#2018.07.13.

7 hónappal ezelőtt ilyenkor még boldogan lovagoltam ki ide. Hozzád. Mennyire más volt minden, más volt az erdő, más volt a les és más volt a lelkem is. Hogy miben más? Talán abban, hogy őszinte volt benne a boldogság, nem pedig megjátszott, mint most.. Emlékszem 7 hónappal ezelőtt még együtt beszélgettünk az élet nagy problémáiról amik talán nem is olyan nagyok. És az ami teljesen megmaradt bennem erről a napról? Az mikor előttem sírtál, mert féltél, hogy tényleg megteszem.. Emlékszem egymás karjaiba borulva zokogtunk.. Ekkor még azt hittem, hogy Te nem fogsz elhagyni, azt hittem Te más vagy... Bíztam és újra csalódtam. Újra kést adtam egy ember kezébe, amivel vagy megszúr vagy megvéd. Ez a kés a bizalmam volt, amit ritkán adok oda embereknek. De Te mégis megkaptad, mert benned van valami megmagyarázhatatlan dolog ami megfogott. Akkor azon a napon sosem hittem volna, hogy at utolsó közös terepünk lesz. Akkor még annyira végtelennek tűnt az idő, hogy bele sem gondoltam, hogy talán ez az utolsó.. Azon a napon azt hittem, hogy lesz még közös lesnél ülős nap. De nem. Valami megváltozott.. Az az aprócska fény a szenvedésemben elkezdett halványodni. Az az aprócska remény, hogy talán boldog lehetek most már, eltűnt. És az az aprócska fény Te voltál.... Egy dolgot nem bánok Rózsa, mert ez volt a név amit tőlem kaptál. Nem bánom, hogy megismertelek, hisz van a mondás miszerint "minden okkal történik az életünkben" azt hiszem mi nekünk is szerepelnünk kellett egymás életében. Viszont ezekre a kérdések kíváncsi vagyok. Fontos voltam neked valaha is? Miért hagytál el Te is? Egy dolog még így a végére, akár mennyire is fáj most ez az egész, köszönök neked mindent.