Időnként elfog egy különös érzés, egy boldog érzés. Olyan mintha azt a pillanatot már átéltem volna, és csak emlékeznék rá.

Legtöbbször fiaimmal töltött idő közben érzem. Annyira megmagyarázhatatlan. És mégis olyan boldog.

Sokszer annyira stresszelünk a hétköznapok miatt, hogy nem tudjuk igazán átélni a boldogságot. Csak úgy átsuhan rajtunk az érzés, de nem fordítunk kellő figyelmet rá. Elfeledjük,hogy ezeket a pillanatokat, időt többé már nem kapjuk vissza, és mégsem értékeljük eléggé. Azt gondoljuk, hogy "áh ez nem fontos, apróság ", de mikor átsuhan rajtunk ez az érzés, akkor megértsük, hogy mennyire is fontos volt.

Imádom az időmet a fiaimmal tölteni, játszani, mégsem szánok annyiszor időt rá. Folyton van valami "fontosabb ", aztán meg bánom, hogy miért nem inkább velük foglalkoztam . Ördögi kör.

Akinek nincs gyermeke, az is biztos érez hasonlót más dolgokkal kapcsolatban. Pl miért nem útazott többet, vagy járt színházba, moziba, bárhová. Hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy még van időnk. Van időnk megélni és boldog lenni, és bármekkora közhely is legyen, de nincs tökéletesebb pillanat a boldogságra mint az itt és most.

Nyaka köré a hangtalanul kötél szorul..

A levegő csak kifelé vágyna..