Ez az első alkalom, hogy nem vigasztalsz meg,

Nem ölelsz át és külön alszol..

Iszonyúan csalódott vagyok, és félek.. mi lesz így velünk?

Nem lehetsz te is olyan, mint a többi.. ez lehetetlen..

kicsit olyan vagyok most/már/megint/fogalmamsincs, hogy annyi mindent érzek és gondolok és akarok mondani, de nem tudom megfogalmazni, nem tudok megszólalni, értelmetlen minden, amit mondok

mintha visszafele fejlődnék

iszonyat kellemetlen és nem tudom, hogy mit tegyek.

nem jutnak eszembe szavak. a legalapvetőbbek sem. vagy csak egyszerűen mondat közben döntök úgy, hogy faszság az egész, minek is kezdtem el beszélni egyáltalán és megakadok és összezavarodok és úgy érzem magam, mintha egy idióta lennék

pedig annyira nem szeretnék az lenni. szeretném, hogy intelligensnek higyjenek. de szerintem még annál is sokkal butább vagyok, mint azt hiszem

olyan jó hallgatni másokat. és sokszor én is azt gondolom és úgy gondolok, pontosan úgy. aztán kinyitom a számat és makogok. de konkrétan makogok

mi a faszomat várok én magamtól? és én akarok tanár lenni, amikor félek kiállni mások elé és mégcsak beszélni sem tudok. lassan már a helyesírás is feladja a leckét