Boldog vagyok,hogy létezik.

Mert itt már nem minden az évekről szól hanem arról hogy boldog lehesek talán egyszer ebben az életben.

Ma nem volt bennem erő sem a tiltakozáshoz, sem a reményhez. Csak a fáradtság maradt, meg az a csend, ami akkor ül az emberre, amikor már túl sok mindent cipelt.

Follow for more beautiful things!

Bárcsak tudnád, hogy még mindig minden rólad szól.

Egyre kevesebbet, egyre kevesebbszer.

Ne felejtsd el az ígéretet, amit akkor tettél, amikor mélypontra kerültél

……

annyira reg szenvedek hogy mar soha nem fogom elfelejteni

Szavakkal simogatni a másikat – ez oly művészet, mely talán képes kielégíteni a lelket.

hát ez igaz sajat bőrömön tapasztalom:)

Mostanság oly sokszor mondom ki azt, hogy nem érdekel...és ez mindenre igaz lett. Pedig igazából nem arról van szó, hogy ami fontos volt eddig, az most kevésbé az. Én csak elfáradtam....

Nem hiszem, hogy igazán élek. Mármint... csinálom, amit kell. Felkelek. Megcsinálom, amit elvárnak tőlem. Mosolygok, amikor kell. De olyan, mintha üvegen keresztül nézném az életem. Minden tompa, távoli. Csak létezem – lélegzem, járok, beszélek. De nincs bennem szikra, cél, valódi öröm. Látom, ahogy mások nevetnek, terveket szőnek, álmokat kergetnek. Én meg csak itt vagyok, beragadva ugyanabba a körforgásba, és azon tűnődöm, mikor fogom újra élőnek érezni magam.