#08-18

Alain Delon halála kapcsán gondolkodtam el ezen, hogy az ő karaktere nekem mindig azt a csibészes, érzékeny, de elköteleződni nem tudó férfit hozta, aki szenvedélyesen tud szeretni, de mégsem lehet „megfogni”. Szeret, rajong, de megfordul minden szoknya után, mert ő szabadnak akarja érezni magát. A hétköznapok pedig felőrlik ezt a szabadságérzést. A kötelezettségek, a nehézségek, a korlátoktól úgy érzi, elpusztítják őt. Van ilyen ismerősöm, aki szerintem valami ilyesmivel baszta el a legutóbbi szerelmét. Nem felnőtt, csak egy kamasz, aki dacol még a saját érzéseivel is. Izzad a tenyere, hülyeségeket mond, ha olyannal beszél, aki tetszik neki, de azt hazudja, hogy rengeteg nője volt. Van persze erre rengeteg pszichológiai megállapítás, Pánpéter szindróma, kötődési zavarból párféle, de a legtöbb pszichológus csak azt mondja: infantilis. :( Valamiért azok, akik kényszeresen ragaszkodnak valamiféle szabadságeszményhez, azok infantilisek. Ami érdekes, mert nyilván mindenki ragaszkodik valamiféle szabadsághoz vagy vannak a szabadságérzésének határai, ahol nem enged tovább. Nem nézhetsz bele a telefonomba! Jó, a fenét se érdekli a telefonod, a sajátomat se nézegetem, de amúgy van valami engem érintő titkolnivalód vagy miért nem? Nem tudom mennyire érthető ennek a dolognak az ellentmondásossága. A telefonom a privát szférám része. oké, de nem csinálok semmit olyat ami a másikat bánthatná, akkor miért ne láthatná? Félek, hogy mégis van olyan? Vagy egyszerűen CSAK? Vagy ez az egy amit a magaménak érzek? Vagy lehet, hogy lesz olyan, ami nem tartozik rá és meghagynám magamnak ezt a lehetőséget? Engem a gondolat érdekel, ami mögötte van. csak egy határ, ami önmagáért van = én itt húzok egy vonalat, ehhez ragaszkodom és ez bizonyítja, hogy szuverén ember is vagyok, amúgy testem lelkem a tiéd. Vagy van-e benne más? Bizalmatlanság, hazugság, megtévesztés?

Én leszartam az ilyesmit, bármit szívesen elmondtam annak, aki fontos volt nekem. Azt is, hogy kikkel levelezek, kik érdekesek nekem és miért, kik a barátaim, kit miért szeretek vagy utálok éppen. Felvehette a telefonom is. Nem esett volna jól, ha a meszendzseremet nézegeti mert tudom, hogy rászokik. Olvasgassa a blogomat, oszt kész.

Nade nem is ez az érdekes, hanem a „rosszfiúk” mellett a jófiúk, akiket elrontottak. Hogy hány olyan férfi van, aki azért nem tud kötődni, mert alapvetően jószándékú, jóérzésű ember, aki sokat tett a kapcsolatba, igyekezett, dolgozott, de végül sok év után ráuntak és mélységesen megsebezték. És kerüli a fájdalmat. És többet nem mutatja ki a szeretetét, törődését, és ha érzi, hogy kezd kötődni, inkább eltávolodik. Keresi a jeleket, amik előre jelzik, hogy megint fájdalom lesz belőle, inkább nem kéne. Vagy, azért, hogy kerülje a fájdalmat, beleragad borzasztó megalkuvásokba. Mert az eltaszítottságnak még az emléke is rémes számára. Mert egy alkalom, amikor valaki felállt egy szar szakításból, még nem nem ad elég erőt, hogy az ember bízzon benne, hogy merni kell szeretni, mert mindig fel fog állni, akármi is lesz. Több alkalom pedig gyengíti az ember kötődését, mert lesz másik.

Nagyon nehéz dolog ez az emberek között, miközben gyönyörű szép is. Szeretni, szerelmesnek lenni, érezni, bánkódni valaki miatt, átélni a ragaszkodást, aztán a veszteséget, az szép is. Gyöngyök az életünkben. Lehet, hogy csak ezekre fogunk emlékezni. Kit szerettünk, ki nem szeretett, hol szeretkeztünk, hol ültünk sírva, kár volt, megérte.

Marvin Isley (August 18, 1953 – June 6, 2010) was the youngest member of the family music group the Isley Brothers and its bass guitarist.

Early life

Originally from Cincinnati, Ohio, Isley and his family moved to a home in Englewood, New Jersey in the summer of 1959. Isley eventually graduated from Englewood's Dwight Morrow High School in 1972. In 1976, he graduated from C.W. Post College with a degree in music.

Career

Marvin began playing bass guitar while in high school and by the end of the decade was being tutored and mentored by his elder brothers alongside elder brother Ernie and their friend, Chris Jasper, who was an in-law. By 1971, Marvin began performing bass guitar on The Isley Brothers' album, Givin' It Back. Within two years, he became an official member of the group. In addition to playing bass, he also provided percussion and also wrote or co-wrote some of the group's hits including "Fight the Power", "The Pride" and "Between the Sheets". Breaking away from the Isleys in 1984, he, Ernie and Chris formed the trio, Isley-Jasper-Isley, who had a hit in 1985 with "Caravan of Love". The group broke up in 1988 after Ernie Isley signed a solo recording deal. Three years later, Marvin and Ernie reunited with Ron Isley to reform the Isley Brothers. Marvin remained a member until complications from his longtime battle with diabetes forced him into retirement in 1997. Having been diagnosed with diabetes in his early 20s, Isley's condition worsened to the point where he had to have both legs amputated. Isley was inducted as a member of the Isley Brothers to the Rock and Roll Hall of Fame in 1992.

Death

Marvin Isley died on June 6, 2010, from complications of diabetes at the Seasons Hospice within Weiss Memorial Hospital in Chicago, Illinois, at age 56. Besides his three brothers Ronald, Ernie and Rudolph Isley was survived by his wife Sheila Felton Isley, a son Cory, and two daughters, Sydney and Jalen.

Szeretek mélyen beszélgetni, ami nem feltétlen jelenti azt, hogy szétpszichologizáljuk egymást (minek mi az eredete, következménye, stb), inkább sztorik, érzelmek a múltből, tervek, vágyak a jövővel kapcsolatban. Dolgok, amiről nem gyakran esik szó, részletek amik valójában mindennél fontosabbak a nagy tervek közepette. Ilyenkor nincs helye a gúnynak, de valójában a mélyen logikus bekérdezésnek sem. Az utóbbi helye csak a szétpszichológizáláskor van. A mély beszélgetések, mintha cserép virágokat cserélgetnénk. Nézd, ez ilyen, ez innen van, ezt kaptam, vettem, ez majdnem meghalt, ezt mentettem, ez... ez... gyönyörű mind!

A vágyainkról (terveinkről) érdemes tudni, hogy mi motiválja. Ha nem tudjuk, komoly elakadás lehet. Piciségek motiválnak nagy dolgokat. Sokszor olyasmi, amire nem is akarunk gondolni, mert valahol a nemszeretem részünkben lakik. Az ember le tud blokkolni, ha egy szituációt kihúznak alóla, és valami másik motivációt kell keresnie. Vagy el kell engedni egy félelmet. Néha az is nehéz. Hogy azért csinálunk valamit, hogy na most! Most meglépem, ha ez meglesz, akkor meglesz a többi dolog is, húzza maga után. És egy nap rájön az ember, hogy, ha ezt a valamit meglépi, annak tényleg lesznek következményei. Tényleg maga után húz dolgokat. Ijesztő. Az anyám folyton kifelé élt. A legnagyobb hajtóerő a számára az volt, hogy mit mondanak mások és legyőzzön vélt vagy valós ellenfeleket. Ezekre az ellenfelekre szüksége volt ahhoz, hogy dolgozzon, ezért gyártott magának új, képzelt ellenfeleket és gőzerővel nyomta tovább az ötletelést és a csinálást. Ha belegondolok, engem is próbált így motiválni, de én ettől csak nyomorultul éreztem magam. Aki nem narcisztikus, annak ez nem való. Nekem az a veszélyes, hogy könnyen dolgozom mások tervei vagy álmai mentén és e miatt előfordulhat, hogy ráébredek, hogy ezt vagy azt nem is én akartam. Azért akartam, mert más valaki boldogságát tartottam szem előtt. Amikor már rendbenvoltam annyira, hogy ez tudatosult bennem, hogy erre hajlamos vagyok, akkor minden tervemet komolyan végiggondoltam, hogy ezt tényleg én akarom-e. Tényleg az én vágyam? És ami nem, azt letettem. És hogyan fogod ezt csinálni? Egyedül? – kérdezik. Az igen válaszra többnyire azt mondják: hú, irigyellek! Nagyon bátor vagy! Anyám erre azt mondta volna büszkén, hogy IGEN! ÉN MEG TUDOM CSINÁLNI!!!! Én meg elmesélem, hogy azért szomorú ez. És akkor megnyugszanak.

Az exemnek volt egy kutyája. Akkor már nem éltünk együtt, ez az újrázási időben volt, amikor másfél év különélés után azt gondoltam, hogy talán egy lazább kapcsolatban még menthető a dolog. Persze, ebben az is benne volt, hogy amikor elment, akkor azt gondoltam, hogy talán... talán Logannel kialakulhat köztünk valami. De nem alakult. Nem kellettem neki. Az exem meg... hát mint kiderült kutya módra szenvedett, úgyhogy engem újra elsodort az ismerős szenvedély. Meg, be kellett látnom, hogy a férfi, akivel naponta beszélgetek, akivel millió közös dolgunk van, nem akar nem elveszíteni. Csak annyit akar belőlem, amennyit korábban is. Az agyamat. Míg ott volt a másik, csupa düh és csupa szenvedély. Nem kellett volna újrázni, hiszen a dolgok nem változtak. Se a problémák amik a szakításig vittek minket, se a vonzalmam Logan felé, ami újra felbukkant amikor a kapcsolat megint unalomba fulladt. Az ágyon kívül mindig unalomba fuladt. Na, ez is jó hosszú bevezető, egy szerkesztő kihúzná a picsába. Szóval volt Csének egy kutyája. Nagy, fekete, menhelyi kutyát vett magához. Csodálkoztam, mert bár felelőségteljes csávó volt, de elég lusta. Szóval elképzelni se tudtam, hogy ő nagyokat sétál majd a kutyával meg hajnalban felkel, hogy levigye, stb, stb. Nem sokáig volt vele a kutya, mert egy nap kiugrott a negyedik emeleti ablakon, amit a saját mancsával nyitott-kapart ki. A résnyire nyitvahagyott fürdőszoba tetőablakon ugrott ki. De előtte lebontotta a falat a bejárat mellett meg a másik ablaknál. Százszor akkora lakásban, mint a kenel volt a menhelyen, nem bírt megmaradni. Nem bírta a feszültséget, amit az egyedüllét okozott. A rettegést, hogy soha nem tér vissza a gazdi, soha nem lesz egységes megint a falka, magára hagyták. Milyen elképzelhetetlen ez nekünk, akik a sját életünket éljük, függetlenül mindenkitől. Persze, aki szerelmes, az ismeri ezt a „nem tudok nélküled élni érzést”. és talán azt is ismerjük, ahogy ez elöl az érzés elől menekülünk. Hogy az ember bármi áron véget vetne neki. Meg azok is ismerik, akikben elülteti a párja az érzést, hogy "nem tudsz nélkülem élni". Azokban kialakul a szeparációs szorongás. Ezt úgy is ki lehet alakítani, ha megcsinálsz mindent a másik helyett és mondogatod. Egy kurva bankártyát nem tudnál használni, ha nem lennék! És minden mumussá válik, minden intéznivaló, minden ismeretlen hivatalos ügy, kötelezettség. Ezek ismeretlen és félelmetes dolgokká válnak. És még módszeresen kikezdi a másik értékítéletét. Naív vagy, nem tudod milyen a világ, buta vagy te ehhez! Folyton utal rá, hogy veszélyes, ismeretlen, bizonytalan a világ nélküle. És akkor a másik az életét is feladja, csak ne hagyják el. Párkapcsolatot, gyereket is meg lehet így kötni. Kegyetlen dolog. Láttam nőket meg férfiakat is felállni ilyen kapcsolat után. Szörnyű a szánakozás is amit az ember érez irántuk. Brrr.

Persze, aki szeret, az fél, hogy elveszíti a másikat. De nem csak az elvesztés fájdalmától félünk, hát akit szeretünk, az örömforrás is. Boldogabbak vagyunk vele. Nyugodtabbak, bizakodóbbak, vidámabbak. Hát hogy ne lenne erre szükségünk? Amikor két ember elköteleződik, akkor azt mondják egymásnak, „számíthatsz rám. Nem foglak elhagyni”. De valódi biztonságot csak kevesen tudnak adni. Ezek inkább csak szavak.

Aztán, az ember néha magát is szánja.

Motion Pro Throttle Cable (Stock) for 08-18 Kawasaki KLR650

Motion Pro Throttle Cable (Stock) for 08-18 Kawasaki KLR650 Product Description & Features:

A great and affordable way to replace your motorcycle’s throttle cable with a quality cable by a trusted brand.

Uses the exact measurements and fittings as the O.E.M.

to ensure the easiest installation possible.

Black vinyl coil-wound housing with an inner nylon sleeve for long life and smooth operation.

National Cycle VStream Windscreen (20.75″) (Clear) for 08-18 Kawasaki KLR650

National Cycle VStream Windscreen (20.75″) (Clear) for 08-18 Kawasaki KLR650 Product Description & Features:

National Cycle’s VStream® is revolutionizing motorcycle windscreen performance! While other manufacturers offer taller screens or air spoiler tops, National Cycle designed, for the first time ever, a windscreen with airflow calculated and adjusted to

Constructed from thick, durable…

渡哲也さん秘話　「高倉健の後釜に」 東映社長のオファーを断った“仁義” | デイリー新潮

「石原裕次郎を裏切ることはできません」