Greg Postol

Értem, hogy az idő halad, a világ változik, de vannak dolgok, amihez nem kellene nyúlni.

Itt ez a drága kicsi lány, aki apuci farvizén megpróbál berobbanni egy karrierbe. Ez kicsit szánalmas. Valószínűleg azt hiszi, méltó emléket állít, de valójában egy generációs himnuszból csinál tuc-tuc bulizenét.

Gondolhatnám azt is, hogy hurrá, egy fiatal generáció számára teszi emészthetővé a régi dalt, de ez csak nagyon a felület. Ezt a szerzeményt már épp eleget gyalázták.

Itt most egy flower-power virággyermek érzést, egy jelképek nyelvén mesélő, mély mögöttes tartalmú, vasfüggöny mögül szabadságvágyó számot hajítanak be a stroboszkópok és diszkógömbök verítékszagú klubjainak világába. Mintha Van Gogh-ot nyomtatnák különféle színvariációkban, A/5 méretű reklám szórólapok háttereként a -70% akciós termékekhez. (Most jut eszembe: ezt már rég csinálják.)

Nem akarok karót nyelt búmernek látszani, és tapasztaltam már, hogy néha egy feldolgozás tud jobb lenni mint az eredeti, de nekem ez a rimék fáj. Pont a lényege tűnik el, hogy egy felszínes, technokrata blaszfémia legyen belőle. Kár.