"A remény hal meg utoljára"

Érték. Ez az, amit az én szüleim magukban és másban nagyon jól észrevesznek, és kezelnek...Akkor nekem miért mutatják azt, hogy én értéktelen vagyok?...

Vízálló szempillaspirál mi? Hát a könnyeim úgy látszik mindent lemosnak...

Egy és fél éve, hogy szenvedtem olyan valaki miatt, akit mostmár képen röhögnék. Viszont, mindig, de mindig visszatér az a gondolatom, hogy mennyire szeretem ahogy nevet, ahogy néz, mégha egyszer idegesítő is. Szeretem a a haja színét, szeretem ahogy öltözködik. 12 éve ismerem, de sose ismertem igazán. Szerethetek valaki olyat, akit belsőleg nem ismerek, de az egész lényét imádom? Szerethetek valaki olyat, aki nem egyszer reményt adott, aztán elvette? Szerethetem még?....

Leakarok fogyni. Úgy majd jobb lesz...

A saját Anyád előtt elsírni magad...fenomenális...főleg, ha át se ölel, nem mondja hogy nem lesz semmi baj. De miért is mondaná, ha miatta sírsz, mert sose leszel neki elég jó, miért mondaná, ha ő miatta vagy a pokol bugyraiban? Egy pillanatra felnéz, aztán elfordul és mást csinál. Te pedig próbálsz valami helyet keresni, ahol elbújhatsz.

Miért flegmázol velem Anya, ha tudod jól, hogy én ezt veled nem tehetem meg, és ráadásul még rosszul is esnek a szavaid. Fájnak a szavaid Anya...:(

Mikor a szüleid megkérdezik mi a bajod. De neked ez a hangulatod van már hónapok óta, és szinte már ez az átlagos hangulatod, csak eddig ezt nem vették észre.