem. Zéró. Látok vagy nézek? Ártok vagy vérzek? Igen!

Elestem 3-szor is. De semmi baj, felkeltem. Bár maradhattam volna egy picit kúszómászó, egy csodálatos féregjárat, vagy egy vájat, ami továbbítja a tájat az árva lánynak. Bárcsak... Hangzik fel. De hogyan? Hisz ez lehetetlen. Inkább tehetetlen, mert keresetlen. Lehetetlen, hogy veretlenül ehetetlen legyek.

Leesett De mi? A zöld kockásfülű elefánt már megint a kéményen ólálkodott. Szegénynek rossz az egyensúlyérzéke. Pedig a köveket olyan szépen tudja egymásra rakni, mint a kötelet csomózni. És még az ebihalak is elárasztják a medencét. Gyújtani kéne a kemencét. De nem lehet.. A gyújtós elveszett.

A neon harcosok gyülekeztek. Valamire készültek. De már elévültek. És az avas-havas táj átállt egy másik bioritmusra. A hold ritmusára. A budai várbazárban. Láttam. Őt? Dehogyis. Csak egy délibáb volt.