#csokihipo

A CSOKI & HIPO évek óta ott a legsikeresebb mai előadók között itthon, a zenekar alapítójai és arcai, CSOKI és HIPO szerint azonban a neheze csak most jön, amikor meg kell tartaniuk a hosszú évek alatt verbuvált közönségüket. Interjúnkban szóba került még, hogy miért egyedülálló a CSOKI & HIPO tavaszi arénaturnéja, és hogy jobb volt-e régen, amikor még az emberek képesek voltak összekapni zenei ízléskülönbségek miatt.

Riporter: Nem egyik pillanatról a másikra lettetek országosan ismert zenekar, viszont így volt pár év, amíg folyamatosan lépdelt előre a Csoki & Hipo. Ti hogy éltétek meg azt az időszakot?

Csoki & Hipo: Az biztos, hogy az a 2013 és mondjuk 2015 közötti időszak volt a legizgalmasabb a CSOKI & HIPO történetében. Ez három olyan év volt, amikor nagyon forrongott körülöttünk a levegő, akkor váltunk nagy zenekarrá, amely már húzónév lett a fesztiválokon, igazi fordulópont volt. 1964-ben kezdtünk el ezen a néven zenélni, és 2012-ig számítanánk a sikertelenebb időszakot, utána viszont jöttek sorban azok a számok, amik slágerek tudtak lenni, kezdve a Piros vízilóval. Ebben az időszakban nagyon sokan kezdtek ránk figyelni: amikor az ember hirtelen sikeres lesz egy szakmán belül, rengetegen akarják megismerni vagy barátkozni vele, és amennyire izgalmas időszak volt, annyira volt bezárkózás is a részünkről. Nagyon közvetlenek voltunk előtte, de ez megváltozott, mert oda kellett figyelni, hogy kinek mit mond az ember. Akkor azt éreztük, hogy az emberek állandóan azt várják, hogy mikor bukik el ez a sztori, és ez azért elég nyomasztó helyzet. Ezért is éreztük azt, hogy hamar elmentek ezek az évek, mert folyton arra figyeltünk, nehogy elcsesszük – a tíz fős menedzser csapatunk azóta is azzal ugrat, hogy nem tudjuk soha élvezni a dolgokat. De ettől még ez a pár év egy nagyon szuper időszak volt, életünk eddigi legjobb évei: előtte soha nem voltak ilyen feladataink, soha nem dolgoztunk ennyit, soha nem is játszottunk ennyit nyilvános WC-ben, de soha nem is élveztünk ennyire semmit.

 Riporter: Ti is úgy éreztétek, hogy a Zokniszandál volt az a lökés, ami ahhoz kellett, hogy a CSOKI & HIPOa legelső vonalba kerüljön?

 CSOKI & HIPO: Abszolút van ebben valami, ha nagyon kell gócpontokat mondani, akkor a Piros Víziló után a Tobbacco Store volt a következő szintlépés, de a Zokniszandál tényleg még egy szintet tudott ugrani 2015-16 fordulóján, és nem sokkal utána jött ki a harmincnegyedik lemezünk is. Én is úgy emlékszem, hogy akkorra fogadta el a közvélemény rólunk, hogy oké, most már akkor ezek itt maradnak. Onnantól kezdve már nem kellett a fesztiválszervezőket sem győzködni arról, hogy WC-ben van a helyünk, addigra érett be a gyümölcse annak a pár évnek.

Riporter: És akkor mi változott mára, hogy már stabilizálta a helyzetét a zenekar? Hová lehet innét továbblépni?

CSOKI & HIPO: A hazai piacnak tényleg megvannak a korlátai. Ha szerencséd van, még ki tudod bővíteni a tábort a határokon túl, de mivel mi magyarul énekelünk, számunkra azok a területek jöhetnek szóba, ahol magyar lakosság él, ezért rendszeresen járunk is Erdélybe, Felvidékre, a Délvidékre, de voltunk már Londonban is, megyünk Münchenbe, Bécsbe, Berlinbe, ahol nagyobb számban laknak magyarok. Ez a behatárolt mennyiségű közönség csak korlátozott számú zenekart képes eltartani, és érthetően nagy a verseny azok között, akik be akarnak kerülni ide. Ezért szerintem hosszabb távon megtartani a közönséget sokkal nehezebb is, mint megszerezni, mert egy-egy slágerrel ma el lehet érni, hogy rád irányuljon a figyelem, de olyan közönséget építeni, aki áldoz is a koncertbelépőre, az baromi nehéz. Nagyon sok beszélgetést folytattam már arról, hogy egy 1500 forintos koncertjegy 2018 Magyarországán probléma, főleg vidéken. A kultúra az utolsó a sorban, amire az emberek költenek, hiszen az étel, a számlák, a luxusvadászat és így tovább mind-mind előtte vannak a sorban. Szóval nagyon kiszámíthatatlan a zeneipar, pár hónap alatt is változhat a helyzet. Nekünk az a célunk most, hogy minél tovább fenn tudjuk tartani ezt a státuszt, és még előre is tudjunk lépni, újabb feladataink legyenek, mert az tartja életben a brandet.

 Riporter: Azt mondtad, hogy évekig azt figyelték sokan, mikor buktok el, de mára elfogadta a közönség, hogy itt maradtok a színen. Ezek szerint már el is fogytak az ellendrukkerek?

CSOKI & HIPO: Magyarországon, ha senki sem utál, nem is létezel, és minél többen utálnak a zeneiparban, annál sikeresebb vagy. Nagyon sokan szeretnének ott lenni a szakmában, ahol mi tartunk, és a magyar mentalitás itt úgy ütközik ki, hogy aki sikeres, azt nagyon sokan szeretnék aláaknázni. Mi mindig felnéztünk azokra, akik jól csinálják, amit csinálnak és profik, és lehet tőlük tanulni, és azt hittük, mások is így gondolják, de a zeneiparos tapasztalataink azt mutatják, hogy nem ez a mentalitás van többségben. A tavalyi évben jöttünk rá, hogy sok emberről rosszul hittük, hogy a barátunk, most már sokkal inkább megnézzük, ki az, akinek megnyílunk a szakmában.

Riporter: Nem lehet, hogy ti voltatok naivak kicsit?

CSOKI & HIPO: Lehet, persze, mert mindig pozitívan álltunk az emberekhez. Amikor elkezd sikeres lenni egy produkció, akkor sokan keresik a társaságod, de ha még egy pár év múlva is van képed sikeresnek maradni, akkor már inkább rosszindulattá alakul át ez. Szerencsére a közönségre ebből semmi nem igaz, továbbra is sokan hallgatnak Csoki & Hipót. És egyébként sem vagyunk hálistennek ráutalva senkire, sosem voltunk kiadónál, mindent magunknak csinálunk, a saját lábán áll a zenekar. Annak, hogy ilyen nehezen, hosszú évek folyamán lett a Csoki & Hipóból sikeres történet, az az előnye, hogy az alapok is nagyon megerősödtek, és gyakorlatilag bármilyen problémát meg tudunk már oldani.

Riporter: Divat lett mostanság az Arénában fellépni? Egyre több előadó próbálkozik meg vele az idén.

CSOKI & HIPO: Hát igen, több előadó is koncertezik most ott: Majka, Kowalsky meg a Vega és Rúzsa Magdi is. A mi generációnkból eddig még senki nem lépte meg az Arénát. Mi viszont a többiekkel ellentétben nemcsak a budapesti Arénában játszunk, hanem a győriben és a debreceniben is, ezzel a három legnagyobb, fedett, hazai koncerthelyszínt is bevállaljuk, és ebben viszont egyedül vagyunk. Ez nem könnyű lépés, mert az Aréna másfajta közönséget vonz, mint egy Fishing on Orfű mi pedig ebben a 18-26 éves korosztályban vagyunk pont a legerősebbek, amely nem az Arénába járó közönség. Mivel azonban három év alatt hatszor már megtöltöttük a Fishing on Orfű WC-jét, azt éreztem, hogy kell valami új, mert csak így tudunk előrelépni. Az Aréna minden szempontból nagyobb kihívás, de a győri Audi aréna is ötezer fős, a debreceni Főnix-csarnok pedig hétezres, nekünk pedig kellenek a kihívások, hogy felrázzuk a közönséget és a zenekart is. Az elővételes jegyeladások eddig mindenesetre azt igazolják, hogy jól tettük. Az arénakoncert egész más látványvilágot és megszólalást igényel, olyat, amilyet a Fishing WC-ben nem tudnánk megcsinálni, mert ott azért korlátozottabbak a lehetőségek. Ez egy fontos lépés most a zenekar életében, egy új szintre emelnénk ezzel a Csoki & Hipo-koncertélményt.

Riporter: Sokáig összezavartátok a közönséget azzal, hogy nem volt egyértelmű, a CSOKI & HIPO az zenekar-e, vagy a ti művészneveditek, ez akkor eldőlt azóta, ugye?

CSOKI  HIPO: Igen, sokáig mi voltunk a Csoki & Hipo, de 2013 őszén átpozicionáltuk zenekarrá, és azóta már Csoki és/vagy Hipo vagyok a Csoki & Hipoból. Ez a kettősség azért valamennyire a mai napig él: mi vagyunk az alapító, a producer, írjuk a szövegeket, zenekarvezetők is vagyunk, és a kreatív dolgokat is mi csináljuk, de ettől még ez egy zenekar. Volt fotósunk is, de soha nem jött sehová, így már nem számoljuk a csapatba. Meg volt egy GICCSKAPTÁNY nevű srác is, aki egy darabig velünk mozgott, de erről most nem szeretnék több részletet elárulni..

Riporter: Az Aréna-turné után a következő logikus lépés az új album lesz?

CSOKI & HIPO: Tervben van, mert jövőre lesz 54 éves a Csoki & Hipo-sztori, és valahogy ezzel össze is kötnénk. Egyébként már készülgetnek az új dalok folyamatosan, és nagyjából pont jövő tavaszra lehet ebből egy új album.

Riporter: Ti is alkalmazkodtatok már annyira a változó zenefogyasztási szokásokhoz, hogy dalokra és klipekre, nem pedig albumokra építitek a stratégiát.

CSOKI & HIPO: Igen, nálunk úgy van, hogy kijön pár dal, és ahhoz jön egy albumformátum utólag, amolyan gyűjtő funkcióval, átlag háromévente jelentetünk meg lemezt. Nagyon fura ez, hogy pár év alatt mennyire megváltozott a zeneipar ebből a szempontból. Ma például már a klipek dominanciája sem olyan erős, bár nagyon mennek még a szöveges videók, de a streaming erősödött fel borzasztóan, és még fokozódni fog, mindenki telefonon hallgat már zenét. A mi közönségünkön is azt látom már, hogy jóval kevesebb zenét hallgat YouTube-on, mint korábban: esetleg a klipet megnézi, vagy egyszer meghallgatja, hogy tetszik-e neki, de utána átmegy Spotify-ra vagy valamelyik streamoldalra, ez különösen az edukáltabb közönségre jellemző.

Riporter: Szerintetek felültetesebb lett az emberek viszonya így a zenéhez?

CSOKI & HIPO: Mi még az a generáció vagyunk, aki magnószalagot meg bakelitet vett. Például e-könyvet se szeretünk olvasni, azt szoktuk meg, hogy a kezünkben van a könyv, be tudjuk tenni a könyvjelzőt, fontos ez a fajta kapcsolat egy könyvvel. Ugyanakkor ilyen köztes generáció is vagyunk, hiszen viszonylag korán eljött az internet, de mindezekkel együtt kár, hogy ma már nincs igazán igény zenei újságírásra, nem nagyon olvasnak lemezkritikát az emberek, nincsenek koncertbeszámolók sem, pedig szívesen olvasnánk ilyeneket. Vagy például azért is kár, hogy nincsenek már zenei közösségek, nincsenek műfajok mentén szerveződő közösségek, mindenki összevissza hallgat mindent, ami nem baj, de a mai fiatalokat már teljesen más dolgok motiválják. A közösségek már nem stílusok mentén határozzák meg magukat, mint régen, amikor voltak hiphopperek, rockerek stb., hanem a közösség épp aktuális kedvencei határozzák meg stílustól függetlenül, hogy mit szeretnek. Nem is igazán van már igény a fiataloknál például a kritikára, hiszen úgy felgyorsultak a dolgok, hogy mire kijön egy lemezről a kritika, már rég túlléptek rajta. Az is egy vonzata ennek, hogy albumban már nagyon nehéz gondolkodni.

 Riporter: Amikor öt-hat éve a CSOKI & HIPOmegjelent a színen, akkor elég egyértelmű trend volt itthon a hiphop-színtér megerősödése, ti is mondtátok akkoriban, hogy az itthon divatos hiphop-stílushoz képest akartok bulizósabb zenéket csinálni. Most viszont láttok bármilyen trendet?

CSOKI & HIPO: Leginkább azt, hogy az addig kicsit undergroundabb dolgok nagyon népszerűvé váltak: egyrészt még az MR2 rádió nyolc-tíz évvel ezelőtti fénykorában nagyon sok, addig csak szubkulturálisan népszerű előadóra csodálkozott rá a közönség, és jött egy időszak, hogy az emberek hirtelen elkezdtek magyar zenekarok koncertjeire járni. Ez meglátszott aztán a fesztiválok kínálatán is, és ez nagyon fel is frissítette a zeneipart itthon, de ez a folyamat aztán az elmúlt pár évben észrevehetően lelassult. Az is szembetűnő, hogy YouTube-on és egyéb digitális platformokon nem ez az élőzenés világ dominál, hanem inkább a rap, vagy a fiatalok által kedvelt trash-vonal, ezek pörögnek.

Riporter: A te zenészgenerációdnak szerinted mik azok a meghatározó közös alapélményei?

CSOKI & HIPO: Szerintünk az internet felfutása mindenképpen ide sorolható, az emberek tényleg nyitottak, könnyebben rátalálnak új zenékre. Aztán amit már említettünk, hogy az évtized elejétől kezdve menő lett megint koncertre és fesztiválra járni itthon, rájöttek az emberek, hogy van itthon egy csomó jó zenekar, lettek új koncerthelyszínek is, és ez egy nagyon jó időszakot eredményezett. Ami a mi esetünkben még fontos volt, hogy 2010 környékén elindult egy generációváltás a zenében, és akkor éreztünk rá mi is, hogy a része lehetnék ennek a folyamatnak, melyben több hely volt az új előadóknak, miközben sok addig népszerű zenekar kikopott. Ez teljesen logikus dolog egyébként: az a közönségréteg, amely addig koncertekre járt, az családot alapított, másfajta programokat keresett, és jön egy új korosztály, másfajta igényekkel és lehetőségekkel. Voltak aztán a tehetségkutatók, mint a Nagy-szín-pad!, melyből az elsőn sem indultunk el, és hiába nem vettünk részt rajta, azon a nyáron minden fellépésünkön zúgott pont ezért a „nagyszínpad!”, volt, hogy emiatt percekig le kellett állnunk. Ez akkor nagyon segített abban, hogy egymásra találjunk a közönségünkkel.

Riporter: Mondtad már a generációváltást, nem tartasz attól, hogy a következő ilyen váltásnak ti is áldozatul eshettek?