#barbey

Vartam. Megint. Megint csak vartam. Hogy mire? Nem nehez kitalalni. Hat hogy irj. Hogy kipattanhassak az agybol, ahol egyedul fekudtem, varva hogy irj, es futhassak hozzad, hogy vegre a karjaidban aludjak. Mert ott szeretek csak aludni.. nem is tudok egyedul. Egyszeruen nem erzem hogy aludnek. Csak ha ott szuszogsz vagy eppen horkolsz mellettem. Az se erdekel ha horkolsz, csak legyel mellettem es hadd simogassam a hatad. Vartam. Feleslegesen. Mert nem irtal. Hogy miert nem beszeltunk? Mert megbantottal. Megint. Igen megint megbantottal, mint az mar elofordult parszor. Sokszor. Tudod.. tudod ez olyan szornyu.. szomoru.. es kegyetlen. Mert nem ertem miert csinalod ezt. Mert en szeretlek! Es tudom hogy te is. Nem tudom meg hany ilyen este lesz. Hogy csak fekszek es varok. Szomoruan, tehetetlenul, arra vagyva hogy legalabb eszedbejussak.. Tudod, ha en bantanalak meg, nem varatnalak am meg ennyit utana pluszban, megvonva a tarsasagom.. Kerlek ne csinald, mert nemtudom meg hany ilyet birok ki, es mennyi idot. Igen vannak hibaim, sok, o hat meg neked mennyi van. Es igen, sokszor idegesitelek, ahogy te is engem. De vilagos mar szamodra is, nekem pedig mar reges reg, hogy nem birjuk egymas nelkul, es ez igy is van rendjen mert mi osszetartozunk, ezt kar letagadni, es nem is lehet. Nem is kell. Csak szedd mar ossze magad. Nem 15 evesek vagyunk, konyorgom. En addig is, varok.. tudod, hogy mindig varok. De ha tul sokaig kihasznalod, egyszer.. egyszer eljutok majd oda, talan, hogy nem, nem fogok itthon fekudni es a telefonom nezni, kerestel e mar valahol. Es nem akarod megvarni azt, hogy ne varjak rad!

The Harder They Fall (barbey)