#bulika

Végülis igent mondtam a bulira, jó, igen, megyek, sátrazós, az erdőben, ok, ott leszek, titkos, csak meghivottak, értem. Az igazság az, hogy mindig is nehezen kötelezem el magam hasonló bulikhoz, mert nagy az esély, hogy nem lesz jó. 

Nem lesz kivel lógnom, mindenki jobban bedrógázik mint én, én drógázok be jobban mint mindenki más és nem ismerek senkit, esik az eső és átázik a cipőm, de nem tudok hogy hazamenni, és hasonlók. 

De végülis igent mondtam, mert a Manka nagyon nyomulós volt (be is volt drógázva), és nem tudtam nemet mondani. 

Már attól fáradt voltam, hogy megszerveztem az erdőbe való kijutásom, über egy ideig, aztán valaki felszed, de kijutottam, és megpróbáltam elengedni magam. Néztem a zöldet, a leveleket, közelről a bogarakat, megittam egy sört, mindenki barátságos volt, én is, a bogarak is. 

Összejöttünk, hogy megszervezzük az ennivalót, ki megy érte kocsival, mennyi pénzt adunk be. És akkor esett le, hogy miért ilyen titkos ez a buli. Mert emberhúst fogunk enni. A buli három hetes, inkább fesztivál, és fejenként három hulla lett rendelve mindenkinek. 10 000 ft fejenként a kaja. A három hulláért. 

Hiába magyaráztam a Mankának, hogy egyébként sem eszek húst (csak halat), embert végképp nem, de főleg nem háromat három hét alatt. 

És végülis igy egyeztem bele abba, hogy najó, megeszek egyet három hét alatt és csak 3 ezer forintot adok be. Régen okoztam ekkora csalódást, a Manka nem nagyon lógott velem többet aznap. 

Kezeket fel, aki bejáratott csatakiáltással érkezik meg minden buliba!

Itt mekkora buli van már!? 

Ékes bizonyítéka, hogy a szelekció fontosabb a technikás keverésnél, bár arra is példa, hogy mennyire utazóbőröndös lett az egész szakma, egy noti, egy fikkanat kontroller, meg is vagyunk. 

Esztétikám táncis bulikákban!