#01-07

kéne, ezen gondolkodtam éjjel. Hogy valójában, részben a tumblis kicsúfolásokból okulva, milyen is egy jó bemutatkozás. Sok hely nincs rá, csak pár mondat. Első változat: Én, én, én!!!!.... Én ilyen vagyok, olyan vagyok, mikkel foglalkoztam, mi érdekel, mit szeretnék még az élettől. Gondolva, hogy a LOVAG jön, érdeklődve nézi a fotómat (amit a barátnőm csinál hamarosan, hogy se túl kihívó, se túl apácás ne legyen, le kell cserélnem a mostanit) szóval lovag jön, hűdehelyes ez a nő, na nézzük, 165 magas (befér a lóba a kocsiba még fekve is) nem túl kövér, nem is deszka és asztamindenit mennyi minden érdekli a keresztesháborún kívül is, hát mivel én is egy ilyen érdeklődő, okos, nyitott lovag vagyok, aki a bádogjára is vigyáz, hát nosza! Beszélgessünk! (tegyük föl, hogy a lovag tud beszélgetni. Arról is kéne írnom, hogy az milyen, aki tud és milyen az, aki azt hiszi, hogy tud, pedig nem) De nem ez történik, hanem jön a 150 kilós segédjegyzőhelyettesalbérlő egértenyésztő lónepper és azt mondja, hogy ismerkedjünk! Jólnevelten reménykedem, hogy hamar rájön, hogy nincs közös jövőnk, de nem jön rá, mert nincs agya. Viszont kitartóan, bár unalmasan tud udvarolni. jajdeszép vagy. Hát mondom, hogy jajdeszépvagy!!!! Második változat: Inkább azt írni mit várok. Pfuj, pfuj, rengeteg elvárás, és mi van cserébe? – mondanák a kritikusok. Az elvárásokkal amúgy azoknak van bajuk, akik nem ugorják meg a lécet. Ha szembetalálkoztam egy olyan szöveggel, hogy bocs, de én csak a nádszál karcsú atomfizikusnőkre indulok be, akik nem idősebbek 25 évesnél, én csak továbblapoztam. Nem vagyok az, haladjunk. Nem váltott ki belőlem semmilyen indulatot. Hát valaki bármiféle elvárásai miért érdekelnének engem, amíg ő maga nem érdekel engem? Keresi a boldogságot, ahogy én is meg mások is. Legyen szerencséje! Az elvárásokkal inkább az a bajom, hogy rém unalmasak és a másik oldalról nehezen megfoghatóak. Légy okos! – mindenki, de tényleg mindenki okosnak tartja magát. Legyen jó humorod – akinek az alpári pinás-segges humorán ötvenen röhögnek, az is viccesnek gondolja magát. Legyél érzelmileg felnőtt – erről is csak utólag tudjuk, hogy nem voltunk azok. Ezek nélkül nem tudok élni. Konkrétan fizikai fájdalmat okoz, ha a másik emberben ezek nincsenek meg. Nem akarok olyanokkal kapcsolatot tartani, akik ezeket nem hozzák kellően magas szinten. Amúgy itt szokott elbukni az ismerkedés. Te butább vagy nálam, te nem érted a viccet és nem tudsz lazulni, te meg nyafogósabb vagy mint én. :( Búcsú. Mint látható, semmi anyagi elvárás nincs. Ami nem igaz. Az ember alapból feltételez és elvár az övével minimum egyszintű egzisztenciát. Hogy a másiknak van egy rendezett élete, egy jövőképe az öngondoskodásról. Harmadik változat: Ez a szerencsejátékos változat, amikor az ember valami roppant kreatív szöveggel áll elő, bízva benne, hogy az ideális partner és kizárólag az ideális partner harap a dologra. Elárulom hogy a kreatív emberek más kreatív emberek kreatív szövegeire nem vevők. Mert a társkereső jobban hasonlít egy áruházi katalógusra, mint egy magazinra. Ki venne meg egy barkácsgépet amihez az a szöveg van, hogy éjszaka nem használható, mert pihennie kell, nyáron vigyük ki a szabadba és tegyük a fűre, időnként pedig engedjük, hogy más barkácsgépekkel találkozzon. stb, stb. Negyedik változat: Elvont szépirodalmi idézet. Szerelemről, halálról, lélekről, szeretetről. Ez szerintem jó. Garantáltan csak érzelgős debileket vonz. Akinek olyan kell, ennél jobb nincs! Ötödik változat: Úgy se. Itt úgyse találom meg, nem hiszek benne, és hasonló rinyálós, nemvállalós, buta szöveg. Tökéletes mágnes az anyáskodóknak ÉS a narcisztikusoknak, pszichopatáknak. A gondoskodók rátapadnak a reményvesztettre, az agresszorok pedig megérzik a vérszagot. A passzív agresszió szagát. Szóval kéne egy jó szöveg, kicsit én, kicsit te, kis kreatív, némi érzelem, némi bölcs belátás.

Egyszer régen írtam egy jó szöveget. Kb az volt, hogy olyat keresek, aki legalább azokat meg tudja csinálni, amit én. És felsoroltam, hogy miket csinálok. Többen is azt mondták, hogy nagyon jó, nagyon találó, nyilván kamuprofil, én biztos férfi vagyok. :/

Most akkor tudni kéne, hogy milyen vagyok, mit szeretnék és hogyan lépjek tovább. Nem csinálná meg valaki helyettem? Én meg a beszélgetős résznél beszállnék.

Capitulo Uno

de la 5 a la 9pagina

legutóbb is volt valami, amit nem kérdeztem meg. Ahogy megfogalmazódik bennem a kérdés, és nem teszem fel, már abban a pillanatban is átfut az agyamon, miért nem? Nem tudom. Talán hogy egy felszínes hazugságot nem akarok hallani, mert utána már nem lehet újra megkérdezni. Ezek a belépők egyszeri látogatásra jogosítanak fel. Valami ilyesmi. Pedig ott van a fejemben a millió kérdés. Mi történt a bátyáddal? Hogy ismerted meg a feleséged? Szerelmes voltál? és ő? és hogy volt? És hogy tervezted az életed? Miért annyira fontos ő? És ha lenne gyereked, hogy nevelnéd? Miben máshogy? És az a másik nő? Az hogy volt pontosan? És amelyiket felhívtad magadhoz? És a barátaid hova lettek? Miért nem írsz? Mit gondolsz, mi lesz velünk? De igazán, valójában mi a válasz ezekre? Szoktál-e rágódni? És sírni? Miért nem tudsz igazán örülni? Mi gátol benne, hogy betépve áttáncold velem az éjszakát? Így is nehéz, akkor nem mindegy utána mi lesz? Az ember csak vájja, vájja bele magát a másik életébe és emlékeibe és én nem is tudom pontosan mire is jó ez vagy mitől van. Közel kerül valaki, és akkor mindent meg akarok nézni, bekukkantani az összes agytekervényébe, megnézni az összes kiállítást és színházi előadás és meghallgatni minden múltbeli standupot is és érzéseket, értekezéseket és elmenni arra is amerre félelmetesen sötét van mert még senki sem járt. Hogy boldogabb vagy nyugodtabb lennék-e, ha mindenre kapnék választ? Fogalmam sincs. Én azt nem tudom. Én csak a kiváncsiságot érzem. Ki vagy te?