Az Egyesült Államok elnöke szerint „Iránnak nem lehet atomfegyvere. Ez nagyon egyszerű. Ezt számukra teljesen egyértelműen világossá tettük”. Az éjszaka folyamán arról számoltak be, hogy az amerikai biztonsági apparátus vezetői tájékoztatták Trumpot: a hadsereg készen áll egy esetleges csapásra a közelgő hétvégén. Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke csütörtökön azt mondta, elképzelhető,…

Teszi fel a kérdést a nagyszerű Nechemia Strassler újságíró, publicista és gazdasági kommentátor, aki elsősorban a Haaretz című napilapban publikál. Élesen megfogalmazott, gyakran provokatív stílusáról ismert, és írásaiban rendszeresen ötvözi a gazdasági, társadalmi és politikai témákat. Mi történt Netanyahuval? Hogyan lehet, hogy hirtelen a világ leggyávább embere, a világegyetem…

Az Egyesült Államok kész előfeltételek nélküli, közvetlen, előzetes párbeszédet folytatni Észak-Koreával – jelentette ki kedden Rex Tillerson amerikai külügyminiszter az Atlantic Council washingtoni agytrösztben mondott beszédében. Ezzel szemben magas rangú észak-koreai tisztségviselők ne...

Az Egyesült Államok kész előfeltételek nélküli, közvetlen, előzetes párbeszédet folytatni Észak-Koreával – jelentette ki kedden Rex Tillerson amerikai külügyminiszter az Atlantic Council washingtoni agytrösztben mondott beszédében. Ezzel szemben magas rangú észak-koreai tisztségviselők nem kötelezték el magukat a Koreai-félszigeten kialakult feszültségek enyhítését szolgáló tárgyalások mellett – mondta kedden Jeffrey Feltman, az ENSZ politikai ügyekért felelős főtitkárhelyettese.

A Reuters hírügynökség értékelése szerint a tárcavezető bejelentésével eltávolodni látszik az eddigi amerikai politikától, amely a párbeszéd előfeltételekén megkövetelte, hogy a phenjani rezsim feladja nukleáris- és rakétaprogramját.  Miközben Tillerson ismételten megerősítette Washington álláspontját, miszerint az Egyesült Államok elfogadhatatlannak tartja, hogy Észak-Korea atomfegyverekkel rendelkezzék, leszögezte: “Készen állunk a párbeszédre, amikor ők is készen lesznek”. Ugyanakkor ehhez Phenjannak is úgy kell tárgyalóasztalhoz ülnie, hogy kész legyen az irányváltásra nukleáris és rakétaprogramjával kapcsolatban – tette hozzá.

  “Egyszerűen csak üljünk össze” – mondta Tillerson, felvetve egy új diplomáciai kezdeményezést a Koreai-félszigeten kialakult feszültségek enyhítésére. “Beszélhetünk az időjárásról is, ha akarják. Szót ejthetünk arról is, hogy a tárgyalóasztal kerek legyen vagy négyszögletű. Aztán nekiállhatunk egy útiterv kidolgozásához, hogy hová szeretnénk eljutni” – mondta Tillerson jelezve, hogy a kezdeti kapcsolatfelvételek alkalmával lefektetnék a későbbi hivatalos tárgyalások alapelveit. Egyelőre nem világos, hogy Tillerson, akinek befolyása látszólag megrendült az amerikai kormányzatban, rendelkezik-e Donald Trump támogatásával egy ilyen jellegű diplomáciai kezdeményezéshez.

  Nem sikerül egy asztalhoz ülni

  November végén Rex Tillerson Pekingben nyilvánosan elismerte, Washington több csatornán közvetlen kapcsolatban áll Phenjannal, Trump viszont a Twitteren közzétett üzenetében akkor azt javasolta a Kínában tárgyaló külügyminiszterének, hogy ne vesztegesse idejét diplomáciai tárgyalásokra Észak-Koreával.

  Észak-Korea is világossá tette, nem érdekelt a tárgyalásokban Washingtonnal, míg nem fejleszt ki olyan nukleáris robbanófej hordozására képes ballisztikus rakétát, amellyel elérheti az Egyesült Államokat. Szakértők szerint az észak-koreai vezetés még nem rendelkezik ilyen eszközzel, mindemellett a phenjani rezsim – állítása szerint – sikeres kísérletet hajtott végre november végén a Hvaszong-15 típusú, új fejlesztésű rakétájával, amely képes elérni az Egyesült Államok egész területét. Tillerson szerint az Egyesült Államok az Észak-Korea elleni nemzetközi szankciók végrehajtásának szigorításán van, különös tekintettel a Kína által foganatosítható további büntetőintézkedésekre. Mint mondta, az amerikai hadsereg minden eshetőségre, bármely észak-koreai fenyegetéssel szemben felkészült.

  Phenjan nem kötelezte el magát 

  Magas rangú észak-koreai tisztségviselők nem kötelezték el magukat a Koreai-félszigeten kialakult feszültségek enyhítését szolgáló tárgyalások mellett a múlt heti phenjani látogatása alatt – mondta kedden Jeffrey Feltman, a világszervezet politikai ügyekért felelős főtitkárhelyettese. Feltman mindemellett reményét fejezte ki, hogy nyitva maradt a lehetőség a tárgyalásos rendezés előtt.

  Az ENSZ-főtitkár helyettese a világszervezete Biztonsági Tanácsának zárt ajtók mögötti ülését követően beszélt a sajtó képviselőivel. Jeffrey Feltman a világszervezet 2010 óta legmagasabb rangú tisztségviselője, aki az elszigetelődött kommunista országba utazott. A diplomata mások mellett tárgyalt Ri Jong Ho észak-koreai külügyminiszterrel. Úgy fogalmazott, ez volt az eddigi legfontosabb diplomáciai küldetése.

  “Idő kell nekik, hogy feldolgozzák és fontolóra vegyék, miként válaszoljanak üzenetünkre” – mondta Feltman, aki szerint Ri Jong Ho egyeztetéseikről tájékoztatja Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt is.

  Feltman kiemelte, hogy felkérte a phenjani rezsim tisztségviselőit, hogy jelezzék készek-e arra, hogy esetleges “tárgyalásokról tárgyaljanak” vagy technikai kommunikációs csatornákat nyissanak, például forródrótot a hadseregek között a feszültségek enyhítésére, a szándékok jelzésére, a félreértések elkerülése végett illetve hogy elejét vegyék bárminemű válságnak.

  Mi jöhet ezután? 

  Feltman hangsúlyozta, az ENSZ közvetítő szerepet játszhat, s mint mondta, Észak-Korea beleegyezett, folytatni fogja a párbeszédet. Rex Tillerson amerikai külügyminiszter kedden felvette annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államok kész lenne előfeltételek nélküli, közvetlen, előzetes párbeszédet folytatni Észak-Koreával. Ugyanakkor Kim Dzsong Un kedden “nagy történelmi győzelemnek” nevezte országa legutóbbi ballisztikus rakéta kísérletét, s megfogadta, Észak-Koreát a legerősebb nukleáris és katonai hatalommá teszi – közölte az észak-koreai KCNA hírügynökség.

  “(Kim) ünnepélyesen bejelentette, hogy pártunk és népünk nagy történelmi győzelme az ország nukleáris erőit gyarapító új stratégiai fegyverrendszerek, az atom és hidrogén bombák valamint a Hvaszong-15 interkontinentális ballisztikus rakéták kifejlesztése, amit csak halállal dacoló küzdelemmel, nagy áron voltak képesek elérni” – jelentette a KCNA.

Ismerjük el: az atomfegyvermentes világ nemes eszmény. De legyünk őszinték is: belátható időn belül nincs realitása.

Halottakról vagy jót, vagy semmit – tartja a mondás. De áll-e ez az ünnepeltekre is? Ezt írná elő az illem, ám ebben az esetben ez a cikk hamar véget érne. Kevéssé volt ugyanis lelkesítő szembesülni a pénteki hírrel, hogy egy tíz évvel ezelőtt alapított civil szervezet, az atomfegyverek betiltásáért küzdő nemzetközi kezdeményezés, az ICAN érdemelte ki az idei Nobel-békedíjat.

  Félreértés ne essék: semmi okunk nincs kételkedni abban, hogy a genfi szervezetnél tisztességes szándékú emberek munkálkodnak egy egyébként nemes cél, a világbéke érdekében. Minden bizonnyal kitüntetésre érdemesek. Mi azzal vitatkoznánk, hogy a Nobel-díj-e az a kitüntetés.

  Szervezetnek általában nem szerencsés odaítélni ezt a díjat. 2013-ban például szintén egy betűszavas fórum, a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) találtatott a legérdemesebbnek. De négy év távlatából vajon – akár csak olvasóink közül – hányan emlékeznek erre, és kit pontosan mire motivált ez az elismerés?

(…)

Mianmarban (Burma) Aung Szan Szú Kji éppen most okozott csalódást azoknak, akik azt várták tőle: a muzulmán rohingyák üldöztetése ellen is fellép. Nyolc évvel ezelőtt Barack Obama, egy alig bő fél éve hivatalban lévő elnök kitüntetése is jobban emlékeztetett egy megelőlegezett szaktanári ötösre, mint egy életmű elismerésére. Sokat vitatták Henry Kissinger vagy Jasszer Arafat díjának indokoltságát is. Mások – mint Anvar Szadat vagy Jichák Rabin – akkora gyűlöletet váltottak ki, hogy szélsőségesek megölték őket. De talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy – a teljesség igénye nélkül – Kalkuttai Teréz anya, Lech Walesa vagy Nelson Mandela elismeréséből milliók merítettek erőt a saját harcukhoz. Ők a legpozitívabb példák.

  Ismerjük el: az atomfegyvermentes világ nemes eszmény. De legyünk őszinték is: belátható időn belül nincs realitása.

  Kisebb eredményeket persze el lehet érni, például a taktikai fegyverek kivonását egyes nyugat-európai országokból. Ám az öt elismert atomhatalom – merő véletlenségből az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja – nem fog lemondani erről az elrettentő eszközről.

  Mert az atom elsősorban az: elrettentő eszköz. Normális ember nem akar még egy Hirosimát. De olyan világot sem szeretnénk, amelyben csak egy államnak van atomfegyvere, és az mondjuk Észak-Korea. A „Rakétaembert” nemhogy egy civil szervezet, de az egész világ sem tudja jobb belátásra bírni.

Kisebb csoda történt Genfben: a Hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja + Németország) és Irán között 2013. november 23-án megszületett a perzsa állam vitatott atomprogramjával kapcsolatos első megállapodás. Teherán az erőművekhez szükséges 5%-os szintig dúsítja az uránját, cserébe az ENSZ és a nyugati országok enyhítenek az iráni gazdaságot sújtó szankciókon.

Bár a megállapodás csupán hat hónapra szól és a vállalásokat bármikor vissza lehet vonni, ez az első jelentős előrelépés az évtizedek óta tartó atomvitában. Egyelőre még kérdéses, hogy ez a “kiegyezés” miként rendezi át a közel-keleti erőviszonyokat, meg persze az egyensúlyt. Ugyanis sem a Perzsa-öböl menti monarchiák (Szaúd-Arábiával az élen) sem Izrael nem törődik bele az iráni nukleáris program folytatásába. Akkor sem, ha az békés célokat szolgál.

Nagy az öröm a tárgyalások után

Hajsza az atomért

Az iráni atomprogram története egészen a hidegháború közepéig vezethető vissza, amikor még Amerika-barát ország volt. 1967-ben a teheráni műszaki egyetemen üzembe helyezték az első kísérleti reaktort. Reza Pahlavi sah 1974-ben adott utasítást az iráni atomprogram fokozására, 1975-ben a nyugat-németek pedig 1300 megawattos blokk építésébe fogtak a dél-iráni Busherben. Természetesen előtte még a sah aláírta az atomsorompó-egyezmény (NPT-t), amelyben Teherán arra kötelezte magát, hogy a nukleáris technológiát csak békés célokra fogja használni. Az előrejelzések szerint az 1980-as évek elején Irán képes lett volna a nukleáris energia termelésére. Csakhogy az 1979-es forradalom közbeszólt.

Reza Pahlavi sah alatt, az Egyesült Államok áldásával, már folyt az iráni nukleáris program.

Khomeini ajatollah hatalomra kerülése után az atomprogram félbeszakadt. Teherán  1984-ben ugyan megpróbálta folytatni, de az iraki-iráni háború (1980-1988) alatt Szaddam Husszein szétbombázta a busheri atomerőmű épületét. Ez évtizedekig visszavetette az atomprogramot, annak ellenére, hogy a kilencvenes évektől az oroszok aktív segítséget nyújtottak. Mohammed Khatami reformer iráni elnök 2005-ben fatwát bocsátott ki, amely értelmében megtiltott mindenfajta nukleáris fegyver előállítását, raktározását és használatát.

Kövesd a Körképet a Facebookon is, plusz tartalommal!

Csakhogy Ahmadinezsád 2005-ös megválasztását követően sokkal agresszívebb lett az iráni külpolitika (legalábbis retorikai szinten), s az Egyesült Államok, az Európai Unió és Izrael egyre jobban aggódott az iráni atomprogram miatt. Moszkva továbbra is kiállt Teherán mellett, nem engedte, hogy az ENSZ-BT elé kerüljön az ügy. 2007-ben elkészült a busheri atomerőmű, ezt követően állandó témává vált az iráni atomprogram jelentette “fenyegetés”.

Az orosz segítséggel befejezett busheri atomerőmű.

Már 2008-ban az amerikai és az izraeli sajtó egy megelőző katonai légicsapásról tett említést. A 2008-as elnökválasztás alatt a republikánusok (John McCain) fő külpolitikai programja volt az iráni atomlétesítmények bombázása. 2010 során számos tárgyalás folyt Irán és a NAÜ, valamint Irán és az ENSZ BT között, jelentős eredmény nélkül. A Nyugat emiatt számos gazdasági szankcióval sújtotta Teheránt. 2012 elején újra felvetődött a katonai intervenció lehetősége, amit az USA és Izrael karolt fel leginkább. 2013 elején az iráni Natazban található urándúsító erőműben egy új gázcentrifuga kezdte meg a működését, amelyek 3-5-ször gyorsabban dolgoztak, mint a régi típusúak és képesek az atombomba előállítására.

Ideiglenes megoldás

Habár a legújabb diplomáciai jelentések szerint az amerikai-iráni titkos megbeszélések és találkozók még Ahmadinezsád alatt zajlottak, jelentős előrelépés azonban csak  Hasszan Rohani megválasztását követően állt be. Mivel az új iráni elnök sokkal pragmatikusabb és békülékenyebb külpolitikát kezdett folytatni, ezért a Hatok nevű csoportosulás egyre nagyobb bizalommal tekintett a november végi konferenciára. November 21-én kezdődtek meg a tárgyalások. Az első napokban semmiféle megegyezés nem született, az iráni külügyminiszter is csupán “csekély eredményekről” beszélt, s úgy tűnt, mindjárt vége szakad a tárgyalásoknak. Aztán november 23-án hatalmas áttörés következett be: a felek ideiglenes megállapodást kötöttek egymással.

Az első napok nem voltak túl biztatóak…

A féléves időtartamú – de akár egy évre is meghosszabbítható – megegyezés értelmében Irán nem fogja 5% fölé dúsítani az uránt, s a meglévő 20%-ot pedig ismételten felhígítja. Teherán felfüggesztett minden tevékenységet a Natanz urándúsító erőműben, a Fordow-2, és az araki reaktorban, valamint nem nyit új uránbányákat és nem épít új atomerőműveket. A NAÜ szakemberei bármikor az országba érkezhetnek és akár naponta ellenőrizhetik az iráni atomprogrammal kapcsolatos intézményeket és épületeket. S mit kapott cserébe Teherán?

Az iráni atomprogram legfontosabb épületei és intézményei.

Enyhülnek az ellene kiszabott amerikai és európai szankciók. Elsősorban a kőolajexportot érinti ez a rendelkezés, Irán immáron gond nélkül szállíthat eddigi (főleg kelet-ázsiai) partnereinek, de már nincs akadálya az arannyal és egyéb értékes nyersanyagokkal való kereskedelemnek sem. Ideiglenes felfüggesztik az iráni autógyártást érintő amerikai szankciókat is, továbbá Teherán olyan alkatrészeket importálhat, amelyek jelentősen megnövelhetik az iráni civil légi járatok és magánrepülőgépek biztonságát. Az enyhítések következtében a nyugati számlákon lévő, pár éve befagyasztott 4,2 milliárd dollárt részletekben fizetnék vissza. Ráadásként még felmerült egy legalább 50 milliárd dollárnyi értékű külföldi befektetés a szénhidrogéniparban.

Egy lezuhant iráni civil repülőgép 2006-ban. A XXI. század elején eddig legalább 2000 iráni vesztette életét légi balesetekben, legtöbbször a repülőgépek biztonsági hiányosságai miatt.

Felborult sakktábla

Az iráni gazdaság számára roppant jókor jött a szankciók feloldása, mert fizetőeszköze, a riál értékvesztése majdnem kétharmad, a munkanélküliség pedig rohamosan nőtt. Ezzel párhuzamosan Irán szerepe és befolyása is növekszik a térségben. A nemzetközi nyomás meggyengülésével Teherán még inkább beavatkozhat a különböző folyamatokba, nem beszélve arról, hogy immáron jelentősen megnövelheti támogatását a síita szervezeteknek és csoportoknak.

A libanoni Hezbollah és Bassár el-Aszad szíriai elnök azonnal gratulált az iráni kormánynak a “Hatok feletti győzelméért”. Teherán nemrég kijelentette, hogy fokozza a Hezbollahnak nyújtott különböző anyagi segélyeket, főleg a november 19-én végrehajtott, 23 ember életét kioltó,  iráni nagykövetség elleni terrortámadás miatt.

Bejrút az iráni nagykövetség elleni támadás után.

Természetesen Izrael kicsit sem elégedett az eredménnyel, Benjamin Netanjahu izraeli elnök “történelmi hibának” nevezte az Iránnal kötött megállapodást. Szerinte teljesen fel kellett volna számolni a perzsa állam atomprogramját, amelynek végső célja nukleáris fegyver előállítása és bevetése lehet Izrael ellen. Netanjahu az ENSZ-ben folyamatosan Teherán ellen próbálta hangolni a nemzetközi közösséget, Rohanit egy bábnak titulálta, akiben nem szabad megbízni.

Az izraeli vezetés néha keményebb eszközökhöz is folyamodott, mint pl. 2010-ben egymás után hajtották végre merényleteket az iráni hivatalnok és atomtudósok ellen. 2010 mérföldkő volt az informatikai hadviselés történetében, amikor az izraeli fejlesztésű Stuxnet vírust vetették be az iráni atomlétesítmények ellen. Ez legalább 100 000 perzsa számítógépet fertőzött meg, s a vírus túlpörgette a centrifugákat, elégetve azok 20%-át. Az Irán elleni izraeli légicsapás állandóan terítéken volt, mind a média, mind a politika kiemelten foglalkozott ezzel a témával, de végül (legalábbis eddig) nem valósult meg.

A katonai akció összehangolásában az izraeli kormány nem tudott megegyezni Washingtonnal; az izraeli vezetésben sem támogatta mindenki a légicsapást; ráadásul az amerikai és az izraeli választások közelsége miatt sem volt célszerű egy kétes sikerű katonai kalandba keveredni.

Netanjahu izraeli elnök az ENSZ közgyűlésen próbálja meggyőzni a jelenlevőket, hogy miért veszélyes az iráni atomprogram.

Szaúd-Arábia a másik ország, mely rendkívül nyugtalan a genfi megállapodást illetően. A Perzsa-öböl menti, magát szunnita vezető államnak beállító monarchia, már a 2000-es évek közepén – a többi kis arab emírséggel együtt – arra kérte Izraelt, hogy bombázza le az iráni atomlétesítményeket. Szaúd-Arábia még most is minden eszközt megragad arra, hogy ellensúlyozza Irán szerepét a régióban, legyen szó a Szíriában harcoló szélsőséges szunnita militáns és terrorista csoportok támogatásáról, vagy a bahrein-i síita ellenzék leveréséről.

Egy nukleáris fegyverekkel rendelkező Irán sokkal nagyobb fenyegetést jelent számukra, mint Izrael, ezért már a háttérben kezdetét vették a szaúdi-izraeli tárgyalások “a megfelelő válasz” megadására. A genfi tárgyalások előtt Szaúd-Arábia zöld utat adott a légterének használatát illetően Izraelnek, ha bombázni kívánja az iráni létesítményeket. A megállapodás után a szaúdi Al-Waleed bin Talal herceg egy közös izraeli-szaúdi együttműködésről beszélt, mivel elfogathatatlannak tartják a Hatok békülékeny politikáját Iránnal szemben. Az elmúlt hetekben több hadgyakorlatot is tartottak a térségben – francia-szaúdi, valamint a legnagyobb izraeli légigyakorlat – amelyek figyelmeztetések Teheránnak.

Al-Waleed bin Talal herceg interjújában elismerte, hogy már a háttérben megindult az izraeli-szaúdi együttműködés.

Hasszán Rohani alig fél évnyi kormányzás után teljesítette a külpolitikai programjának legfőbb pontját, amely óriási presztízs növekedést jelent nemcsak neki, hanem a Iráni Iszlám Köztársaságnak is. Az iráni elnök hatalma most tűnik a legstabilabbnak, mert az ország tényleges vezetője, Ali Khamanei, is kiáll mellette, miközben Rohanival  gyakran kritikus Forradalmi Gárda rendkívül csendben van. Azonban az már más jellegű kérdés, hogy ez a közeljövőben miként fog kihatni a régióban vívott hatalmi versenyre, mennyire borítja fel a status quót, miközben még az sem bizonyos, hogy mindegyik fél be fogja tartani a genfi megállapodást.

Krajčír Lukács

Felhasznált irodalom:

Benedek Gábor: Irán történelme a kezdetektől napjainkig. Budapest: Alternatív Kiadó, 2012.

Internetes források megtekinthetőek: itt, itt és itt

Ajánlott írások a témában:

A béke követe? Átalakuló iráni külpolitika

Új szelek Perzsiában? Mérlegen az iráni választások

Háborús forgatókönyv – Egy lehetséges szcenárió