Megteszek mindent, hogy az a kurva szívem ne téged szeressen...

De te is ígérd meg, hogy...ha nem sikerül, akkor nem tekintesz majd úgy rám, mint egy “ex barátra” aki már megy a kukába, mert többet akar tőled...!

Minden nap fáj, látom az arcodon

Mert van az a lány akiért mindent megteszel

Nem becsül semmire, fogd fel!

Van hogy az élet másfelé visz, engedd el...

Engem sem feléd sodor most

Szívem itt hagyom nálad, fogd!

Vidd amerre szeretnéd, tégy vele ami jól esik

-A friss vágások a bokám felett

-A nem rég elvesztett “barátok”

-Az utolsó szál cigi a dobozban

- Az utolsó korty az üveg alján

-A kedvenc zeném vége

-Minden megkezdett tanóra

- Reggelente kinyitni a szemem

De mivel nem érzel, inkább visszamegyek továbbra is rólad álmodni!

Mikor megszüntél létezni. Könnyekbe borult a szemem.

Nem tudtam felfogni, hogy soha többé nem láthatlak már.

Kavarogtak bennem a gondolatok, azt hittem felemésztenek.

Minden csengőszóra felpattantan, futottam az ajtóhoz, de sosem te voltál az. Még mindig hittem benne, hogy hazajössz, de csak a családtagok vonultak be az ajtónkon. Szintén könnyes szemmel, értetlenül néztek felénk, pedig mi sem tudtuk mi történhetett veled egyetlen apukám.

Teltek a napok,hetek,hónapok és még mindig az a sok “Miért?” zaklatott. Nem hagytak aludni, enni, inni, létezni. Azt hittem gyengye vagyok és, hogy lehetetlen dolog egy ilyen esetet feldolgozni.

Körbe néztem a házba és az ő dolgait láttam. A kabátja a fogason, a papucsa a lépcső előtt, a pohár amiből utoljára ivott a kanapé mellett.

De te nem voltál sehol.

Köszönöm a felejthetetlen élményeket, köszönöm, hogy olyan embereket hoztál az életembe akikre számíthatok akármi van.

Ezen kívül köszönöm, hogy idén nyáron egy szerettemet se veszítettem el. Csoda!

Köszönöm, hogy olyan nyarat kaptam az idén, amire visszagondolva könnyek helyett mosoly virul arcomra.

Szeretnélek megkérni kedves Nyár, hogy következő évbe se hagyj engem ki ezekből az élményekből!

Minden nap összeomlok egy kicsit, mert egyedül vagyok. Ha valami olyan van bennem amit kiadnék másnak, hogy megkönnyebbüljek és már nyúlok a telefonomért, beütöm a kódot, majd jön az a keserű érzés amikor is rá kell jöjjek...nincs akinek kiadhatom az érzéseim. Senkinek se tudok írni. Nincs ember akibe bíznék...

És akkor még mindig ott van az a kis tumblr logo a sarokba, rákattintok, leírok mindent.