urban : eve

“Nem is tudom, miért vagy úgy oda az evésért, nem annyira nagy ügy” - mondja neked, miközben éhezel, neki megy csurog a szája sarkából a hamburger.

Attól függ, hogy definiálod azt, hogy “bántják”, mert nem csak azzal lehet ártani nekik, hogy verik őket, hanem pl. már azzal, hogy eleve fogságban vannak, kicsi a helyük, és így tovább. (Ld. még delfináriumok). Én nem szeretem a cirkuszt, de nem csak az állatos részét, hanem engem a bohócos-irány sem szórakoztat. Az akrobaták érdekesebbek, ha sportteljesítményként nézem. Szerintem főemlősöket kis helyen tartani és parádéztatni nem oké. De elefántot meg nagymacskát sem feltétlenül. (És kígyót meg papagájt...) Nem tud beleegyezni az állat, hogy igen, én ezt akarom! Egy ponton túl mindenképp kényszerről van szó. 

2/2 A tumblrt elvileg úgy állítottam be, hogy ne lehessen email cím alapján megtalálni, de az instagram miatt most aggaszt a dolog.

Igen, létezhet, ha megmondják, hogy mi alapján húzzák meg a határokat, és milyen feltételeknek kell megfelelnie a bevándorlóknak. (pl. X ezer fontot keres évente, Y szektorban dolgozik, Z időpont előtt érkezett az országba, stb.), és nem feleltek meg nekik, és akkor megvonják a tartózkodási engedélyt. Ezek a tényezők viszont jelenleg ismeretlenek, így nincs mivel tervezni, számolni. Viszont az is biztos, hogy az EU nem fogja hagyni, hogy mindenkit kipicsázzanak. Azt is figyelembe kell venni, hogy ha megnyomják a gombot, akkor is 2 év, amíg tárgyalnak, és EU törvények vannak még mindig érvényben, plusz ma jött ki, hogy utána kell egy 5 éves átmeneti időszak, amíg az új törvényeket bevezetik, és addig még mindig az EU törvények érvényesek (plusz szabad mozgás / piac). Ez már barátok közt is 2024-et jelent. Ami nem most van.Az biztos, hogy egyelőre az EU nem nyilatkozik, hiszen megvárja, hogy a parlament mit lép. Amiket Teréz anyánk mond, az egyelőre az “ahogy Móricka elképzeli” verzió. Majd kiderül, hogy ebből mit hagynak neki meg mit nem. De tuti, hogy nem kap full szabad kezet minden őrült ötletében. (Egyébként azért tolja ilyen extrémen, mert 2020-ban választást akar nyerni, és azzal akar kampányolni, hogy ő milyen csudifasza volt, hogy megcsinálta a Brexitet. Good luck with that.)Nálunk az a haditerv, hogy dolgozunk, mert a pénz mindig kell. Ha arra, hogy itt éljünk, akkor arra. Ha arra, hogy bevándorlási szakértő ügyvédet kell fogadnunk, hogy maradhassunk (mint netto GDP befizetők és nem a rendszeren élősködő piócák -- a bevándorlók többsége NEM élősködik amúgy... csak a propaganda szerint --, hanem képzett, cégtulajdonos lakosok), akkor arra. Bízunk benne, hogy az, hogy 2 héttel a szavazás után érkeztünk, még nem lesz indok arra, hogy visszamenőlegesen ott húzzák meg a határt. Nagyon jó nekünk most itt, és minden erőnkkel azon vagyunk, hogy maradhassunk.

Akiket anno a barátaimnak tartottam, ma már egyikükkel sem tartom a kapcsolatot, mert egyikük sem volt igaz barátom. Ma már teljesen más emberekkel szocializálódom, és a mindennapi életben is rendszeresen tapasztalom, hogy mennyire nem jövök ki jól az emberek nagy részével, szóval igenis nagy esély van rá, hogy 30 ember közül egy sincs, aki tényleg igaz barátod lehet. Introvertált emberként ez hatványozottan igaz. A napokban jutott eszembe az a válaszod, és gondoltam, megírom ezt neked.

Eszembe jutott, hogy nem csak a diplomát illetően volt nézeteltérésünk a nagyszüleimmel, hanem sok más dologban is. És ez mind ÉVEK munkája volt, szóval nem egyik napról a másikra történt sem a megértés, sem az elfogadás, sem a viszonylagos nyugvópont elérése. (A blogom jövő héten lesz 9 éves, szóval ez nem egy rövid történet.) De szerintem sok embernek, főleg a mai 50 pluszos generációból van egy elképzelése arról, hogy mit hogy “illik”, meg mi a “helyes”. (Pl. diploma, házasság, lakás, autó, gyerek, mindezt lehetőleg 30 éves korod alatt, csak és kizárólag ilyen sorrendben.) És ezen lehet egy csomó súrlódás. Van, akivel megéri belemenni a harcba és kibogozni, mert ér annyit a kapcsolat, mással meg nem. Nálunk még a templomi esküvő volt ilyen téma. De azt is úgy kezeltem, hogy az elején rájuk hagytam, aztán elkezdtem adagolni, hogy nem, nem lesz. Amikor pedig eljutottak oda, hogy meg is hallgatták az érvelésemet, akkor nekem adtak igazat. (Nem vagyunk keresztények/katolikusok, és úgy gondolom, iszonyatosan tiszteletlen lenne, ha mi pusztán azért mennénk oda, hogy szép díszletnek használjuk a templomot, mert jól nézne ki a fotókon, meg tök képmutatás, hogy nulla hívői előélettel egyszer csak odagrasszálnánk, mint ha mi se történt volna. Igen, lehetett volna gyorsított eljárásban elsőáldozni meg bérmálni meg jegyesoktatásra járni, hogy jogosultak legyünk a templomi esküvőre -- a keresztelő megvolt --, de szerintem ez nem fair a részünkről. Szerintem ez megalázó azokra nézve, akiknek ez tényleg jelent valamit, és nem voltam hajlandó ebben részt venni, mert úgy éreztem volna, hogy kifigurázunk egy olyan dolgot, ami másoknak elképesztően fontos és jelentőségteljes. Nekünk meg nem úgy és nem annyira és különben is... Ez mindenhogyan inkorrekt a szememben.)

Na, így nem lett templomi esküvőnk, és családi botrány sem.

A végén arra futott ki egyébként a beszélgetés, hogy szegény Papám azt hitte, hogy attól, hogy nem akarok templomi esküvőt, a tízparancsolat összes tételét is figyelmen kívül hagyom, sőt, az ellenkezőjét akarom csinálni. Meg kellett nyugtatnom, hogy nem, attól, hogy nem akarok templomi esküvőt, nem gondolom, hogy ölni a világon a legjobb móka. Ettől megnyugodott. 

Kicsit félreértetted, azt hiszem. Arról beszélek, hogy ne adjon nekik nagy befolyást, és nem kell minden harcot felvenni velük, rájuk kell hagyni. Egyik füleden be, másikon ki, kedvesen bólogatsz, “igen, papi”. :)Én sem zártam ki őket az életemből, de ha megnyugszol attól, hogy ezt explicite leírom, akkor most megnyugodhatsz. :)Meghallgattam, amikor aggódtak, idővel megtanultam nem felhúzni magam rajtuk, és aztán meg amikor készek voltak arra, hogy meg is hallgassanak, elmondtam. És ha nem értették meg, elmondtam negyedjére meg ötödjére meg huszadjára is.

Ha viszont olyan a rokon, aki rettenetesen káros, furkálódó, erőszakos, passzív-agresszív (ismétlem, ha nem lenne tiszta: az én példám NEM ez volt a saját nagyszüleimmel), akkor lehet limitálni, vagy akár teljesen szüneteltetni a találkozást (átmenetileg vagy véglegesen). Mert attól, hogy vérrokon, nem kell tűrnöd a bunkó bánásmódot. Ha megkérdezi, hogy miért nincs diplomád, ismétlem, az NEM ez a kategória. De van jogod szülőket, nagyszülőket, nagybácsikat, nagynéniket, unokatestvéreket kizárni az életedből, ha ártanak neked. Nem vagy köteles senkit hallgatni csak azért, mert rokon. A család nem attól család, hogy közöd van hozzá genetikailag, hanem hogy támogatjátok egymást.

Ha meg nem is rokon az illető, hanem csak egy tudálékos senki (szomszéd, XY anyukája), akkor igen, leszarni, kizárni az életedből, mert senkinek nincs erre szüksége. 

A te példád is mutatja, hogy minden verzió létezik, meg annak az ellenkezője. De akkor sem garancia semelyik, hogy neked pont jó lesz. Magadnak kell kiásnod, hogy milyen kombináció lesz az, ami a téged legjobban szolgál! :)

Én is tanultam olyat az egyetemen, amit most hasznosítok. Főként írásról, műfordításról, ami segít nekem a mindennapokban, mert szerintem többet tudok az írásról azoktól a kurzusoktól. És a diplomámat nem szereztem meg (az abszolutórium megvan, egy MA-nyi kreditet letoltam), de azóta is tanulok. Még ha nem is tanteremben, és nincs is róla papírom. :) És ki tudja, hosszú még az élet (remélem!), lehet, hogy majd valamikor, valamiért visszaülök az iskolapadba is. Vagy szerzek egy jogsit, vagy egy újabb nyelvet tanulok. Nem zárom ki a lehetőségét semminek sem. 

Most épp egy új ügyfélszolgálati szoftvert tanulok be, hogy gördülékenyebben menjen az e-mailezés! :) Glamúros bloggerfeladatok! A sok kávé meg körömlakk között jut bizony az uncsi adminmunkából is bőven. :P

Szerintem gerinc és empátia nélkül nem vagy ember. :D 

Ezt csak önigazolásnak használják. Mert egyébként nulla önbizalmuk van, és azt hiszik, ettől majd valakik lesznek. És ha még ettől se, akkor... hűha. Akkor gondok vannak. :) Vagy még ötven évvel ezelőtti információik vannak a gazdaság működéséről, és “jót akarok neked” címen a mai világban totál megalapozatlan hülyeségeket kérnek számon.

Van, akinek kell diploma ahhoz, hogy azt csinálhassa, amit akar. Pl. űrkutató akar lenni, vagy szívsebész vagy mérnök vagy ügyvéd. Van, akinek meg nem kell, mert amit ő csinál, azt nem oktatják egyetemen, vagy tök más területen kötött ki, amihez nem kell egyetemi végzettség.

Aztán ki a lópikulát érdekel? Csinálja mindenki azt, ami előrébb viszi, amitől jó az élete, amivel hozzá tud járulni a közösségéhez. A diploma nem garancia SEMMIRE. Se jó állásra, se boldog életre.Ha másokba belekötsz, az viszont garancia arra, hogy el fognak kerülni egy idő után. :) Majd észreveszik.

Nem tudnád őket szépen kipaterolni az életedből? Egyik füleden be, másikon ki?Nekem a nagyszüleim nyomták ezt évekig, szépen mosolyogva bólogattam. Aztán egy idő után rájöttek, hogy ez már nem az a világ. Amikor az első cikkem megjelent egy magazinban, a papám halál konkrétan közölte, hogy “nem tudnád megkérdezni őket, hogy nincs-e ott valami kis állás az irodában, hogy legyen rendes munkád, kávéfőzés vagy ilyesmi...”. Megmondtam neki, hogy “Papi, a blogomat havonta ötször annyian olvassák, mint azt a magazint egy év alatt.” Persze neki az volt a szent, hogy valami nyomtatásban van. Akkor nyugodott meg, mikor kijött a könyvem, és meg tudta taperolni, látta írásban a betűimet, meg a könyvhéten az embereket, akik eljöttek dedikáltatni.De utána is minden egyes alkalommal, amikor találkoztunk, el kellett magyaráznom, hogy mit csinálok. Isten nyugosztalja, erőlködött rendesen (nem ebbe halt bele), én meg próbáltam mindig újra meg újra leegyszerűsíteni, különböző metaforákat használni, de nem volt áttörés. Csak a szándék, hogy nagyon meg akarta érteni, hogy mi ez. Mutogattam az online tanfolyami videókat, úgy hívtam, “távoktatás” (végülis az :D), és elmondtam, hogy az emberek erre befizetnek, és akkor az nekem jó lesz. Azt hiszem, ez azért a végén már világos lett neki, hogy ez micsoda. :)

Látta, hogy ezt jól tudom csinálni, jól érzem magam közben, nem halok éhen, és akkor megnyugodott. Mert igazából csak azt akarta, hogy ne haljak éhen. Még ha ez úgy is nyilvánult meg, hogy folyton kérdezgette, hogy mikor lesz “rendes munkám”, meg nem akarok-e írni a Borsba meg a Bestbe, mert “olyan jó kis újságok azok, én is mindig olvasom őket!”. :) Neki ez volt a szeme előtt, azt hitte, hogy ez jelent sikert. És mindig megnézte az összes tévéinterjúmat, és nem értette meg, hogy azért egy fillért se kaptam soha, és egyetlen olvasóm se lett tőle, mert az emberek háttérzajnak tévéznek, főleg reggel. (True story.) De neki az rettenetesen nagy siker volt, hogy TÉVÉ! Nekem az a rettenetesen nagy siker, hogy azt csinálom, amit szeretek, olyan helyen élek, amit szeretek, azokkal, akiket szeretek, és nem ül senki a fejemen, hanem önmagam lehetek mindeközben. Akkor is, ha ez nincs nyomtatásban és nem közvetítik a kamerák! :D