#kataszomoru

Mivel mostanában nem igazán beszélünk egymással, de a gondolataimat kénytelen vagyok kiadni magamból, mielőtt teljesen elemésztenek, így kiírom magamból ide.  Lehetetlen kiigazodni rajtad (tudom, nem is kell...), rettenetes, mennyire nem vagy következetes, és meglepődsz, ha ezzel a viselkedéseddel őrületbe kergetsz valakit (engem)... Zárkózottságodat mesteri szintre emelted, ezzel beléptél a seggfej kategóriába (ismét).. Úgy érzem, nem érdekellek, hogy mi van velem, mit érzek, mit gondolok, mennyire bántasz, mennyire szenvedek, az neked nem jelent semmit, hidegen hagy. Olyan, mintha az egész dolgot én erőltetném, én kapálózok, próbálom egyben tartani azt, ami már ezer darabra tört, és amúgy sem volt soha egy egész. Nem érzem, hogy kívánnál, hogy elég szépnek/okosnak/érdekesnek találnál. Mintha egyszerűen csak nem lennék elég neked. Így szimplán, mert ahhoz sem veszed az erőt, hogy megmagyarázd, mi az, ami nem jó vagy nem tetszik. Csak hagyod, hogy megőrüljek szépen magamban, és az amúgy is aprócska önbizalmam elhagyjam valahol útközben.  Én ezt nem bírom így... se úgy. Valahogy ilyen lehet a se veled se nélküled helyzet. Nem tudok veled együtt dolgozni. Sem ebben a helyzetben, amiben most vagyunk, sem abban, ami ezek után jön vagy jöhetne...  Istenem, mennyien mondták, hogy ne kezdjek bele ilyenbe, ennek nem lesz jó vége, de én fittyet hánytam nekik. Nekem ez menni fog, tudom kezelni, meg tudom csinálni! - mondtam. Mekkorát tévedtem! (Bár mélyen még mindig úgy gondolom, hogy kezelhető helyzet lehetett volna, ha nem vagy egy seggfej...)