Azon gondolkoztam, hogy mit is szeretnék. Amikor oda jutottam, hogy szeretném elmondani valakinek a gondolataimat megálltam. Nem lettem szomorú, inkább csak izgatott, hogy majd egyszer. De azért az érzés megmaradt, hogy szeretném elmondani. Valakinek. Nem leírni. Ne maradjon a gondolat után bizonyíték, csak valaki emlékezetében a gondolataim lenyomata. 

Az alkony agyagja tapadt cipőm sarkára s léptem csókol pírt a hajnal rizsporos arcára zakatoló álmatlanság menetjegyét tépkedem minden vagonban én ülök, s az éjszaka dadog ingemen.

A létezés légyszárnyaival repked a lámpa körül pár legyintéssel elnémítom két megálló között mégis zümmögése rám telepszik, mint parányi bűntudat míg egy hangya a szőnyegen idegen űrt kutat.