Annyira idegesĂt egyesek "diploma nĂ©lkĂĽl nem vagy ember" hozzáállása....
Szerintem gerinc Ă©s empátia nĂ©lkĂĽl nem vagy ember. :DÂ
Ezt csak önigazolásnak használják. Mert egyĂ©bkĂ©nt nulla önbizalmuk van, Ă©s azt hiszik, ettĹ‘l majd valakik lesznek. És ha mĂ©g ettĹ‘l se, akkor… hűha. Akkor gondok vannak. :) Vagy mĂ©g ötven Ă©vvel ezelĹ‘tti informáciĂłik vannak a gazdaság működĂ©sĂ©rĹ‘l, Ă©s “jĂłt akarok neked” cĂmen a mai világban totál megalapozatlan hĂĽlyesĂ©geket kĂ©rnek számon.
Van, akinek kell diploma ahhoz, hogy azt csinálhassa, amit akar. Pl. űrkutatĂł akar lenni, vagy szĂvsebĂ©sz vagy mĂ©rnök vagy ĂĽgyvĂ©d. Van, akinek meg nem kell, mert amit Ĺ‘ csinál, azt nem oktatják egyetemen, vagy tök más terĂĽleten kötött ki, amihez nem kell egyetemi vĂ©gzettsĂ©g.
Aztán ki a lópikulát érdekel? Csinálja mindenki azt, ami előrébb viszi, amitől jó az élete, amivel hozzá tud járulni a közösségéhez. A diploma nem garancia SEMMIRE. Se jó állásra, se boldog életre.Ha másokba belekötsz, az viszont garancia arra, hogy el fognak kerülni egy idő után. :) Majd észreveszik.
Nem tudnád Ĺ‘ket szĂ©pen kipaterolni az Ă©letedbĹ‘l? Egyik fĂĽleden be, másikon ki?Nekem a nagyszĂĽleim nyomták ezt Ă©vekig, szĂ©pen mosolyogva bĂłlogattam. Aztán egy idĹ‘ után rájöttek, hogy ez már nem az a világ. Amikor az elsĹ‘ cikkem megjelent egy magazinban, a papám halál konkrĂ©tan közölte, hogy “nem tudnád megkĂ©rdezni Ĺ‘ket, hogy nincs-e ott valami kis állás az irodában, hogy legyen rendes munkád, kávĂ©fĹ‘zĂ©s vagy ilyesmi…”. Megmondtam neki, hogy “Papi, a blogomat havonta ötször annyian olvassák, mint azt a magazint egy Ă©v alatt.” Persze neki az volt a szent, hogy valami nyomtatásban van. Akkor nyugodott meg, mikor kijött a könyvem, Ă©s meg tudta taperolni, látta Ărásban a betűimet, meg a könyvhĂ©ten az embereket, akik eljöttek dedikáltatni.De utána is minden egyes alkalommal, amikor találkoztunk, el kellett magyaráznom, hogy mit csinálok. Isten nyugosztalja, erĹ‘lködött rendesen (nem ebbe halt bele), Ă©n meg prĂłbáltam mindig Ăşjra meg Ăşjra leegyszerűsĂteni, kĂĽlönbözĹ‘ metaforákat használni, de nem volt áttörĂ©s. Csak a szándĂ©k, hogy nagyon meg akarta Ă©rteni, hogy mi ez. Mutogattam az online tanfolyami videĂłkat, Ăşgy hĂvtam, “távoktatás” (vĂ©gĂĽlis az :D), Ă©s elmondtam, hogy az emberek erre befizetnek, Ă©s akkor az nekem jĂł lesz. Azt hiszem, ez azĂ©rt a vĂ©gĂ©n már világos lett neki, hogy ez micsoda. :)
Látta, hogy ezt jĂłl tudom csinálni, jĂłl Ă©rzem magam közben, nem halok Ă©hen, Ă©s akkor megnyugodott. Mert igazábĂłl csak azt akarta, hogy ne haljak Ă©hen. MĂ©g ha ez Ăşgy is nyilvánult meg, hogy folyton kĂ©rdezgette, hogy mikor lesz “rendes munkám”, meg nem akarok-e Ărni a Borsba meg a Bestbe, mert “olyan jĂł kis Ăşjságok azok, Ă©n is mindig olvasom Ĺ‘ket!”. :) Neki ez volt a szeme elĹ‘tt, azt hitte, hogy ez jelent sikert. És mindig megnĂ©zte az összes tĂ©vĂ©interjĂşmat, Ă©s nem Ă©rtette meg, hogy azĂ©rt egy fillĂ©rt se kaptam soha, Ă©s egyetlen olvasĂłm se lett tĹ‘le, mert az emberek háttĂ©rzajnak tĂ©vĂ©znek, fĹ‘leg reggel. (True story.) De neki az rettenetesen nagy siker volt, hogy TÉVÉ! Nekem az a rettenetesen nagy siker, hogy azt csinálom, amit szeretek, olyan helyen Ă©lek, amit szeretek, azokkal, akiket szeretek, Ă©s nem ĂĽl senki a fejemen, hanem önmagam lehetek mindeközben. Akkor is, ha ez nincs nyomtatásban Ă©s nem közvetĂtik a kamerák! :D
Lehet, hogy nem emlékszel már arra a reklámra (korlátlan telefonbeszélgetést reklámozott), amikor a csávó letette a papagájt a telefon mellé, hogy ismételje azt folyamatosan, hogy “igen, mama!”. :D Na, ezekkel az emberekkel ilyen beszélgetéseket lehet csak folytatni. Ha meg meg akar hallgatni, akkor csöndben marad és fülel.