#kulcs

Az van, hogy ez a kérdés több fájdalmat okoz, mint gondolnád. Bennem is.

👉 A neurodiverz emberek egész életükben érzik, hogy mások, mint a többi ember. Nem értik, hogy miért nehezebb, amit másnak könnyűnek tűnik. Miért gondolkodnak másképp, miért reagálnak másképp. És ez akkor is így van, ha egy elfogadó családban nőnek fel.

Mert attól, hogy elfogadjuk őket, még nem lesznek „kevésbé autisták” vagy „kevésbé ADHD-sok”. Attól csak kevésbé fognak szenvedni a szégyentől és az állandó bűntudattól. De a másságuk ott lesz, és amíg nincs neve, addig ott van az érzés: „Bennem van a hiba.”

A diagnózis nem csak egy címke. Az a három betű (legyen az ASD, ADHD, PDA) egy kulcs. Kulcs önmagukhoz, kulcs a támogatáshoz, kulcs ahhoz, hogy értelmet nyerjen az életük.

Mert amikor megkapják, hirtelen értelmet nyer minden:

🔹 Nem vagyok „lusta”, hanem ADHD-s vagyok, és más stratégiákra van szükségem.

🔹 Nem vagyok „furcsa”, hanem autista vagyok, és másképp dolgozom fel a világot.

🔹 Nem vagyok „hibás verzió”, hanem más vagyok, és ez rendben van.

És amikor valaki megkérdezi, miért diagnózisokkal címkézni, az olyan, mintha azt mondaná: „Hülyeség, hogy megtudd, ki vagy. Érd be annyival, hogy más vagy, de ne nevezzük nevén.” És ez bizony tud fájni.

👉 A diagnózis nem a korlátozásról szól. Nem arról, hogy rányomunk egy pecsétet és kész. Hanem arról, hogy végre érthetővé válik, hogy miért küzdöttél egész életedben olyan dolgokkal, amik másnak természetesek. És ez az a pont, ahonnan végre el lehet kezdeni támogatást kapni, mert konkrétan tudjuk, miben és hogyan kell támogatni.

a fényfűzéreket a kirakatba (miután az ablaktisztító potom pénzért pikkpakk megtisztította) és közben olyanokat képzeltem, hogy ezért az energiapazarlásért a szomszédok le fognak köpni és egy teljes Kafka sztori futott le bennem, amin amúgy remekül szórakoztam. (tudom, hogy ezek a ledes baszok alig fogyasztanak valamennyit, csak most annyira körbeleng mindent az agresszív kommunikáció az energiaválságról, hogy nem tudtam nem gondolni rá, hogy a teljesen agyalágyult és fogalmatlan szomszédok – képzeletbeli fideszes nyugdíjasok – kiabálnak az ablakom alatt, hogy azért drága a tojás mert nálam már november 12-én égnek a karácsonyi fények.) Lement az esti rendezvény, villámsebesen elpakoltam meg felmostam, aztán indultam és lekapcsoltam a villanyokat és csak álltam, olyan jó volt ott a meleg barna sötétben a karácsonyi fényeket bámulva. Logannak köszönhetem, hogy nem gyűlölöm azt a helyet. Az átalakítással meg a felújításba beletett rengeteg munkával megtisztítottuk a rossz emlékektől. Anyám demenciája nagyon rég kezdődött, megspékelve a pszichés zavarral, úgyhogy kb 3 havonta zárat cseréltetett majd a kulcsaira nejlonzacskót, műanyagfedőt és egyebeket csomózgatott. Ez a csomózás megmaradt, amikor már egyértelmúen nem volt észnél, akkor mindent csomózott. Ágyneműre, függönyre, ruhája aljára, mindenre csomókat kötött. Érdekes és ijesztő szimbólum. Na szóval fogtam az ötkilónyi kulcsot és amíg a vendégek az emlékeikről beszélgettek, kiválogattam a zárakhoz tartozó kulcsokat, úgyhogy most minden ajtóhoz van egy teljes kulcskészletem és még van négy záram teljes kulcskészlettel. Ha esetleg megbolondulnék és le akarnám cserélni a zárat mert nem találom a kulcsom amit amúgy a mélyhűtőbe tettem, akkor tádám, van cserezár. (ki is tudom cserélni sajátkezűleg!)

Maga nem tartozik a családhoz. Akármilyen fontos magának az az ember, ezek a körök a tények. Szükebb család, tágabb család, barátok, haverok és a többi. Igenis! Tudatosítottam. Várok.