Nincsenek jelzők arra, hogy az életemnek milyen hete volt ez, kezdve a hétfővel amikor okosba sikerült magamnak normális antibiotikumot szerezni, és így nem kúszott rá a vesémre a cisztitisz, hanem le tudtam dolgozni a legsűrűbb megbízásos hetet és így van bevétel, akkora megkönnyebbülés volt, hogy levitte a sóhajom a tetőről a hódfarkat; aztán X nagyonjó vendéglátás, Y barátom hívása/appja/mailje aki támogat és próbál segíteni hogy jussak át a váláson, meghogyaztán újra elkezdjem felépíteni magam elölről, a kollegák bíztatnak hogy mennifogaz, megvan bennem a potenciál, én meg csak ülök az egész szeretethalomnak a közepén és hüppögök a ciprofloxacin-indukált érzelgősségtől; végül elbúcsúztam a tündérpalota jellegű szállástól ami valószínű soha többé nem lesz elérhető, szóval az utolsó 3 napon úgy szívtam magamba az élményt mint egy szaharai szivacs, és most csordultig vagyok; és úgy tárolom el az emlékeket, hogy még az is benne van, hogy talán életemben többé nem leszek ilyen boldog, de akkor is megvan a tartós tárban.