akkor talán nem hal meg?

Egy árva dalt. Azt veregeti folyton és megbicsaklik elefántcsont ujja a fekete-fehér elefántcsonton. És elfelejti, próbálgatja egyre és szállni vágy, mint vérző sas a hegyre, mert szállni tudna, szállni és röpülni, de visszahúzza újra ezer emlék. Ezt zongorázta kisleány-korában s mikor apuskával egymást szerették. Ezt próbálgatta, amikor születtem és megtanulta, elfeledte csendben. Jaj, mennyi vágy van benne, hosszú évek. Egy szürke dalban egy szent, szürke élet. Hogy össze nem rogy a szobánk alatta, hogy össze nem rogy menten, aki hallja. E dalban az ő ifjusága halt el s a semmiségbe hervadt vissza, mint ő. Kopog-kopog a rossz, vidéki valcer és fáj és mély, mint egy Chopin-keringő.  

amelyik nem tudja, hogy melyik generáció.

A címkézés