#katall

Már több, mint egy éve vágyakozom utánad, több-kevesebb sikerrel. Inkább kevesebb, mert megint az van, hogy nincs semmi. Ja, de, az van, hogy nem tudod, mit akarsz... Egyre jobban érzem, hogy tönkremegyek a vágyakozásban és várakozásban... El kell(ene), hogy engedjelek. Tényleg, igazából. Nem tudlak kiverni a fejemből, szívemből. Ha látszólag jó is a kedvem, belül sírok, mert hiányzol. Nagyon hiányzol. Ölelni akarlak, csókolni, érezni az illatod... Miért baj, hogy szeretlek, szeretni akarlak? Miért nem tudod eldönteni, hogy mit akarsz? Miért hiszed, hogy örökké várni fogok? Eszedbe jut az a láng, ami tavaly júniusban kezdődött köztünk? Miért veszed természetesnek, hogy ott vagyok neked? És én miért nem tudlak elengedni végre????...

A héten átestem a harmadik és negyedik tinderes randikámon. Amúgy az elsőt még egyik sem űberelte, bár a harmadik egész jó volt, kb 40 percig tartott, csak mert melóból osontam ki a Rádayra kávézni a sráccal. A negyedik meg olyan volt, mintha egy ősrégi haverommal találkoztam volna. a sráccal már legalább egy hete waccapolunk, kb egész nap, minden nap. és annyira természetes volt vele találkozni, meg beszélgetni, mintha már évek óta a HAVEROM lenne... szegénynek tuti bejöttem, tuti többet szeretne, ez annyira tipikus... Közben egy régi haverom benyögte, h mióta ilyen csajos vagyok (lefordítom nektek, LEFOGYTAM), rájött, hogy érez irántam valamit... mondjuk ha ezt 5 évvel ezelőtt mondja, akkor én vagyok a legboldogabb ember a földkerekén. De közben az én érzelmeim annyira átalakultak, hogy testvéremként nézek rá. Nagyon fontos nekem, szeretem is, de hogy legyen köztünk valami? nonono, never. én próbáltam megértetni vele, hogy annyira fontos nekem barátként, hogy az egész nem ér annyit, hogy megpróbáljuk, mert ha nem működne (és nem működne) és elveszíteném őt, abba beleszakadna a maradék kicsi szívem... amit ő ebből felfogott: blábláblá friendzone foreva blábláblá... Aztán bátyám egyik haverja, akit nemrég dobott a barátnője, randira hívott. Bakker, bátyám haverjai között nőttem fel, mintha lenne vagy 6 bátyám az igazin kívül. erre randira hív??? neeeee!!! miért? Mi a f.sz folyik Gyöngyösön?? Mindenkinek kellnék, csak annak az egy embernek nem, aki nekem kell? Akiért megszakad(t) a szívem? nemááár. most komolyan, mi a baj a világommal???? :(((

olyan apró darabokban, hogy az már sosem lesz egy egész...

keresed a kifogásokat, hogy miért nem vagyok elég jó neked. De ha miniszoknyás kiskosztümbe bújok, akkor is ugyanúgy én vagyok az, mint amikor póló-farmer-konverz kombót veszek fel. Ha extra szűk felsőket aggatok magamra, attól még ugyanúgy én vagyok, mint amikor lezser ing van rajtam. A kisugárzásom nem változik, az marad. Az vagyok én. Pizsamában is én vagyok, sőt meztelenül is. Én én vagyok, ezen nem akarok és nem is tudnék változtatni. Te se akarj változtatni rajtam, hát....

Szóval barátok vagyunk.

egyre többen rágják a fülem a munkahelyi szerelemtéma miatt, hogy hagyjam a faszba, meg csak tönkreteszem magam, nem ér ennyit a dolog, rá fogok menni, különben is már anorexiásnak nézek ki, ne legyek már hülye, stbstb. Kénytelen vagyok belátni, hogy igazuk van. Kb olyan vagyok, mint egy bipoláris, vagy nem is tudom. Hol én vagyok a világ legelbaszottabban legszomorúbb embere, hol madarat lehet velem fogatni a felhőkön túl. Tényleg nem jó ez így, és már írtam is, h elengedem a srácot (illetve megpróbálom), csakhogy ez nagyon nem egyszerű. Ha nem látnám őt soha többé, akkor valószínúleg könnyebb dolgom lenne (jesszusom, de hiányozna...), de így, hogy mellette ülök az irodában, egy melót csinálunk, segítenünk kell egymásnak, nagyon nehéz lesz. Mégis meg kell csinálnom, meg kell tennem, el kell engednem. Hallod, szív? Engedd el!!!! ne szeresd őt tovább! kérlek....

az a helyzet, hogy nagyon nem könnyű túltennie magát az embernek valakin, aki napközben 10 centire se ül tőle. Tudom, hogy ezt magamban kell lerendeznem, meg lezárnom, meg minden ilyesmi, de jó lenne, ha lenne valaki, aki eltereli a figyelmem...

...