A hideg földre

Mintegy vátesz vagyok, mondhatnám modorosan és álszerényen, mert a "medve vagy férfi" kérdés bennem is felmerült, már a mém felbukkanása előtt - bár kevésbé egzakt formában. Ugyanis amikor az érkezésem után még csak tervezgettem, hogy elmegyek majd ide-oda nemzeti parkokba túrázni, szöget ütött a fejembe, hogy egyedül talán mégsem kellene a vadonba menni*, mert Észtország erdeiben azért szép számmal vannak medvék és nem lenne jó négyszemközé** kerülni eggyel... Igen ám, de kivel menjek?!?!? Telt-múlt az idő, és bár kezdtem összebarátkozni emberekkel, annyira szoros kapcsolatokat nem kötöttem, hogy úgy érezzem, elhívhatok bárkit. :/ (Habár lehet, hogy itt megint az önbizalomhiány a probléma és csak kérdezni kellett volna. Na mindegy.) Akkor támadt a következő ötletem, hogy Tinderen keresek túrázni szerető srácokat - persze, nem csak a gardedám szerepére, hiszen úgy is magányos voltam; ez "kellemest a hasznossal" ötvözetű ötlet volt. De azért támadtak kétségeim, hogy... oké, egyrészt sikerül-e, másrészt, a kapcsolat mely stádiumában vessem fel a kirándulást, ha még a szex előtt, akkor mi van, ha a vadon közepén teperne le és / vagy derül ki, hogy pszichopata gyilkos??? Másrészt, a szex után is kiderülhet, hogy pszichopata gyilkos... Oké, ennek talán kicsi az esélye, de kis esélyhez nagy kockázat. Értitek. Másrészt viszont maga a medve is a "kis esély, de nagy kockázat"-ba tartozik szerintem. Lehet, hogy ritkák a medvetámadások, de a medve szinte mindenben ügyesebb az embernél (jobban fut, mászik, úszik...) és Észtország túl sík ahhoz, hogy az állítólagos "dombon lefelé kell futni, mert az nem megy a medvének" trükköt be lehessen dobni.

*Van olyan vélemény is, hogy egyedül egyáltalán nem kéne medvementes vadonba sem menni. A másik blogon írtam, hogy egyszer előfordult, hogy egyedül mentem felvételezni az erdőbe és nyilván fostam nem örültem. Érdekes módon inkább a vaddisznóktól féltem, nem az emberektől - ortó módon csörtettem és kornyikáltam, mert állítólag még ez a legjobb tipp, hogy a meglepetésszerű találkozásokat elkerüld. A közelben volt a tanösvény és valahogy bennem volt az a (talán fals) hit, hogy ide azért rendes emberek járnak. (Amikor a madárszámlálást csinálom a falu környékén, otthon, akkor is inkább a kóborló kutyáktól tartok, nem az emberektől.) NA DE. Amikor később A-val (szaktárs lány) ketten mentünk felvételezni egy másik erdőbe, döbbenetünkre megpillantottunk egy kis teherautót, amire egy férfi és egy nő (talán házaspár?) pakoltak fát... 99%, hogy illegálisan. Szerencsére nem voltak túl közel, mi meg nem mentünk oda, nem kötöttek belénk. Később azért felemlegettük, hogy pffúúú, valószínűleg jól jártunk. Szóval, ember embernek farkasa és nem csak a nemi erőszaktól lehet félni... Mikor később meséltem egy (fiú) szaktársnak a szóló felvételezést, ő teljesen el is volt hűlve, hogyan kérhette / engedhette ezt meg a témavezetőm?! A cseh botanikusoknál (ahol ő volt Erasmuson) ez szabály is, hogy mindenhová legalább ketten mennek. Belegondolva ez olyan szempontból is jogos, hogy ha Disney-mesébe illően aranyos is lenne az összes vadállat és becsületes minden ember, még ott is eltörheted a lábad, torkon csíphet egy darázs, elájulhatsz stb. és akkor meg vagy baszva. Szóval tanulság nincs. Vagyis körvonalazva azért van. Inkább nem megyek egyedül sehová, ha lehet, és viszek magammal paprikasprét (ez utóbbi persze csak egyfajta humor, ha rendőr olvassa ezt :3).

Fogtam magam és képeslapokat küldtem haza, barátaimnak, családtagjaimnak, és ez még csak az első kör! Úgy éreztem, ilyen messziről érdemes. <3 Habár kissé izgulok, mert egy hete adtam fel és még nem érkezett senkitől visszajelzés, hogy megkapták-e... Úgyhogy remélem, nem lesz kell fölhúznom a bohócsipkát, hogy a kedvesnek szánt gesztusból arcvesztés és magyarázkodás lesz (azoknak, akiknek ígértem és nem meglepi) és rezignált tudomásulvétele annak, hogy a semmire basztam el hatezer forintnak megfelelő eurót. De csak nem (ma jó napom van :3).

Szóval, mint említettem volt, egyszer észtórán (tényleg, még arról sem írtam bzmg!) pont a japán srác, R. volt a padtársam és mikor előbb végeztünk a páros feladattal, halkan beszélgettünk kicsit. Akkor lelkesen mesélte, hogy ő járt már Budapesten és jól érezte magát, de pont volt valami nagy, ingyenes koncert, ami különösen tetszett neki. Vicces volt, ahogy a homlokát ráncolva összpontosított, hogy "something... familia...", én meg egyből rávágtam vigyorogva: Neoton Família! Mondtam neki, hogy igen, ők nagyon híresek, például anyukámnak is nagy kedvencei :), DE vajon ő azt tudta-e, hogy Japánban is viszonylag népszerűek voltak a nyolcvanas években, megjelent lemezük és fel is léptek? (Nyilván a részletekbe nem mentem bele, szóval dr. Erdős Péter ezúttal nem forgott a sírjában. Nem is small talk téma, meg nem is leszek ünneprontó.) Nem tudta persze, hát honnan tudhatta volna szegény, hiszen a srác huszonhárom(!) éves, és a Neoton Família 'Big in Japan'-sága talán azért nem volt generációkon átívelő... De mondtam neki, járjon csak utána, olyan felvétel is van YouTube-on, amelyen Csepregi Éva japán dalt énekel. Közben a Wikin elolvastam a Neoton Família japán nyelvű oldalát és kiderült, hogy a Jöjjön a nyár / Sound of Summer című daluk majdnem tíz évig egy japán hírműsor főcíme volt. Ez azért mégiscsak menő!

Mondanom sem kell, eddig nem túl sok sikerrel...

DE,

legalább megtudtam innen egy (1) vicces dolgot: a Vahur egy létező észt férfinév!!!

A rossz hír: megtaláltam a fejembe ragadt észt popdalt a minimális nyelvtudásommal...

No tehát. A - mostanra már mondhatni - kedvenc helyemen, a Genialistide Klubiban* rendszeresen tartanak karaokeestéket. Én ugyan még nem jutottam el odáig, hogy magam is énekeljek és szerintem nincs az az alkoholmennyiség, vagyis előbb dőlnék ki, mint hogy elég bátor legyek hozzá, de MINDEGY, közönségként élvezem és ez a lényeg.

Úgy látom, eddig két szervező váltakozik: az egyik az ESN (Erasmus Student Network), a másik meg a Tartu LGBT+. Az utóbbiak eseményei HOMOFOONIA néven futnak (bizonyítva, hogy az ortó szóviccekre való hajlam független a szexuális beállítottságtól) és kifejezetten heteróbarát LMBT+** buliként hirdetik. Bár a klub falait díszítő szivárványos matricák alapján eleve elfogadó helyről van szó, érthető, hogy kellenek olyan események, amelyek kifejezetten az LMBT+ közösségnek szólnak és a többség a kisebbség - vagy legalábbis vendég. Ezeken a bulikon felbukkan egy-két drag queen / king, de a saját fellépéseikhez képest szolidabban (voltam külön drag bulin, majd arról is írok!), van pár extravagánsabban öltöző egyén, meg látni lányokat, akik lányok kezét fogják, fiúkat, akik fiúk kezét, de azért ha olyan szemmel nézem, hogy ez lenne az a buzítóapparát, amitől annyira félnek a homofóbok?!?!? ez nagyon is visszafogott.*** Eddigi tapasztalataim alapján a legrosszabb, ami történhet veled, hogy kénytelen vagy ABBA-t hallgatni. (Na jó 1#, még azt se vagy kénytelen, mert akkor lemész a kocsmába munícióért és na jó 2#, az ABBA igazából kurva jó, csak picsalángos vagyok.)

Egyszer elbeszélgettem egy leszbikus lánnyal, akinek érdekes perspektívája volt, mivel ő észt, másrészt olyan szempontból idegen, hogy nemrég költözött Tartuba, vagyis a város neki is új. Ez pont az észt függetlenség napján, azaz február 24-én volt, azért is emlékezetes, mert a pultnál tálakon álltak jól kinéző halacskás szendvicsek**** és épp a lánytól tudtam meg (sajna a nevét elfelejtettem), hogy az nemzeti eledel és ma este ingyen adják. :) Különben is remek, hogy eddig szinte minden rendezvényen sikerült valakivel megismerkednem - egy másik karaokén pl. egy szőke, kecskeszakállas sráccal, akinek a jóbarátjának épp szülinapja volt, szóval akkor már ittunk az egészségére. Szóval ez is megerősít, hogy megéri magamat "rugdalni" szocializálódni, még ha eddig egyik ismeretségből sem lett komolyabb barátság vagy depláne egyéb...

Bárki beszállhat énekelni, akár több dal erejéig is, DE sorrendben játsszák le a kéréseket, szóval ha sokan jönnek, akkor érdemes minél előbb feliratkozni, ha nem túl későn, vagy egyáltalán sorra akarsz kerülni. Néha az ellenkező probléma is előfordul, egyszer kevesen voltak és egy szőke, teltebb lány mindenkit kedvesen megszólított, nem szeretne-e énekelni? Majdnem szívrohamot kaptam (jó, költői túlzás :)). Az LMBT+ bulikon matricával csalogatják a bátor jelentkezőket, meg van egy persely is, amibe lehet nekik adakozni (belépő azonban nincs). Az is változó, mennyire készülnek fel kifejezett karaokeverziókkal: az egyik bulin gyanúsak egységes dizájnú videók futottak, ahol precízen futott a szöveg, szerintem ott valami karaokeprogramot használtak vagy nemt'om. Máskor viszont csak a YouTube-videók mennek, akár lyrics nélküliek is, ott rákeresnek neten a dalszövegre és azt görgetik (nem röhög, együttérez! többek között a címben említett szám is így ment le).

Hát, nem állítom, hogy a zenék többségét aktívan élvezem - részben a korkülönbség miatt (nem akarok mindig ezzel jönni, de na) - , de azért próbálom megtalálni a szépséget, vagy legalább némi vibe-ot abban is, ami nem az én stílusom. Legfeljebb stratégiailag lemegyek italért. Azért meg lehet ismerni jó / érdekes zenéket, vagy örülni, ha beesik egy kedvenc. Mindegyikre tudok példát. Egyszer fellépett két grúz lány, ahol nem is a zene maradt meg (bár kellemes volt, asszem), hanem hogy hazai dalt adtak elő, úgyhogy a videó hátterében gyönyörű, de számomra (és a többség számára) abszolút OLVASHATATLAN grúz írás futott! Esélyünk sem volt együtt énekelni!!! Az egyik melegbulin meg volt egy srác mankóval, aki a Kinks Lola című számát adta elő, nekem meg leesett az állam, hogy HOGY' NEM ISMERTEM EZT, hiszen a Kinksnek több számát is ismerem és szeretem, de pont EZT nem?! (Itt aztán érdemes figyelni a szöveget!) Volt egy srác, aki a Cream Sunshine of Your Love című számát választotta, na, hozzá külön odamentem, hogy megdicsérjem, csak mosolygott. :) Aztán volt egy lány, aki a Depeche Mode-tól énekelte az Enjoy the Silence-t, ráadásul full karaoke verziót (a lejátszott videón sem volt hang), de olyan gyönyörűen énekelt, hogy beszarás. Imádtam. <3 ("Titokban" depeses is vagyok, egyszótse.) Vagy van ez a Fairytale című szám, amit már duzzogva megszerettem, annyiszor hallottam. Ámde egyéni ízléstől függetlenül, csodálatos, amikor pár emberről kiderül, hogy baromi tehetséges, pl. egy ázsiai lány és egy szőke srác maradt meg, akik elképesztően jók voltak. De persze a kevésbé ügyeseket is viszi a hangulat (ők mondjuk sokszor taktikusan olyan verziót választanak, ahol megy az eredeti ének is ha valaha ráveszem magam, én is így tennék).

És hogy milyenek az észt zenék? Nos, olyanok, mint kb. az angol nyelvű zenék... csak észtül. Én eleve nem szeretem azt a hozzáállást, hogy a magyar zenék mind szarok és csak az angolszász zenék kopott indigóval másolt változatai, szerintem ez túl leegyszerűsítő és igazságtalan és ezt a véleményemet kiterjesztem az összes nem-angol nyelvű zenére is. Nyilván megvan az oka annak, miért adott irányból jönnek az újítások / trendek, de... na. Oké, ezt persze nem tudom bizonyítani, inkább csak érzem, valaki úgyis beszól, hogy nem értek a zenéhez vagy hogy szeretem a depesmódot, szóval a véleményem eleve érvénytelen. :D Ugorgyunk!

Szóval megszólalt egy észt zene és azon kaptam magam, hogy én is dúdolgatom a refrént (és a kivetített szövegnek hála rendesen is tudtam énekelni). A verzék rapbetétek voltak, a rapet nem annyira szeretem, de most ez sem volt rossz. Különös érzés volt, hogy én csak a szavak, mondatok hangulatára hagyatkozhatok, az észtek pedig értik is, hogy mit énekelnek. Mindezek ellenére akkor még nem tűnt úgy, hogy bele fogok szeretni a dalba. Később azonban eszembe jutott a refrén és akkor már folyamatosan dúdoltam, hogy bassza meg, ezt a dallamtapadást csak úgy fogom tudni elűzni, ha meghallgathatom az eredetit, de hogyan találjam meg?!?! Már-már kezdtem beletörődni, hogy bele fogok őrülni, mikor valahogy beugrott, hogy HOPPÁ, ez egy olyan nyelvtani szerkezet, amit tanultunk: a tagadás! És HOPPÁ, felismertem benne a névmásokat! És akkor már beugrott a kulcsszó, az ige, és onnantól kezdve már kidobta a dalszöveget a google kereső:

ma ei kuule sind, sa ei kuule mind ma ei kuule sind, sa ei kuule mind...*****

Egyrészt tök büszke vagyok magamra, másrészt meg jól kibasztam magammal, mert még jó sokáig ez ment végtelenítve a fejemben (de már csillapodik). :') A klipet is alaposabban megnéztem itthon és hát ezt is imádom. A szőke srác hülye tejbetök-vigyora kontra a sötét bőrű gitáros srác komolyra meredt arca (őt egyébként Mariónak neveztem el magamban, mert PONTOSAN így képzeltem el a Mario és a varázsló címszereplőjét), a passzoló öltözet, az általános idétlenkedés... Valamelyik kommentben írták is, hogy rövid életű volt a zenekar, mert nem akartak annyira befutni, amennyire ez a szám sláger lett, poénzenekarnak csinálták és így is szálltak ki. A többi számukba még nem is mertem belehallgatni, mert mi van, ha nem olyan jó... :T Bár tudom, ez hülye felfogás. Élvezzük a zenét és az életet, amennyire tudjuk és amíg lehet.

*igazából, ha pontosítani akarok, akkor a GenKlubi az az épület hátsó része, vagyis a hozzátartozó emelet, az a klubhelyiség; az elülső, földszintes rész, ahol konkrétan az italmérés / kocsmarész van, az a MÖKU.

**a magyar és az angol ugye csak egy betűvel tér el, de ha már straight helyett a heteró szót használtam az adott mondatban, akkor a betűszóból is a magyart választottam (túlmagyaráztam? túl).

***ezt kiegészíteném azzal, hogy nekem eddig úgy tűnik, Észtországban általában visszafogottabb a nyilvános testi kontaktus - legalábbis messze nem annyira nyalják-falják egymást a heteró párok sem, ahhoz képest, amiket otthon látok. Ezért elég hálás vagyok, mert engem feszélyez az ilyesmi (és NEM, nem csak azért, mert frusztrált szingli vagyok).

****ciki, de nem tudom pontosan, milyen szendvics is az (annyi biztos, hogy kapor van rajta, szóval élből megosztó)... De majd utánanézek és lesz külön poszt! (lassan Végtelen történet fíling ez, érzem...)

Előrebocsátom, de tényleg: visszavittem a könyvet és NEM DIREKT CSINÁLTAM.

Hogy mi történt? Az egész visszavezethető arra, hogy nem figyeltem eléggé és kivételesen túl magabiztosan cselekedtem, amikor kicsit utána kellett volna járnom / kérdeznem.

Szóval: itt-tartózkodásom kerek második napján jelentkeztem egy körbevezetésre az egyetemi könyvtárba. Mint könyvimádó, le voltam nyűgözve, mondanom sem kell; mintha kecskének mutogatnának káposztaföldet. Megmutatták azt is, hogyan kell használni az önkiszolgáló kölcsönző automatákat - ez pláne mennyország az introvertáltaknak, még a könyvtárossal sem kell interakcióba lépni! (...oké, ez kicsit seggfejül hangzik, de néha egyszerűen nincs kedvem, na... meg külföldiül minden kicsit nehezebb.) Az egész nagyon hasonlít az önkiszolgáló kasszára: le kell csippantani a tagkártyádat (vagy az észt ID-kártyádat, ha van olyanod - nekem nincs, de majd erről is lesz poszt), aztán a pulton áthúzni a könyv(ek)et, akkor érzékeli, kiírja a cím(ek)et, te leokézod, és kész is vagy, viheted.

Ezek után kb. egy héttel(?) megcsináltattam a tagkártyámat (kb. kőkemény másfél euróba került), majd körülnéztem. Ahogy sejtettem, a fikciónál az észt nyelvű könyvek dominálnak, szóval a sci-fi adagomat nem innen fogom beszerezni... idegen nyelvűekből az angol nyelvű van többségben, de azért németet, franciát stb. is találni, sőt, rábukkantam egy magyar nyelvű könyvre is! (Ez mondjuk Tartuban játszódik, szóval érzek némi részrehajlást... :D) Vagy megtaláltam pl. az Abigélt angolul. Egyetlen probléma, hogy név szerint vannak a polcon az írók, így keverednek az észt és nem-észt nyelvű könyvek, de talán az online katalógusban lehet nyelvre keresni. No mindegy, ez még csak körülnézés volt, mentem tovább a természettudományi részlegre.

Ott már persze több angol nyelvű szakirodalom volt, válogathattam, mint anyám tyúkja a kendermagban. Gondolkodtam, hogy valami spécibbel kezdjek-e (funkcionális traitek (=jellegek)) vagy valami alapvetőbbel ismétlésnek (bevezető statisztika / R ökológusoknak), végül az utóbbi mellett döntöttem. Kártya becsippant, könyv lehúz, olvasó (=én) boldogan el.

Igen ám... csakhogy kimaradt egy lépés. NEM NYOMTAM MEG A "CHECKOUT" GOMBOT. Nem állítottam át a nyelvet észtről angolra, annyira magabiztos voltam, hogy tudom, mit csinálok, így persze nem jutott el az agyamig, hogy létezik egyáltalán a checkout gomb. De hogy mi ebben a poén? Hogy ezek szerint simán ki lehet vinni egy könyvet így is.

És hogyan jöttem erre rá? Úgy, hogy beléptem az online rendszerbe lecsekkolni, akkor jár-e le a 30 napos kölcsönzési idő, amikorra emlékszem, és full pánik üzemmódban látom ám, hogy NEM LÁTOK SEMMIT, mert NEM VETTE BE A RENDSZER. Ez utólag persze 100%-ig logikusnak tűnik, hogy meg kell erősíteni, "Ön tuti el akarja vinni ezeket a könyveket?" (vagy csak túl sokat dolgoztam Windows-zal), én meg tök hülyének. :( Elhoztam az illegálba' kivett könyvet és visszatettem a "Book return" ládába (látjátok feleim, még itt sem kell interakcióba lépni humánokkal!) és... nem történt semmi. Jobban belegondolva, hacsak nem vetnek be nyomozókat, ujjlenyomatolvasókat, biztonsági kamerákat stb., akkor valójában nem lehet garantálni, hogy valaki nem visz el "csak úgy" könyveket! Lehet, hogy bolond vagyok, de ezek szerint a rendszer nem bolondbiztos. És legalább én jóhiszeműen "loptam" könyvet, de a szándékos esetekre ezek szerint lehet, hogy nincsenek felkészülve? Hmmmm...

Közben kivettem egy másik könyvet, becsületesen angolra állítottam az online rendszert (mentségemre szóljon, a gép melletti útmutató csak észtül van), észleltem, hogy tényleg a checkout gombot hagytam ki, otthon láttam az online rendszerben a könyvet és... fellélegeztem. Tanultam az esetből. Néha talán mégis szükség van némi humán interakcióra (=megkérdezni a könyvtárost), vagy legalább inkább kétszer utánanézni a dolognak?

A komfortzóna mondjuk hasznos dolog ez esetben, hogy nem is igazán* tudok úszni, illetve ha tudnék is, a hideg vízhez is szokni kéne (sőt, ezt inkább biztonsági zónának nevezném így).

Akkor már egy kis ismeretterjesztés: Tartu folyója az Emajõgi, ami szó szerint 'Anyafolyó'-t jelent. Úristen, az a koppanás, amikor a magyar Wikin olvastam ezt... Külön-külön ugyanis tanultuk az ema és jõgi szavakat, de nem raktam össze. :D Észtórán egy kicsit beszélgettem az aznapi padtársammal, R-rel, a cuki japán sráccal, és ő azt hallotta, hogy az Emajõgi elég szennyezett, szóval ő nem úszna benne. Hát nemt'om... Pedig a tankönyvünk hátulján van egy "észtországi élmények" bingó, ahol az egyik pont az "úsztam az Emajõgiban".

Pont az érkezésem után egy héttel, szerdára esett a Valentin-nap, ezt persze nem lehet elfelejteni vagy kikerülni itt Észtországban sem. És bár tudjuk, nem baj, ha egyedül vagy, azért a szinglik frusztrációja engem is utolért a szívecskés képeslapok és csokor tulipánok között. Habár az igaz, azért nem nyomják annyira*, és inkább sõbrapäev néven fut az esemény, aminek a jelentése szó szerint barátok napja.

És úgy látszik, erre helyezték a hangsúlyt a helyi ESN (Erasmus Student Network) szervezők is, mert a facebook-esemény leírásában direkt úgy fogalmaztak, hogy párt VAGY barátot is találhatsz:

Egyébként ez tök praktikus, mert ha csak fiúkat / lányokat párosítgatnának össze, akkor figyelni kéne az ivararányra is, így meg nem (és így ráadásul LMBTQ inkluzív is, de cssss ;)).

Na de a lényeg. Elmentem úgy, hogy próbálok NEM ráfeszülni, csak jól érezni magam. Persze már az elején sikerült kicsit szociálisan bénázni, de szerencsére megoldódott.

Leültem a középső lépcsősorra, de mellettem a fal felé volt még sok hely. Később odajött hozzám két lány, hogy mellém ülhetnek-e: persze, mondtam. Igen ám, csak ők kicsit szélesebbek voltak nálam és mivel a másik oldalamon is ültek, némileg kiszorultam... Így hátraültem, bár némi bűntudattal, mi van, ha megbántom őket ezzel, hogy most meg arrébb megyek?

És tényleg odajött hozzám az egyik lány, de pont, hogy nem sértődött volt, hanem még ő aggódott, hogy ugye nem ők üldöztek el? És akkor kimagyaráztam a helyzetet. Tök hülyeség ilyesmiken feszengeni, mert a legtöbb ember ugyanúgy udvarias és kedves, de persze erről mindig utólag bizonyosodom meg. :P Kicsit még el is beszélgettem a lánnyal, fekete hajú, asszem, azeri; mint kiderült, biomérnöknek tanul, szóval hellyel-közzel szaktárs is. És ő is le volt nyűgözve, hogy én már doktorandusz vagyok... Oké, ezentúl nem öreg vagyok, csak tapasztalt! :D korreláció nem egyenlő ok-okozati összefüggés, de psszt

Végül - bár ismét kicsit nehezen és kaotikusan, de - elkezdődött a tényleges pártalálósdi: mindenkinek húznia kell a kalapból egy cetlit valami fiktív karakter nevével és meg kell találni a sztoribeli párját - pl. Aladdin és Jázmin, Rómeó és Júlia... De gondoltak azokra is, akik épp nem ismerik az adott karaktert, mert minden cetlipárost elláttak számmal is. Ez nekem jól jött, mert NYILVÁN olyat kaptam, amiről halvány gőzöm sem volt - Cher Horowitz, valami Clueless című filmből. Ez ironikusan betalált, mert valóban clueless (=tudatlan) vagyok erről :D - még mindig nem nézek filmeket, na, hagyjatok békibe'! Némi keresgélés után, a szám (26-os) alapján végre megtaláltam a páromat - és keresve sem találhattam volna jobbat! :)

Egy fiatal, szemüveges, aranyos lány volt, aki magával hozta a kiskutyáját is - nem tudom, milyen fajta, gesztenyeszínű, hegyes fülű, kistestű cukiság. Szeparációs szorongása van szegénykének és nem hagyhatja otthon, de a tömeget egészen jól viselte a kutyus. Mint kiderült, a lány neve M. és Oroszországból, azon belül Szibériából(!) származik és média dizájnt tanul(?), ha jól emlékszem. Könnyen szót értettünk. :)

Elmentünk a szervezőkhöz és megkaptuk a bingólapot. Már lövésem sincs, hogy mik a bingó szabályai, hogy most csak x db sort / oszlopot kellett teljesíteni vagy mindet... De a lényeg: 25 négyzet különböző feladatokkal, akik a leggyorsabban kitöltik, azok a készlet erejéig kapnak Kinder Buenót. Hátööö... ez inkább jelképes ajándéknak ígérkezett, de nem baj, úgyis a móka-kacagás kedvéért jöttünk. Mindenesetre úgy döntöttünk M-mel, megdolgozunk azért a csokiért. A teljesség igénye nélkül, a következő tételeket kellett teljesítenünk:

-kedvenc sitcom sorozat: máris találtunk egy közös vonást, hogy tudniillik egyikünk sem néz ilyesmit. :D Behazudtuk a Jóbarátokat (ha egy trú fan kikérdez minket, akkor beszopjuk, de szerencsére nem vette senki ennyire véresen komolyan). -meghívni egymást egy italra: itt külön nem hívtuk meg egymást, hanem - vállalva a mikrobatranszfer kockázatát! - a már megkezdett italainkból kortyoltunk. Ez nálam egy üveges Alexander sör volt (eddig ez a kedvencem, egy helyi világos(?) sör), M. azonban igazán felkészült, ő ugyanis termoszban hozott forralt bort(!). A következő (abszolút GDPR-kompatibilis <3) kép mutatja is a csinos bögrécskét:

-...egyben kapcsolódik is a következő feladathoz: szívecskét kellett mutatnunk közösen és fényképpel bizonyítanunk. <3 Easy-peasy!! -három rózsaszín ruhás ember nevét megkérdezni: ez önmagáért beszél. Itt a nehézséget csak egyes emberek nevének helyes írásmódja okozta - köztük a sajátomé (másoknak), mert én is pont rózsaszín pulcsiban voltam és így sokan jöttek hozzám is. -kitalálni egy titkos kézfogást: ez megint csak M. kreativitását dicséri, ő találta ki. :3 1. lépés: sima ökölpacsi(? - hogy van magyarul...) 2. lépés: kinyitjuk a tenyerünket és hátraúsztatjuk, ujjakat rebegtetve 3. lépés: megfordulunk ééés... 4. lépés: SEGGPACSI!!!

-cheesy pick up lines / nyálas-béna felszedős szövegek: ebben megint M. remekelt inkább (mint ahogy általában, de nem bántam), bár sajnos csak erre emlékszem: "Is your mum a baker?" "No..." "Then how are you such a cutie pie?", míg én leragadtam a "You are so sweet, you're giving me diabetes"-nél... Ezt mindenki élvezte, sokat nevettünk egymás találatain "minél rosszabb, annál jobb" alapon. :) -cuki neveket adni egymásnak: mindketten a saját nyelvünkön - ez nem volt kérés, de növelte a cukiságfaktort. Én "drágám"-nak neveztem M-et, ő meg "моя милая"-nak. <3 Legalábbis, ez hasonlít ezek közül legjobban arra, amire emlékszem (hát eddig tartott a szerelem?! Alexa, játszd a Valami véget ért :(). -kérjétek meg egymás kezét: PEDIG!!! Még le is térdeltem meg minden, a körülöttünk állók is meghatódtak (tudom, ez úgy hangzik, mint Redditen az "és az egész busz tapsolt", de hadd játsszak rá) :')

Szerencsére mindenki felszabadult volt (még én is :P), mindenki jól szórakozott és senki sem vette véresen komolyan. M. mondjuk azért is jó húzás volt, mert a kiskutya extrán vonzotta az embereket és ellágyította a szívüket. Bónusz, hogy végül jutott nekünk csoki. :3

A buli végén M. mellé szegődött két srác (nyilván nem mellém, de most ezen nem hisztizek annyit) és levezetésnek beszélgettünk kicsit. Ez szintén érdekes volt, mert M. mesélt arról, hogy Szibériában még mindig kurva hideg szokott lenni télen (-40°C). Ez talán nem új infó, de annyiból vicces, hogy a legtöbb külföldi diák általában melegebb helyről jött és ők mind fagyoskodnak itt, M-nek meg kis túlzással Hawaii. De szóba került a transzszibériai vasút is, itt felcsillant a szemüveges olasz srác szeme, mert neki egyik álma, hogy utazzon rajta, de M. lehűtötte a kedélyeket: elmesélte, hogy gyerekkorában utaztak vele a családjával... Igaz, csak két napot, de az is sok volt. Először is a vonatok elég, khm, retró kinézetűek, másrészt elég zsúfoltak is; az ágyak túl közel vannak egymáshoz, az emberek lába összeér, meg aztán páran berúgnak és éjjel részegen lehánynak az ágyról (miért is ne pont ők aludnának felül)... M. anyukája azzal próbálta lekenyerezni őt és a tesóját, hogy annyi csokit ehetnek és képregényt olvashatnak itt és most, amennyit csak akarnak, de aztán, ahogy az lenni szokott, ahogy telítődtek az élvezetekkel, elmúlt a varázs és nyűgösködtek végig... (Persze, 10-15 év alatt változhatott a helyzet vagy nemt'om, meg a gyerek felnagyít dolgokat, de na. Álmodni kell, de körültekintéssel!)

Végül elejtettem az utolsó kocka csokit és az olasz srác vicceskedve felkiáltott, "OH NO!!! What have you done?!" :) Jó kis este volt.

*Ha már túltolt ünnepnél tartunk, azon sokkal inkább megdöbbentem, hogy már február 9-én több boltban (Pepco, élelmiszerboltok) is láttam húsvéti cuccokat. WTF?!

...de szerencsére elég jól és nem is túl hangosan. :D A rendszeres fúrás némileg bosszantóbb. Azt sajnos nem tudom megállapítani, hogy hegedűn, brácsán vagy csellón, de valamelyik a háromból. Na jó, talán a cselló túl mély a szomszédéhoz képest, de mérget nem vennék rá. Meg igazából a csellóról való tapasztalataimat az Evangelionból merítettem leginkább (meglepődött-e bárki is):

Szóval, megérkeztem a bérleménybe olyan fél 12 körül. Először majdnem hülyét kaptam, mert nem találtam a közlekedőnek a villanykapcsolóját, mire leesett, hogy mozgásérzékelős a lámpa... Aztán meg azon akadtam le kicsit, hogy takaró, hát, az nincs (ezt mondjuk sejthettem volna, na nem baj), csak kispárna meg egy gumis lepedő, de az valahogy annyira... smirglitapintású ÉS a mosás ellenére is koszos, hogy mondom, én ezzel UGYAN NEM alszom! Kimochi warui... Inkább pár napig - isten bocsássa meg - lepedő nélkül alszom, elvégre szobatiszta vagyok és úgyis mindig este fürdök. És így is lett. Mint mondottam volt, takarót nem hoztam, így is tele volt az a rohadt bőrönd. Kispárnahuzat volt az egyetlen ágyneműszerűség, azt használtam is, takarónak meg végül is két pulcsimat húztam így-úgy magamra. A kámzsás nyakú pulcsimat használtam lábzsáknak, micsoda life hack, 100% would do it again, ha rászorulnék. :D

Persze a wifi-jelszót az elsők között kérdeztem / kértem el a tulajtól, szerencsére gond nélkül működött. Oké, ha internet van, nagy baj nem lehet (modern Maslov-piramis). :)

A következő, kicsit kellemetlen meglepetések a WC-ben és a fürdőszobában értek: 1.) A kettő egymás mellett van, de külön helyiségben és a WC-ben... NINCS CSAP. A fürdőben tudsz kezet mosni utána. Ez higiéniailag enyhén szólva kifogásolható, szerintem, bár másrészt legalább a kilincsek könnyen nyithatók könyökkel / kézfejjel is. *sóhaj* majd veszek fertőtlenítő törlőkendőket és gyakran törölgetem a kilincset. 2.) A fürdőben a csap / zuhanyfej kapcsoló az az utálatos típus, ahol húzni kell kifelé egy kart, miközben folyik a csapból a víz. Eddig bárhol laktam, kikúrtul gyűlöltem ezt és az összes rossebekkel megetettem és szodomizáltam az "értelmi" szerzőket, mire megfürödtem (ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy utálok fürdeni). Ha túl kicsi a vízsugár, visszakattan; ha túl nagy, nem engedi átállítani; ráadásul 10-ből 9-szer hisztis primadonna identitású a kapcsoló, nem lehet akárhogyan húzni ám! Itt még súlyosbító körülmény, hogy a kar tkp. csak egy vékony csavar, amit aztán tényleg könnyű szappanos kézzel megfogni. *szarkazmus* Volt gombja, csak a menet elvetemedett... Kéne rá szerezni valami parafadugót vagy nemt'om...

Oké, most, hogy kipanaszkodtam magam, egyébként a szoba szép nagy, tágas, nyugatra néző ablakkal, narancssárga rolóval, ami gyönyörű, meghitt világítást ad, ha lehúzom a tűző nap ellen. Van szék, íróasztal, sok fiókkal, szekrény elég polccal és fogassal, minden cókmókom elfér. Kislámpa hiányzik még kicsit, de gondolkodom, vegyek-e (ebből kitalálhatjátok, hogy még nem vettem :P). Maga a lakás egy elég szocreál stílusú társasházban van, de látszik, hogy fel van újítva. Szerencsére elég jól megy a fűtés és nem jön be a hideg, jól zár az ablak... vagyis bocsánat, AJTÓ, ugyanis konkrétan ERKÉLYEM is van! :3

Na persze az erkély vonzereje télvíz idején még kisebb, de na. :P Ez itt a kilátás. A bal szélen lévő épület egyik ikertesójában lakom (csak a színe fakóbb sárga). Egyébként itt szépen látszik az is, hogy hogyan keveredik a régi és új - a (poszt)szovjet / szocreál mellett a fancy új hostelek / irodaházak. Egyszer majd lövök egy olyat, amin egy régies faház is lesz és így három korszak lesz egyszerre.

...de visszatérve az első benyomásokhoz. A konyha tágas, szép és jól felszerelt - van mikró, melegszendvicssütő, gáztűzhely (szikráztatós, még digitális óra is van rajta!), étkezőasztal négy székkel (így mindenki egyszerre le tud ülni, ha úgy van) és persze nagy hűtő. Kis körülnézés alapján edényekből is jól ellátott - szinte sajnálom, hogy még mindig utálok főzni. :D :( Habár a főzésbe már csak azért sem ugrok fejest, mert megtaláltam a kis házirend-cetlit, amin többek között az áll, hogy a közös cuccokat használhatja csak mindenki (nyilván) és azokat rögtön el is kell mosni. Oooookkkkééé... De nincs kiírva a szekrényekre semmi, hogy melyik kié!!?!? Aztán megtaláltam a hűtőn a heti takarítós beosztást is... Rendben, mielőtt bárminek is nekiállok itt, beszélnem kell a többiekkel, döntöm el magamban.

A sok személyes és/vagy komoly poszt után egy kis színes. Jó tudni, hogy van, ami nem változik, ami ugyanaz itt is, mint Magyarországon, sőt, talán kisebb-nagyobb mértékben az egész világon... Ez pedig nem más, mint a névtelen cetlizgetés fenyegető aurával. :D

Önkéntes népnevelőnk itt például annyira komolyan vette küldetését, hogy irattartó bugyiban helyezte ki a nyomtatott lapot az egyik ház előtt parkoló autó szélvédője mögé:

Ki tudja, talán még azzal is tisztában volt, hogy Miki egér most már public domain, úgyhogy még a beintő Miki is legitim. És most még nagyobban a felirat:

Annyira még nem tudok észtül sajnos, hogy egy az egybe lefordítsam, de egy-két szót már felismerek: tere = "szia" / "helló", pea = "fej" (szóval valamilyen... fejnek szólítja meg a bénán parkolót. Nos, erre magyarban is van pár opció), hästi = "jól", kas ~ ezt nehéz lefordítani, de olyan kérdőszó, amit eldöntendő kérdésnél használnak. És most lássuk, mennyit találtam el:

Nem tudtam betelni a hóval. Tudom, a képek nem adják vissza a hangulatot, de olyan jó volt kicsit... Visszamenni? Igen, kicsit mintha a múltba mentem volna vissza, gyerekkoromba, mert kb. akkor voltak olyanok a telek, mint itt és most [tudom, magamat ismétlem kicsit, ja és "most" = február közepe; rendszeresebben kéne vezetnem a blogot :P]. Naná, hogy meghatódtam és sírdogáltam is kicsit, belemerültem a nosztalgiába, pedig tudom, hogy nem kéne. Ahogy Apa húzott minket a szánkóval, tesómat és engem, nekifutott és direkt kirántotta alólunk a szánkót - ez persze meg volt beszélve, gurultunk a nevetéstől (meg le a szánkóról). Az a pillanat már nem jön vissza, mert a klímaváltozás elvette a havat, az idő a gyerekkorunkat és egy szörnyű véletlen Apámat... De ha megtörlöm a szememet és visszazökkenek, akkor képes vagyok rá, hogy kimerevítsem és beszívjam a jelen pillanatot. Hogy most itt vagy, Tartuban. Jössz haza a kocsmából szórakozóhelyről, némi légkörrel a véredben, lakáskulccsal a jobb zsebedben és telefonnal a balban, eljutottál ide, eljutottál idáig. Még vannak lehetőségek, nyugi. De most csak gyönyörködd ki magad ebben a szép havas tájban, élvezd ki. Füröszd meg az arcodat a friss hóban.

...és most madarak, igaziak és műviek is, tornyok, meg még több hó!

A király meztelen.

Ez nem tudom, mit jelent, de tetszik.

Ez az észt filmművészetet ünneplő alkotás már falfestmény, nem street art (vagy mégis? nos, erre rá kellett keresnem), de a lényeg, hogy szép. Lehetne közelebbi, de az utcaképpel együtt még jobban érvényesül. :) ...mondta, mivel nem volt másik képe

Kilenc arc Andy Warhol stílusában és kék eper szamóca... tenger... meg szerelmespár? (Lefagyott a kezem ezekért a rakparti képekért, de megérte.)

Ez nem a legkifinomultabb street art, de Múmin-karakterek! <3 (Vagy Mumin-karakterek? A magyar fordítás mindenesetre kicsit össze-vissza, ezért nem is írok neveket a szereplőkhöz...)

GYURGYALAG?! Azért na... a globális felmelegedés még csak nem tart ott, hogy a gyurgyó fészkeljen Észtországban, nem?! Ránéztem inaturalisten a térképre és tényleg - Észtországból itt nincs is adata, Finnországból 2 megfigyelés. Az angol Wiki "northern overshooter"-nek írja le a fajt, vagyis felbukkanhat északabbra, de a 21°C-os júliusi izoterma határolja be a tényleges elterjedését - ezt épp itt írják.

Mellesleg nem sajnálom az észtektől a gyurgyalag-fanartot, csak a maradék madarász vérem nem bírta ki a szőrszálhasogatást. :D (FUN FACT: Dunaújvárosban is volt Kolibri áruház, neonfénnyel rajzolták ki, ha jól rémlik...)

Galambok és (főleg) cicák (és sok hó!).

Ennek a névnek nem specifikusan Tartuhoz van köze, hanem általában Észtországhoz - vagyis kicsit Tartuhoz is, de persze van benne néhány csavar.

Először is: senki sem fogja elhinni (na jó, a leghűbb rajongóim szerintem pont, hogy de :3), de észt zenéket már azelőtt is hallgattam, before it was cool mielőtt egyáltalán felmerült, hogy ide jövök Erasmusra.

De hogyan is találtam rájuk? Durva, de az emlékezet olyan képlékeny, hogy simán ráfogtam volna, hogy biztos valahogy a jugoszláv (és egyéb közép-kelet-európai) new wave által. (Csak óvatosan az emlékekkel, mert csalóka módon szubjektívek, beképzelhetsz olyat, ami nem történt meg és elfelejthetsz olyat, ami megtörtént! Ezzel nem azt mondom, hogy ne bízz egyáltalán magadban (ez ilyen áttételes gázlángozás?), csak ne kritikátlanul. :)) De aztán bevillant egy élesebb emlékfoszlány - a 9gagen (igen, tudom, fúj, na mindegy :P) lógtam még és elmentettem egy posztot, aminél valaki azt kérdezte, milyen zenét emelnél ki a saját országod zenéjéből? És mivel szeretem ilyen irányba is bővíteni az ízlésemet (főleg, ha van hozzá kedvem), végigbogarásztam a kommenteket. De csak egy ragadt meg igazán: a Singer-Vinger nevű észt punkrock zenekar Massikommunikatsioon című dala:

Eredetileg csak linkelni akartam, mert még 3 lépésnyire vagyunk a mattól Tartutól, de egyszerűen annyira baszó a klip, hogy muszáj volt idevágnom.

(A Singer-Vingerről pár érdekesség: idiótának találod a nevüket? Nos, nem túl meglepő: magától a szovjet-észt kultúrminisztériumtól kapták, mivel a korábbi neveik valahogy nem tetszettek a hatalomnak. Annál viccesebb, hogy megtartották később is. A joviális frontember, Hardi Volmer pedig filmrendező / bábfilmes is!)

Ezek után a YouTube persze még több észt zenével kínált meg, így került elém a J.M.K.E. nevű punkzenekar. Az első fecske a Tere perestroika volt, amiről a másik blogomon is írtam áradozó bejegyzést. Ezek után gyorsan rátaláltam a Külmale maale című 1989-es (első) albumukra és hát az elejétől a végéig imádtam:

A nyelvi korlátoktól függetlenül is átjön az energia, a gúny, a düh; hasonlít a Dead Kennedysre, ez nálam plusz piros pont. A Tere perestroika humorosan ragadta meg a korszellemet és ez tette országszerte ismertté a zenekart - sőt, országon kívül is, mert egy finn kiadó is felfigyelt rájuk és elhívták őket lemezt készíteni. ÉS, meg is tehették, mert a peresztrojkának köszönhetően már lazultak annyira a szabályok, hogy kiutazhassanak. Tehát a "hanyatló" nyugaton készülhetett el a rendszer észt hattyúdala. Hát nem gyönyörű?

Próbáltam utánajárni, mit is jelent a J.M.K.E. neve, amiről eszünkbe juthat mondjuk az URH vagy az R.E.M. De, mint "kiderült" ebből az interjúból, leginkább mégis az xkcd-hez hasonlít a névválasztás elve, mert nem jelent semmit, vagy hát...

Mégis mi a punk, ha nem ez? :D

Na de térjünk vissza az album nevére (és nem csak azért, mert azt tudom végre, mit jelent). Szóval: A hideg földre (akkor ezt dobta ki a Google Fordító, most "a hideg vidékre", de hagyjuk), mint kiderült, egy könyvnek a címe is, amit Eduard Vilde, egy nagy észt író (...újságíró, diplomata) írt. A molyon rákeresve azt kell mondjam, sajnos nincs sok minden tőle magyarul és a Külmale maale is pont hiányzik, DE én helyettetek / nektek is lefordítottam az észt Wiki-oldalt és elolvastam, mégis miről szól a könyv [SPOILER!!! ha valaki mégis elolvasná észtül / angolul / ahogy tudja].

Nos... szóval a főhősünk Väljaotsa Jaan/i/ (nem tudom még az észt ragozást, hol ér véget a neve) egy szegénylegény, aki az anyjával és a testvéreivel él egy kicsi faluban és rengeteget éheznek, főleg télen. Egy jómódú gazdánál dolgozik, ahol a gazda lányával egymásba szeretnek és a lány titokban élelmet is csen a fiú családjának. A románcot persze nem nézi jó szemmel apuka és elbocsátja a fiút, meg később is próbál betartani neki. Amire sajnos van is lehetősége, mert a fiú - bár próbál ellenállni, mert eredendően becsületes - kétes üzelmekbe keveredik... Alkoholizmus, lecsúszás, negatív spirál, tragédia és végül száműzetés - Szibériába. Igen, erre utalt előre a cím, "a hideg földre" - én meg persze gyanútlanul Észtországgal asszociáltam. :( Így persze a J.M.K.E.-album neve is átértelmeződik, na de mindegy. ...szóval jó kis Móriczot vagy Ditte, az ember lányát idéző sztori, bár annyi happy end van benne, hogy a fiú szerelme, Anni önként(!) vele tart (őt is elítélték hamis tanúzásért).

Oké, közben megtaláltam Eduard Vilde magyar Wiki-oldalát, egészen kimerítő. (Ott "Hideg országba" a fordítás, de ezen nem veszek össze, magammal sem!!!) Ott azt is írják, mettől meddig élt Tartuban és és mit csinált. De a lényeg, amit végül mutatni akartam...

Oscar Wilde és Eduard Vilde szobra!!! :D

A szobor itt található, a Vilde Ja Vine nevű étterem előtt. A slusszpoén, hogy Oscar Wilde és Eduard Vilde... valójában soha nem találkoztak. Ez csak amolyan nemzeti fanart, egy kicsit érzem benne azt a közép-kelet-európai önérzetességet, hogy mi is érünk annyit, mint a (folyamatosan hanyatló) Nyugat. Persze lehet, hogy csak én vagyok túl cinikus és a saját komplexusaimat vetítem ki. Anyway, szerintem nincs is ezzel akkora baj. És? Lehet, hogy Wilde és Vilde tényleg országos cimborák lettek volna, vagy akár most is azok, egy párhuzamos univerzumban. :)

...megszólal egy dal, ami TELJESEN cseh tamásosan hangzik, ha nem lenne echte észt a szöveg, tényleg azt hinném, hogy Cseh Tamás.