ordinary.

Azt hiszem, hogy szeretlek;

lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.

De láthatod, az istenek,

a por, meg az idő

mégis oly súlyos buckákat emel

közéd-közém,

hogy olykor elfog a

szeretet tériszonya és

kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,

mint a természet éjfél idején,

hangtalanúl és jelzés nélkűl.

Azután

újra hiszem, hogy összetartozunk,

Drága Teo,

Sajnálom mindazt, ami megesett Veled. Sajnálom a rengeteg bántalmat, amit elszenvedni kellett. A számolni is nehéz hány emberfőt, aki elpártolt, akit elhagytál, aki elhagyott. Sajnálom Teodor a sebet, amit apád ejtett és sajnálom a sebet, amit a szerelmed. Sajnálom, hogy most fáj és sajnálom, hogy most egyedül érzed magad és nagyon nagyon sajnálom, hogy úgy mardos a magány. Sajnálom, hogy most is épp sírsz és nem vigasztal senki sem. Sajnálom, hogy magad vagy és csak is magad és, hogy fáj. Sajnálom.

Még mindig, és örökké szeretlek,