Siker(telen)
Évekkel ezelőtt sikerült. Mindkettőnknek. Én is és a legjobb barátom is túléltük azt az állapotot, amiből azt hittük nincs kiút. Úgy éreztük ellenünk a világ, hogy mi nem vagyunk képesek arra amire mások zsigerből, hogy nem érünk el semmit, mert kevesek vagyunk hozzá, hogy nem érdemlünk boldogságot mert nekünk ez túl jó. Aztán mégis, valahogy átlendültünk ezen. Eltelt 4 év. 4 boldog év, igaz időközben közénk állt pár kilométer, de nem engedtük el egymást. Sok minden változott ezekben az években, de mi fixen megmaradtunk egymásnak. És most... Elkezdődött. Újra ittvan. Megint padlón vagyok. Gondoltam nem fárasztom vele, mert minek. De azért írtam neki hogy mizu van, kiderült hogy ő sincs jól. Kezdődik. Megint kezdődik. Nem akarom. Ő sem akarja. 4 éve sikerült kimászni ebből. Most is sikerülnie kell! De megint nem jön össze semmi. Mi van ha... Mi van ha ez sem jön össze? Sötétedik körülöttem minden, már semmiben sem látom a kiutat. Ami az egyik problémára megoldás lenne, az csinál egy másik problémát. Ez egy baszott ördögi kör. 4 éve én voltam az aki fújta hogy van kiút, mindig találtam egy apró kapaszkodót, bíztam benne hogy megoldjuk, van jövőnk. Most először érzem azt, hogy nincs. Teljesen nincs. Nem tudjuk megoldani. Nincs jövő. Félek.
