érleltem pár hónapig az élményt
de most már ki merem jelenteni, hogy a Hubert Kah minden idők egyik legcsodálatosabb együttese.
a nyolcvanas években, az osztrák határ közelében nőttem föl, de a korabeli Neue Deutsche Welle-ből csak Falco és az Alphaville szivárogtak át; Hubert Kah teljesen a radar alatt maradt. aztán pár hónapja kirándultunk a csajommal Ausztriában, és amikor este visszamentünk a szállásra, csak úgy brahiból bekapcsoltam a tévét, mert nem gondoltam, hogy pont az osztrák közszolgálati műsort fogom érdekesnek találni. de egy popzenetörténeti műsor ment, ahol a NDW ékköveinek fejlődéstörténetéről beszélgetett négy zenei újságíró, és rengeteg archív felvételt is bevágtak. ha aznap este nem fogyasztottam volna annyi lizergsavat*, amennyit, biztos nem találtam volna annyira elmondhatatlanul viccesnek, de akkor tényleg attól féltem, hogy behugyozok a nevetéstől, és követeltem Martinától, hogy azonnal költözzünk Ausztriába, mert ebben az országban akarok élni, hogy egész nap a kibaszott tévét bámulhassam.
ha csak a Rosemarie-t írták volna meg, sose jutottak volna át a noveltymusic-szűrőmön, bár nyomokban már abban is megvolt minden, ami igazán naggyá tette őket:
... viszont a Sternenhimmel olyan magasra dobta a labdát, hogy azt azóta se tudta lecsapni senki...
... aztán jött az apoteózis, az Einmal nur mit Erika...
aminek a refrénjét másnap teli torokból énekeltem a gyönyörűen visszhangzó osztrák hegyek között, és erről a mai napig sem szoktam le. random időpontokban ráüvöltök a kutyára, hogy EINMAL NUR MIT ERIKA, WOO-OO-OH, de sajnos a lakásnak nincs olyan jó reverbje, mint Stájerországnak, Momo meg összeszarja magát tőle, és húsos jutalomfalattal meg lekváros fánkkal kell kiengesztelni.
* most kipróbáltam, gombával is működik.
