a valósághoz nem kell LSD

Péter elmenekült a lidérctől, és a zoknival a zsebében futott. Nem tudta, hová megy, csak azt, hogy minél messzebb akart kerülni a lidérctől. Azt gondolta, hogy talán vissza kell mennie a zokni világba, és megpróbálnia megtalálni a portált, ami a lakásába vezet. Talán ott biztonságban lesz.

De nem volt könnyű visszatalálni a zokni világba. Péter nem emlékezett, melyik mosókonyhában jött át, és nem tudta, hogyan lehet felismerni a portálokat. Próbált keresni valami jelét, de nem látott semmit. A mosókonyhák mind egyformának tűntek.

Péter kétségbeesett. Úgy érezte, hogy elveszett, és nincs remény. Azt gondolta, hogy talán soha nem jut vissza a saját világába. Talán soha nem szabadul meg a lidérctől. Talán soha nem lesz boldog.

De ekkor valami meglepő történt. A zokni, amit Péter a zsebében hordott, megszólalt.

Ne aggódj, Péter - mondta a zokni. - Én segítek neked.

Péter meglepődött, és ránézett a zoknira. A zokni egy piros-fehér csíkos zokni volt, amit Péter a zokni világból hozott magával. A zokni egy aranyos arcot formált a mintájából, és mosolygott rá.

Te… te beszélsz? - kérdezte Péter.

Igen, beszélek - mondta a zokni. - Én egy varázslatos zokni vagyok. A zokni világ királyának a zoknija.

A zokni világ királyának a zoknija? - ismételte Péter. - És hogy kerültél hozzám?

Hát, ez egy hosszú történet - mondta a zokni. - De ha akarod, elmesélhetem.

Szívesen hallgatnám - mondta Péter. - De előbb menjünk el innen. Nem akarom, hogy a lidérc megtaláljon.

Jó ötlet - mondta a zokni. - Gyere, kövess engem. Én tudom, hol van a legközelebbi portál.

Péter beleegyezett, és elment a zoknival egy közeli buszmegállóba. A zokni elvezette őt egy mosókonyhába, ami a buszmegálló mellett volt. A zokni megmutatta neki, melyik ajtót kell kinyitnia, hogy átjusson a zokni világba.

Péter kinyitotta az ajtót, és átlépett rajta. Egy másik mosókonyhában találta magát, ami tele volt zoknikkal. A zoknik lógtak a mennyezetről, hevertek a padlón, és halmozódtak a sarkokban. Péter rájött, hogy visszajutott a zokni világba.

Megvagyunk - mondta a zokni. - Most már biztonságban vagyunk.

Köszönöm - mondta Péter. - De most mit csináljunk?

Most elmesélem neked a történetem - mondta a zokni. - Aztán elvezetlek a zokni világ királyához. Ő majd segít neked hazajutni.

Rendben - mondta Péter. - De ki az a zokni világ királya? És miért akar segíteni nekem?

A zokni világ királya a legnagyobb, a legbölcsebb, és a legjobb zokni, aki valaha élt - mondta a zokni. - Ő az, aki megteremtette a zokni világot, és aki megvédte a lidérctől. Ő az, aki segített nekem megszökni a lidérc fogságából, és aki adott nekem varázserőt. Ő az, aki akar segíteni neked, mert ő a legkedvesebb zokni, akit ismerek.

És mi a neve? - kérdezte Péter.

Péter elindult a budapesti utcákon, és csodálta a város szépségét. A Duna partján sétált, és megnézte a Parlamentet, a Lánchidat és a Budai Várat. Azt gondolta, hogy talán nem is olyan rossz a zokni világban ragadni. Talán itt találhat egy új otthont, és új barátokat.

De nem tudta, hogy egy lidérc követte őt. A lidérc egy tűzmadár formájában repült az égen, és figyelte Péter minden mozdulatát. A lidérc érdeklődött Péter iránt, mert ő volt az első ember, aki átjutott a zokni világba. A lidérc meg akarta szerezni Péter lelkét, és a maga oldalára állítani.

A lidérc megvárta, amíg Péter egyedül maradt, és leereszkedett hozzá. Emberi alakot vett fel, és megszólította őt.

Jó napot, uram - mondta a lidérc. - Ön új itt?

Igen, igen - felelte Péter. - Én csak… turista vagyok.

Turista? - kérdezte a lidérc. - Honnan jött?

Hát, ez egy hosszú történet - mondta Péter. - De ha akarja, elmesélhetem.

Szívesen hallgatnám - mondta a lidérc. - Gyere, üljünk le egy kávézóba, és beszélgessünk.

Péter beleegyezett, és elment a lidércel egy közeli kávézóba. A lidérc rendelt neki egy kávét, és elkezdte kifaggatni őt. Péter elmesélte neki, hogyan tűntek el a zoknijai, hogyan jutott át a zokni világba, és hogyan került Budapestre. A lidérc figyelmesen hallgatta, és bólogatott.

Milyen érdekes - mondta a lidérc. - És nem félt, amikor átment a portálokon?

Dehogynem - mondta Péter. - De kíváncsi voltam, hogy mi van a másik oldalon.

Értem - mondta a lidérc. - És most mit akar csinálni?

Nem tudom - mondta Péter. - Talán maradok egy ideig, és megnézem a várost. Talán találok valami munkát, vagy valami szórakozást.

És nincs senki, aki hiányzik? - kérdezte a lidérc. - Család, barátok, szerelmek?

Nem igazán - mondta Péter. - Egyedül éltem, és nem voltam túl népszerű. Nem volt senki, aki törődött volna velem.

Szegény - mondta a lidérc. - De ne aggódjon, én itt vagyok. Én törődöm önnel.

Péter meglepődött, és ránézett a lidércre. A lidérc mosolygott rá, és megfogta a kezét.

Tudja, én is egyedül vagyok - mondta a lidérc. - Én is egy másik világból jöttem, és nem találtam a helyem. De most, hogy megismertem önt, úgy érzem, hogy van valami közös bennünk. Talán mi lehetnénk egymásnak a párja.

Péter zavarba jött, és elhúzta a kezét.

Mit mond? - kérdezte Péter. - Ön… ön…

Igen, én egy lidérc vagyok - mondta a lidérc. - De ne féljen, nem akarok bántani. Csak szeretni.

Szeretni? - ismételte Péter. - De hogyan? Ön egy természetfeletti lény, én meg egy ember. Ez nem lehetséges.

Dehogynem - mondta a lidérc. - Minden lehetséges, ha van hozzá akarat. És én akarom önt. Én akarom a lelkét.

A lelkem? - kérdezte Péter. - Miért akarja a lelkem?

Mert a lelked a legértékesebb dolog, amit adhatsz nekem - mondta a lidérc. - Ha a lelked az enyém lesz, akkor örökre együtt maradhatunk. Akkor én is átjuthatok az emberi világba, és veled élhetek. Akkor boldogok lehetünk.

De ha elveszítem a lelkem, akkor mi leszek? - kérdezte Péter. - Egy üres test, egy rabszolga, egy játékszer?

Nem, nem - mondta a lidérc. - Egy szerető, egy társ, egy király. Én mindent megadok neked, amit csak akarsz. Gazdagságot, hatalmat, szépséget, örömet. Csak egyet kérnék cserébe. A lelkedet.

Péter elgondolkodott. A lidérc ajánlata csábító volt. Talán ez volt az egyetlen esélye, hogy valakihez tartozzon. Talán ez volt az egyetlen módja, hogy megszabaduljon a zokni világtól. Talán ez volt az egyetlen útja, hogy boldog legyen.

De valami nem stimmelt. Valami mélyen belül figyelmeztette őt, hogy ne bízzon a lidércben. Hogy a lidérc nem szereti őt, csak kihasználja. Hogy a lidérc nem ad neki semmit, csak elvesz tőle mindent. Hogy a lidérc nem teszi őt boldoggá, csak boldogtalanná.

Péter döntött. Elutasította a lidérc ajánlatát.

Köszönöm, de nem - mondta Péter. - Nem adom el a lelkem. Nem akarok önnel maradni. Nem akarom, hogy szeressen.

A lidérc arcán harag és csalódottság tükröződött.

Miért? - kérdezte a lidérc. - Miért utasítasz el? Miért nem akarsz engem?

Mert nem érzek irántad semmit - mondta Péter. - Mert nem hiszek a szavaidban. Mert nem akarok a rabod lenni.

Hát, ha így van, akkor nincs más választásom - mondta a lidérc. - Ha nem akarsz velem jönni önként, akkor erővel viszlek magammal.

A lidérc felállt, és rávetette magát Péterre. Péter sikított, és próbált elmenekülni. De a lidérc erősebb volt nála, és megragadta a karját. A lidérc szemei tüzesen világítottak, és a szájából lángok csaptak ki. A lidérc megpróbálta megcsókolni Pétert, és elszívni a lelkét.

De ekkor valami meglepő történt. Péter zsebéből egy zokni ugrott ki, és rávetette magát a lidércre. A zokni egy piros-fehér csíkos zokni volt, amit Péter a zokni világból hozott magával. A zokni ráharapott a lidérc orrára, és elkezdte rángatni. A lidérc felsikoltott, és elengedte Pétert. A zokni tovább harapdálta a lidérc arcát, és nem hagyta békén.

Péter kihasználta a zavart, és elfutott. Kirohant a kávézóból.

Péter tanácstalan volt. Éppen befejezte a mosást, és észrevette, hogy hiányzik egy zoknija. Átnézte a mosógépet, a szárítógépet, a kosarat és a padlót, de sehol sem találta. Vállat vont, és össze nem illő zoknipárt húzott. Nem foglalkozott vele, amíg másnap megint nem tűnt el egy zokni.

Átkutatta a lakását, de nem talált nyomot az eltűnt zoknikról. Azt gondolta, hogy valaki tréfát űz vele, vagy hogy van egy zoknitolvaj a házban. Elhatározta, hogy felállít egy kamerát a mosókonyhában, és megnézi, mi folyik ott.

Legközelebb, amikor mosott, bedobott egy zoknipárt a mosógépbe, és bekapcsolta. Hagyta futni a kamerát, és visszament a szobájába. Várt egy órát, majd megnézte a felvételt.

Nem hitt a szemének. Látta, ahogy a zoknija lebeg a vízben, forog a többi ruhával. Aztán hirtelen eltűnt. Mintha átteleportált volna egy másik helyre. Visszatekerte a videót, és újra megnézte. Ugyanazt látta. A zoknija elment.

Rohant a mosókonyhába, és kinyitotta a mosógépet. Csak egy zoknit talált benne. Ránézett a kamerára, és elgondolkodott, mi történik. Eldöntötte, hogy kísérletet végez. Bedobott még egy zoknipárt a mosógépbe, és bekapcsolta. A mosókonyhában maradt, és figyelte a gépet. Várt néhány percet, majd meglátta.

Egy fényes villanás jött a mosógépből, és hallott egy hangos zajt. Érezte az áramütést, és hátrarepült. Beverte a fejét a falba, és elájult.

Amikor magához tért, egy furcsa helyen találta magát. Körülnézett, és rengeteg zoknit látott. Különböző színűek, formájúak és méretűek voltak. A mennyezetről lógtak, a padlón hevertek, és a sarkokban halmozódtak fel. Rájött, hogy egy zokni világban van.

Felkelt, és próbált kijutni. Körbesétált, és sok ajtót látott. Kinyitott egyet, és egy mosógépet látott. Kinyitott egy másikat, és egy szárítógépet látott. Kinyitott egy harmadikat, és egy kosarat látott. Kinyitott egy negyediket, és egy padlót látott. Rájött, hogy ezek a portálok az emberi világba.

Azt gondolta, hogyan juthat vissza a lakásába. Próbált emlékezni, melyik ajtón jött be, de nem tudta. Elvesztette az irányítást. Eldöntötte, hogy megpróbálja a szerencséjét, és kinyitott egy véletlenszerű ajtót. Remélte, hogy az hazaviszi.

Átlépett az ajtón, és egy másik mosókonyhában találta magát. Körülnézett, és egy táblát látott, amelyen az állt: "Üdvözöljük Párizsban". Rájött, hogy átteleportált egy másik országba. Pánikba esett, és visszafutott a zokni világba. Kinyitott egy másik ajtót, és remélte a legjobbat.

Átlépett az ajtón, és egy másik mosókonyhában találta magát. Körülnézett, és egy táblát látott, amelyen az állt: "Üdvözöljük Tokióban". Rájött, hogy átteleportált egy másik kontinensre. Megijedt, és visszafutott a zokni világba. Kinyitott egy harmadik ajtót, és imádkozott egy csodáért.

Átlépett az ajtón, és egy másik mosókonyhában találta magát. Körülnézett, és egy táblát látott, amelyen az állt: "Üdvözöljük Budapesten". Rájött, hogy átteleportált egy másik városba. Feladta, és leült a padlóra. Azt gondolta, hogy soha nem jut vissza a lakásába.

Lenézett a lábára, és látta, hogy össze nem illő zoknikat visel. Mosolygott, és azt gondolta, hogy talán nem is olyan rossz. Eldöntötte, hogy a legjobbat hozza ki a helyzetből, és felfedezi a világot. Felkelt, és kiment a mosókonyhából. Remélte, hogy talál valami kalandot, és néhány új zoknit.

De nem volt egyedül. Egy másik alak is követte őt. Egy lidérc, a magyar néphit egyik természetfeletti lénye. A lidérc háromféle formában létezhet: csodacsirke, földi ördög vagy ördögszerető1 A lidérc, amelyik Pétert követte, egy ördögszerető volt. Éjjel repült, tüzes fényként, tűzmadárként vagy tűzlabdaként jelent meg. Emberi alakot is felvehetett, általában egy rég siratott halott rokonét vagy szerelméét. Lábnyoma lópatkó volt. A kéményeken vagy a kulcslyukakon át jutott be a házakba, betegséget és veszedelmet hozott az áldozataira. Tüzes csobbanással távozott a házból, és összepiszkította a falakat. Tömjén és nyírfaág égetésével lehetett megakadályozni, hogy a lidérc bejusson az ember lakásába1

A lidérc Pétert választotta ki célpontjának. Meg akarta szerezni a lelkét, és a szeretőjévé akart tenni. De nem volt könnyű dolga, mert Péter mindig más-más helyen bukkant fel. A lidércnek követnie kellett őt a portálokon keresztül, és megpróbálnia elcsábítani őt. De Péter nem volt érdeklődő. Ő csak a zoknikat és a mosógépet kereste. A lidérc egyre dühösebb és elkeseredettebb lett. Végül úgy döntött, hogy erőszakkal veszi meg, amit akar.

Egy éjszaka, amikor Péter egy kis szállodában aludt, a lidérc besurrant a szobájába. Tüzes fényként jelent meg, majd emberi alakot öltött.

"Welcome to our live and undead, as well as non-binary viewers. We'd like to introduce Lüdvércet, our recently imported house ghost from America, whom we rescued from the lowest shelf of a discount store. In California, they just announced the storm of the century, which locals interpreted as an apocalypse and began looting stores. We decided to spend our last day devoted to each other, with a romantic and expensive joint shopping spree. That's when we came across our lonely, dust-covered, ridiculously discounted ghost, whose desperate puppy eyes touched our hearts. We thought that in case of an apocalypse, it doesn't hurt to do a good deed because you never know. So, we put the ghost in the shopping cart, on top of twelve six-packs of beer, 2 Johnny Walkers, and 25 women's dresses. From that moment on, we became inseparable friends, a sort of ménage à trois, because while we were busy in bed, our ghost flew above, shouting encouraging words and technical instructions, taking part in our family life. We even went to therapy together, although as a creature who dislikes sunlight, our ghost hid in a bag during the day and only ventured out in the evening, eliciting laughter and cheerful screams from people.

So, we happily lived in America, but the time for the journey home finally came, and we packed our ghost at the bottom of a suitcase, covered with lots of used underwear to deter airport inspectors from rummaging through it.