Péter elindult a budapesti utcákon, és csodálta a város szépségét. A Duna partján sétált, és megnézte a Parlamentet, a Lánchidat és a Budai Várat. Azt gondolta, hogy talán nem is olyan rossz a zokni világban ragadni. Talán itt találhat egy új otthont, és új barátokat.
De nem tudta, hogy egy lidérc követte őt. A lidérc egy tűzmadár formájában repült az égen, és figyelte Péter minden mozdulatát. A lidérc érdeklődött Péter iránt, mert ő volt az első ember, aki átjutott a zokni világba. A lidérc meg akarta szerezni Péter lelkét, és a maga oldalára állítani.
A lidérc megvárta, amíg Péter egyedül maradt, és leereszkedett hozzá. Emberi alakot vett fel, és megszólította őt.
Jó napot, uram - mondta a lidérc. - Ön új itt?
Igen, igen - felelte Péter. - Én csak… turista vagyok.
Turista? - kérdezte a lidérc. - Honnan jött?
Hát, ez egy hosszú történet - mondta Péter. - De ha akarja, elmesélhetem.
Szívesen hallgatnám - mondta a lidérc. - Gyere, üljünk le egy kávézóba, és beszélgessünk.
Péter beleegyezett, és elment a lidércel egy közeli kávézóba. A lidérc rendelt neki egy kávét, és elkezdte kifaggatni őt. Péter elmesélte neki, hogyan tűntek el a zoknijai, hogyan jutott át a zokni világba, és hogyan került Budapestre. A lidérc figyelmesen hallgatta, és bólogatott.
Milyen érdekes - mondta a lidérc. - És nem félt, amikor átment a portálokon?
Dehogynem - mondta Péter. - De kíváncsi voltam, hogy mi van a másik oldalon.
Értem - mondta a lidérc. - És most mit akar csinálni?
Nem tudom - mondta Péter. - Talán maradok egy ideig, és megnézem a várost. Talán találok valami munkát, vagy valami szórakozást.
És nincs senki, aki hiányzik? - kérdezte a lidérc. - Család, barátok, szerelmek?
Nem igazán - mondta Péter. - Egyedül éltem, és nem voltam túl népszerű. Nem volt senki, aki törődött volna velem.
Szegény - mondta a lidérc. - De ne aggódjon, én itt vagyok. Én törődöm önnel.
Péter meglepődött, és ránézett a lidércre. A lidérc mosolygott rá, és megfogta a kezét.
Tudja, én is egyedül vagyok - mondta a lidérc. - Én is egy másik világból jöttem, és nem találtam a helyem. De most, hogy megismertem önt, úgy érzem, hogy van valami közös bennünk. Talán mi lehetnénk egymásnak a párja.
Péter zavarba jött, és elhúzta a kezét.
Mit mond? - kérdezte Péter. - Ön… ön…
Igen, én egy lidérc vagyok - mondta a lidérc. - De ne féljen, nem akarok bántani. Csak szeretni.
Szeretni? - ismételte Péter. - De hogyan? Ön egy természetfeletti lény, én meg egy ember. Ez nem lehetséges.
Dehogynem - mondta a lidérc. - Minden lehetséges, ha van hozzá akarat. És én akarom önt. Én akarom a lelkét.
A lelkem? - kérdezte Péter. - Miért akarja a lelkem?
Mert a lelked a legértékesebb dolog, amit adhatsz nekem - mondta a lidérc. - Ha a lelked az enyém lesz, akkor örökre együtt maradhatunk. Akkor én is átjuthatok az emberi világba, és veled élhetek. Akkor boldogok lehetünk.
De ha elveszítem a lelkem, akkor mi leszek? - kérdezte Péter. - Egy üres test, egy rabszolga, egy játékszer?
Nem, nem - mondta a lidérc. - Egy szerető, egy társ, egy király. Én mindent megadok neked, amit csak akarsz. Gazdagságot, hatalmat, szépséget, örömet. Csak egyet kérnék cserébe. A lelkedet.
Péter elgondolkodott. A lidérc ajánlata csábító volt. Talán ez volt az egyetlen esélye, hogy valakihez tartozzon. Talán ez volt az egyetlen módja, hogy megszabaduljon a zokni világtól. Talán ez volt az egyetlen útja, hogy boldog legyen.
De valami nem stimmelt. Valami mélyen belül figyelmeztette őt, hogy ne bízzon a lidércben. Hogy a lidérc nem szereti őt, csak kihasználja. Hogy a lidérc nem ad neki semmit, csak elvesz tőle mindent. Hogy a lidérc nem teszi őt boldoggá, csak boldogtalanná.
Péter döntött. Elutasította a lidérc ajánlatát.
Köszönöm, de nem - mondta Péter. - Nem adom el a lelkem. Nem akarok önnel maradni. Nem akarom, hogy szeressen.
A lidérc arcán harag és csalódottság tükröződött.
Miért? - kérdezte a lidérc. - Miért utasítasz el? Miért nem akarsz engem?
Mert nem érzek irántad semmit - mondta Péter. - Mert nem hiszek a szavaidban. Mert nem akarok a rabod lenni.
Hát, ha így van, akkor nincs más választásom - mondta a lidérc. - Ha nem akarsz velem jönni önként, akkor erővel viszlek magammal.
A lidérc felállt, és rávetette magát Péterre. Péter sikított, és próbált elmenekülni. De a lidérc erősebb volt nála, és megragadta a karját. A lidérc szemei tüzesen világítottak, és a szájából lángok csaptak ki. A lidérc megpróbálta megcsókolni Pétert, és elszívni a lelkét.
De ekkor valami meglepő történt. Péter zsebéből egy zokni ugrott ki, és rávetette magát a lidércre. A zokni egy piros-fehér csíkos zokni volt, amit Péter a zokni világból hozott magával. A zokni ráharapott a lidérc orrára, és elkezdte rángatni. A lidérc felsikoltott, és elengedte Pétert. A zokni tovább harapdálta a lidérc arcát, és nem hagyta békén.
Péter kihasználta a zavart, és elfutott. Kirohant a kávézóból.
