#katalife

My computer is officially kaput for good ;____; Since I spend all my life on the computer this really gets me down, I try not to think of all the files I lost. At least I got some art files saved and I think I got the hedgehog comic book files safe, but then there were all sorts of photos and... augh I’m thinking about it must stop!!

jajj, de boldogak vagyunk, hogy a hússütés után zavartalanul ihatunk már :)))

a legnagyobb bókról, amit pár hete kaptam? Egy meleg munkatársam azt mondta nekem, hogy ha szerelmes lenne egy lányba, az biztos, hogy én lennék, mert nem ismer még egy ilyen jófej lányt, mint én :) Azt hiszem, ez elég nagy bók, hogy még egy meleg srác szívét is megmelengetem :)

ma volt a második szessön az agyturkásznál, aminek az elején megint L-ról beszéltem, de legalább elkezdtük az interjút, ahol feltett pár kérdést emlékekről, érzésekről. Házit is kaptam, sőt könyvet is ajánlott, amit meg is tudtam venni egyből a duna plázsban. Baszottul fel leszek készülve mindenre, csak arra nem, hogy hogy ragasszam össze a szívem, és hogy ne érezzek semmit (vagy semmi komolyat) L iránt... hogy ne vegyem észre, amikor csajozik, amikor kerül engem, amikor azért a szeme sarkából mégis néz, amikor oda-oda pislant a dekoltázsomra, amikor egészen “véletlenül” megérint, amikor baszottul nem viselkedik következetesen... Én meg csak emésztem magam, meg szenvedek, már sikeresen elértem az 52 kilót is, csak cigin élek kb, nem sok kedvem van enni, random embereken érzem a ruhája illatát, a parfümjét, amit amúgy én válaszottam neki, és jajjdenagyoneltaláltamazillatát. és nyeh. már komolyan szégyenlem magam, hogy ennyit derpegek miatta, mert nem vagyok már tini, de nagyonnagyonnagyon fáj :((( ja, elkalandoztam közben a fötémától. Mindenféle személyiségtesztet is csinálunk majd a következő szessönökön, ami nagyban fog segíteni abban, hogy pontosabban megismerjünk engem. Még mindig megvan a nem szeretem magam vonal (úgy érzem, az sosem fog eltűnni) Amúgy én képes lennék egész napon át beszélgetni a terapeutámmal, aki amúgy pozitív pszichológiával foglalkozik, és annyira kedvesaranyosjóakisugárzása, hogy megnyugtat a vele való beszélgetés. a baj az, hogy az a belső nyugalom, amit ad, az még nem tart valami sokáig. Szóval már most várom a jövő hét csütörtököt, hogy beszélgethessek vele megint...

A héten átestem a harmadik és negyedik tinderes randikámon. Amúgy az elsőt még egyik sem űberelte, bár a harmadik egész jó volt, kb 40 percig tartott, csak mert melóból osontam ki a Rádayra kávézni a sráccal. A negyedik meg olyan volt, mintha egy ősrégi haverommal találkoztam volna. a sráccal már legalább egy hete waccapolunk, kb egész nap, minden nap. és annyira természetes volt vele találkozni, meg beszélgetni, mintha már évek óta a HAVEROM lenne... szegénynek tuti bejöttem, tuti többet szeretne, ez annyira tipikus... Közben egy régi haverom benyögte, h mióta ilyen csajos vagyok (lefordítom nektek, LEFOGYTAM), rájött, hogy érez irántam valamit... mondjuk ha ezt 5 évvel ezelőtt mondja, akkor én vagyok a legboldogabb ember a földkerekén. De közben az én érzelmeim annyira átalakultak, hogy testvéremként nézek rá. Nagyon fontos nekem, szeretem is, de hogy legyen köztünk valami? nonono, never. én próbáltam megértetni vele, hogy annyira fontos nekem barátként, hogy az egész nem ér annyit, hogy megpróbáljuk, mert ha nem működne (és nem működne) és elveszíteném őt, abba beleszakadna a maradék kicsi szívem... amit ő ebből felfogott: blábláblá friendzone foreva blábláblá... Aztán bátyám egyik haverja, akit nemrég dobott a barátnője, randira hívott. Bakker, bátyám haverjai között nőttem fel, mintha lenne vagy 6 bátyám az igazin kívül. erre randira hív??? neeeee!!! miért? Mi a f.sz folyik Gyöngyösön?? Mindenkinek kellnék, csak annak az egy embernek nem, aki nekem kell? Akiért megszakad(t) a szívem? nemááár. most komolyan, mi a baj a világommal???? :(((

szóval, múlt héten elkezdtem az agyturkászhoz járásos karrierem. ami durva, hogy már az első alkalommal mondott olyan dolgokat, hogy elképedtem, mennyire nem szeretem magam és hogy tudat alatt is mennyire bántom magam... beszarás. Azt is mondta, hogy nagyon ellentmondásos vagyok, úgyhogy még nem tudja megmondani, h pontosan mennyire is van baj velem, emiatt jövő héten is megyek. amúgy kb 3 órán keresztül tudtam volna beszélni a gondolataimról meg érzéseimről. Persze, az óra 98%-ban L-ról beszéltem, amiből leszűrte a doki, hogy tuti nincs major depresszióm, mert a depressziósok ilyen jellegű szerelemre nem képesek. Merthogy amikor L-ról beszéltem, akkor annyira a csillogott a szemem, mint kb a csillagszemű juhásznak.. hát kb ennyike van most. Próbálom összeszedni magam, összeragasztani az apró szívdarabjaimat, és látni a jövőt. 

szeretethiányom van... azt hiszem, a héten kell vennem egy pár nagyon fasza cipőt...

emlékszem, olyan 5 éves lehettem, és átmentem valamiért a szomszéd nénihez bandázni, ő meg bekapcsolt nekem vmi mesét a TV-ben (arra már nem emlékszem, hogy mi volt), amit én pislogás nélkül ültem végig a földön ülve, annyira bevonzott magába a mese. Még ő is szóvá tette anyuméknak, hogy milyen jó gyerek ez, egy szó és pislogás nélkül nézte végig a mesét... Sosem hittem volna, hogy ugyanez megtörténhet velem 30 évesen is. Megmutattak nekem 2 részt az Avatar - the legend of Korra-ból, és bizony pislogás nélkül néztem végig, annyira tetszett. Kíváncsian várom, hogy majd 50 évesen mi fog ennyire lekötni :)