Untitled

Se szavazással, se szabályozással nem lehet már változtatni az e-car irányon. Ez a next big thing, a hype, ami jő, amiért éghet a pénz és a Daimler részvény. A következő aranyborjú. Nincs az a lakossági vagy rákthread, ami az útjába áll. A lobbi megtette kötelességét, a lobbi mehet - a kasszához.

Katasztrófák. Tucatszám kigyulladó akksik az alagutakban, halálesetek, perek. Ezek vezetnek szavazatvesztéshez, ezek keltenek pánikot. Így riad vissza a döntéshozó az egyik iránytól (lsd. német atomipar) és ad teret a másiknak. (barnaszén) A józan észt követve sose keresne eleget az, akinek kell, mert hát klubtag... Üzlet volt és üzlet lesz mindig, az egyszeri sofőr pedig vigasztalódjon azzal, hogy ő tehetetlen csepp a tengerben. 

Végezetül itt a magyar rendszerirányító aktuális energiamérlege:

Rakjunk rá pár 100ezer elektromos autót, így este. Nincs annyi réz a Mátra alatt, ami elég lesz a hálózat megerősítéséhez. A Mavirnél vért fognak hugyozni a meddő kompenzálással, hogy az egyszeri ember 50 Hertze még mindig 50 legyen. Megoldás van, de az egy másik poszt lesz.

A balesetek társadalmi hatása lehet számottevő, a környezeti a pálya szélén égő model 3-as miatt kevésbé. A fő környezeti kár szerintem a lítiumbányászat során keletkezik. Emellett még ott a kobalt, mint fontos alapanyag, és ez főleg a Kongói Demokratikus Köztársaságból jön. Valóra válhat a Mr Robot sztorija, és a kínaiak tényleg megveszik a Kongót. (mennyi is most a hitelük? mármint amiről tudunk és az IMF is tud...)

https://www.reuters.com/article/us-congorepublic-imf/imf-approves-congo-republic-bailout-after-china-debt-deal-idUSKCN1U62NR

https://fortune.com/2018/08/23/data-sheet-cobalt-iphone-tesla-congo-curse/

Néha-néha mesélek a barátaimnak a túrázós élményeimről, ilyenkor az arra fogékonyak tátott szájjal hallgatnak. Többen is mondták az év során, hogy szívesen csatlakoznának hozzám. Mivel tudom róluk, hogy az edzettségük hagy kívánni valót maguk után, ezért azonnal elvetettem a gyalogos verziót, és csak kerékpáros megoldásban gondolkodtam. Na így jött az ötlet, hogy az augusztusi hosszú hétvégén tekerjük körbe a Káli-medencét.

Több estét is rászántam a tervezésre. Az útvonal erősen függött az induló helytől, az pedig attól, hogy szombat reggel hol tudok biciklivel vontatható utánfutót szerezni, és hol hajlandóak azt hétfő délelőtt visszavenni. Utóbbi miatt a földutak is kizárásra kerültek, túlzottan sok emelkedőt sem rakhattam bele, mert nagyon edzetlenek is voltak a bandában. Aztán mivel tudom hogy némelyik hisztis, ha éhes, 10 kilométerenként (ez egy 9 fős csapatnak kullóval kb 1 óra dombos terepen) kellett lennie pihenőpontnak.

Mivel én voltam közülük a legfittebb (pedig szinte az összes sportol valamit), nyilvánvaló volt, hogy én fogom vontatni a csomagos kocsit az egész hétvégén. De még így is folyton leelőztem őket. Annak ellenére is, hogy a barátaim nem couch potato életmódot folytatnak, szörnyen lehangoló volt látni, mit szenvednek egy minimális emelkedőn. Gondolom milyen lehet akkor az átlagember kondija.

A Káli-medencének van egy sajátos hangulata, amit csak akkor tud átérezni az ember, ha tisztában van a quality time jelentésével, és képes megélni azt. És itt kezdődtek a gondok. A barátaim fele az autóiparban szocializálódott, a lányok is, nem csak a fiúk. Egy excel táblázat pörög a fejükben folyton, pirossal a programpontok, sárga amit épp csinálunk, és zöld ami kész van. Igen kész van, nekik a szentbékkállai kőtenger nem egy látványosság, vagy érdekesség,vagy olyan dolog ahol gyerek módra felmászhatnak mindenre, és örülhetnek a fejüknek, hanem egy cella az excelben, ami épp sárga, és 20 percet szánunk arra, hogy zöldre változtassuk. Esetleg a feleségek lőhetnek egy képet instára a többi online feleségnek, hogy itt is jártunk.

Amit nyilván a bohémabb szekció nem bír elviselni, és ilyenkor megy a veszekedés, hogy érjünk oda este nyolcra a kempingbe, mert 10kor aludni szeretnének, ugyanis ők hatkor szoktak kelni, kontra nyaralunk éppen, nehogy már azért kelljen sietni meginni a kitöltött borokat, merthogy ők folyton mennének valahova.

Azt hiszem az egyik haverom foglalta össze legjobban ezt a jelenséget, mikor megkérdezte az egyik feleségtől:

Figyelj “név”, te ugye mindig szarul érzed magad ha nincs éppen valami baj ami miatt intézkedhetnél?

Pluszban mutatni akartam nekik valami újat, ezért elvittem őket egy panorámás tapas-teraszra. Az egyik srác pedig kiakadt, hogy nem fog ennyiért szalámis kenyeret enni, és félrevonult egy pohár szódával, hogy még csak véletlenl se merüljön fel, hogy ő is részt vett a korlátlan fogyasztásban.

Itt a mindig mosolygó buddha énem egy pillanatra ökölbe feszült, de felülemelkedtem rajta, az én nyaralásomat ez nem fogja elrontani. És lám, olyan hangulat sikeredett, hogy 1 óra múlva még a szomszéd asztalnál ülő fancy nőcskék is a mi sztorijainkon nevettek, de annyira, hogy pl az egyik még a székét is picit elfordította, hogy ne lássuk, hogy vihog.

Egy kicsit a naivan-életérzéssel is meg akartam ismertetni őket, tehát az utolsó este a Csobánc tetején sátraztunk. Ide már az egyik csaj (nyilván mérnök) nem akart jönni, merthogy ő nem hajlandó az életében eltölteni úgy egy estét, hogy előtte nem zuhanyzott le. Pedig úgy kalkuláltam, hogy a strandolós nap után jöjjön a hegyen alvás, tehát a parton lehet zuhanyozni, este pedig már nem izzadnak le a langyos időben, míg odaérünk. De nem.

Mindenesetre a maradék élvezte, éjszaka kiültünk a rétre borozgatni, pogácsázni, és megvitatni az élet nagy kérdéseit.

A társaság excelagyú képviselője elismerte, hogy kiváló szervezés volt, többet kéne ilyet csinálnom nekik, de úgy, hogy tudjuk előre az aznapi szálláshelyet, tehát TERVEZHETŐ legyen.

A bohémabb fél képviselője pedig klikkesedésre szólított fel négyszemközt, azaz imádták minden pillanatát a happeningnek, és szervezzek ilyet őszre is, de ők nem hajlandóak eljönni többet excelékkel sehova.

Ez lent pedig én vagyok, azon gondolkodva az utolsó nap reggelén, hogy nem kell nekem a feszkó, inkább járom az országot továbbra is egyedül.

A south park amúgy csinált az életéből egy epizódot:

Hanem az, hogy megint, mint oly gyakran, egész konkrétan páros lábbal beleszállsz valakibe. Bárkibe.

Nem tudom, hogy te hogy vagy ezzel. Neked vajon tényleg mindegy, ha valaki neked ilyen módon beszól? Talán igen, nekem úgy tűnik, hogy neked nagyon vastag a páncélod, téged ez nem érint meg.

A legtöbben nem dőlnek a kardjukba egy ilyen igazi prosztó és durva beszólástól, de szerintem a legtöbb embernek ez azért nem esik jól.

Én egész egyszerűen nem értem, hogy miért kell valakinek (aki nem náci, komenista vagy egyéb módon tömeggyilkos) ilyen durván beszólni. Miért kell másokat bántani? Olyanokat, akik senkit nem bántanak?

Tök furcsa, hogy mindezek mellett/ellenére egy érző, szerető ember lehetsz , hiszen gondolom nem akarna hozzád menni különben egy kedves, intelligens, érzékeny nő.

Néha-néha mesélek a barátaimnak a túrázós élményeimről, ilyenkor az arra fogékonyak tátott szájjal hallgatnak. Többen is mondták az év során, hogy szívesen csatlakoznának hozzám. Mivel tudom róluk, hogy az edzettségük hagy kívánni valót maguk után, ezért azonnal elvetettem a gyalogos verziót, és csak kerékpáros megoldásban gondolkodtam. Na így jött az ötlet, hogy az augusztusi hosszú hétvégén tekerjük körbe a Káli-medencét.

Több estét is rászántam a tervezésre. Az útvonal erősen függött az induló helytől, az pedig attól, hogy szombat reggel hol tudok biciklivel vontatható utánfutót szerezni, és hol hajlandóak azt hétfő délelőtt visszavenni. Utóbbi miatt a földutak is kizárásra kerültek, túlzottan sok emelkedőt sem rakhattam bele, mert nagyon edzetlenek is voltak a bandában. Aztán mivel tudom hogy némelyik hisztis, ha éhes, 10 kilométerenként (ez egy 9 fős csapatnak kullóval kb 1 óra dombos terepen) kellett lennie pihenőpontnak.

Mivel én voltam közülük a legfittebb (pedig szinte az összes sportol valamit), nyilvánvaló volt, hogy én fogom vontatni a csomagos kocsit az egész hétvégén. De még így is folyton leelőztem őket. Annak ellenére is, hogy a barátaim nem couch potato életmódot folytatnak, szörnyen lehangoló volt látni, mit szenvednek egy minimális emelkedőn. Gondolom milyen lehet akkor az átlagember kondija.

A Káli-medencének van egy sajátos hangulata, amit csak akkor tud átérezni az ember, ha tisztában van a quality time jelentésével, és képes megélni azt. És itt kezdődtek a gondok. A barátaim fele az autóiparban szocializálódott, a lányok is, nem csak a fiúk. Egy excel táblázat pörög a fejükben folyton, pirossal a programpontok, sárga amit épp csinálunk, és zöld ami kész van. Igen kész van, nekik a szentbékkállai kőtenger nem egy látványosság, vagy érdekesség,vagy olyan dolog ahol gyerek módra felmászhatnak mindenre, és örülhetnek a fejüknek, hanem egy cella az excelben, ami épp sárga, és 20 percet szánunk arra, hogy zöldre változtassuk. Esetleg a feleségek lőhetnek egy képet instára a többi online feleségnek, hogy itt is jártunk.

Amit nyilván a bohémabb szekció nem bír elviselni, és ilyenkor megy a veszekedés, hogy érjünk oda este nyolcra a kempingbe, mert 10kor aludni szeretnének, ugyanis ők hatkor szoktak kelni, kontra nyaralunk éppen, nehogy már azért kelljen sietni meginni a kitöltött borokat, merthogy ők folyton mennének valahova.

Azt hiszem az egyik haverom foglalta össze legjobban ezt a jelenséget, mikor megkérdezte az egyik feleségtől:

Figyelj “név”, te ugye mindig szarul érzed magad ha nincs éppen valami baj ami miatt intézkedhetnél?

Pluszban mutatni akartam nekik valami újat, ezért elvittem őket egy panorámás tapas-teraszra. Az egyik srác pedig kiakadt, hogy nem fog ennyiért szalámis kenyeret enni, és félrevonult egy pohár szódával, hogy még csak véletlenl se merüljön fel, hogy ő is részt vett a korlátlan fogyasztásban.

Itt a mindig mosolygó buddha énem egy pillanatra ökölbe feszült, de felülemelkedtem rajta, az én nyaralásomat ez nem fogja elrontani. És lám, olyan hangulat sikeredett, hogy 1 óra múlva még a szomszéd asztalnál ülő fancy nőcskék is a mi sztorijainkon nevettek, de annyira, hogy pl az egyik még a székét is picit elfordította, hogy ne lássuk, hogy vihog.

Egy kicsit a naivan-életérzéssel is meg akartam ismertetni őket, tehát az utolsó este a Csobánc tetején sátraztunk. Ide már az egyik csaj (nyilván mérnök) nem akart jönni, merthogy ő nem hajlandó az életében eltölteni úgy egy estét, hogy előtte nem zuhanyzott le. Pedig úgy kalkuláltam, hogy a strandolós nap után jöjjön a hegyen alvás, tehát a parton lehet zuhanyozni, este pedig már nem izzadnak le a langyos időben, míg odaérünk. De nem.

Mindenesetre a maradék élvezte, éjszaka kiültünk a rétre borozgatni, pogácsázni, és megvitatni az élet nagy kérdéseit.

A társaság excelagyú képviselője elismerte, hogy kiváló szervezés volt, többet kéne ilyet csinálnom nekik, de úgy, hogy tudjuk előre az aznapi szálláshelyet, tehát TERVEZHETŐ legyen.

A bohémabb fél képviselője pedig klikkesedésre szólított fel négyszemközt, azaz imádták minden pillanatát a happeningnek, és szervezzek ilyet őszre is, de ők nem hajlandóak eljönni többet excelékkel sehova.

Ez lent pedig én vagyok, azon gondolkodva az utolsó nap reggelén, hogy nem kell nekem a feszkó, inkább járom az országot továbbra is egyedül.

A south park amúgy csinált az életéből egy epizódot:

1) Egy kisebbségi minden segítséget megkap az állam legmagasabb szintjeitől:

“A Jezsuita Roma Szakkollégium lakójaként ismerkedett meg Balog Zoltán akkori emberi erőforrás-miniszterrel, aki később is egyengette útját, és aki elmondása szerint szívén viselte a fiatal diplomás romák ügyét.”

Ennek ellenére nem tud integrálódni, abban az értelemben, hogy elfogadni a többségi társadalom akaratát:

“Kamerába kellett mondanom, hogy mekkora a gyerekvállalási kedv, és meg milyen jó a CSOK, miközben Szabolcsban saját szememmel láttam, hogy aki tényleg rászorul, képtelen felvenni a támogatást.”

Rengeteg vita ment erről itt is, de konklúzió, hogy az alsó- és felső-középosztály gyarapítása a CSOK célja. Az nem célja a CSOK-nak, hogy jövedelem nélküli emberek kapjanak milliókat mentőövnek. Ezt nem látni vagy nem elfogadni természetesen ettől még lehet, de az interjúalany nem mond ellent a CSOK sikerének, mivel a CSOK-nak nem célja szociális alapon kihúzni szegénységben élőket a szarból.

2) Nem értem, hogy akarhat valaki gyerekkorától a közmédiában dolgozni eltartott kisujjal. A közmédia a 90-es években - amikor feltehetőleg a hölgy gyerekként nézte azt - ugyanúgy a kormány narratíváját kommunikálta, mint most. A médiában nincs sztori narratíva nélkül és ez nem magyar sajátosság.

3) Adott egy cigány bemondó, aki minden támogatást megkapva befutja a választott pályáját Magyarországon. Mint az interjú is mutatja, tele kérdésekkel és kritikával. A kérdésekkel és kritikákkal nem foglalkozva az ellenzéki oldal ELŐÍTÉLET alapján (ld. Varju László pl) csicskának tartja. Ami, ahogy ő maga is fogalmaz, pontosan olyan ELŐÍTÉLET, mintha pejoratíve cigányoznánk.

lemostam a kacsaszart a stégről, jöhet a sör

volt ma rola egy hosszabb cikk a BBC-n

Mi a legegyszerűbb leves, ami nem zacskós, hanem csinálni kell “igaziból”?