Imádkozz őszintén

Talán életem egyik legfigyelmesebb emberét ismertem meg a személyében. Ahogy először meghallottam a hangját, olyan boldogság öntött el. Ismeretlen érzés, mintha már ezer éve ismertük volna egymást.

Az első perctől kezdve bíztam benne, magam sem tudom hogy miért, de úgy éreztem, ő is bízik bennem. Elmondott mindent ami bántotta, pedig csak 1 napja ismertük egymást.

Az egyik legjobb barátom lett.

Mikor először találkoztunk, ugyan azt éreztem, mint amikor először meghallottam a hangját.....

Megesküdtem, komolyan hogy nem fogok érezni iránta semmit, mert ő most jelenleg menthetetlenül szerelmes, és mindent tudok a szerelmi életéről. Nagyon átverték, és nagyon padlón volt. A beszélgetéseink által bepillantást nyerhettem a lelkébe. Ami igazából Ő volt.

Nem működik, ahogyan bántak vele.

Egyszerűen nem érdemelte volna meg azt, amit kapott. Sokat beszéltünk, leginkább csak vigasztaltam, ő meg hallgatta. Elkeseredett volt. Én is az voltam.

Mégis, amikor vele beszéltem, arra a pár percre, megszűnt ez az érzés. Megszűnt minden. Csak Ő volt.

Amikor legelőször megcsókolt.

Egyszerűen abban annyi érzés volt mindkettőnk részéről.

Mindig mondtam neki, hogy szeretem, erre rávágta, hogy: De nem úgy!

Erre sohasem válaszoltam.

Nem akartam hazudni, hogy igazad van.

Mert én sokkal többet éreztem iránta, mint a legjobb barátom.

Végre csak egyszerűen boldog voltam.

Boldoggá tett a jelenléte az életemben.

A személyisége, az igazi személyisége, az egyik, ami megfogott benne. Annyira megértő, amit nagyon csodálok benne.

Szeretni, vagy szeretve lenni?

Úgy érzem, hogy talán most mindkét szerepben vagyok, neki köszönhetően.