Senkisemolvassa

Egyetlen mondatot írt le, mielőtt elvitték. Aztán 15 évre eltűnt a világ szeme elől.

Mindszenty József bíboros az esztergomi érseki palota ajtajánál állt. 1948. december 26-a volt, karácsony másnapja.

Odakint már a titkosrendőrség autói köröztek.

Ő volt Magyarország legmagasabb rangú katolikus vezetője. Bíboros, az egyház egyik legtekintélyesebb embere. És pontosan tudta, mi következik.

Mielőtt ajtót nyitott volna, még leült, írt egy rövid üzenetet, és az íróasztalán hagyta:

„Ha azt halljátok, hogy vallottam vagy lemondtam, ne higgyétek el. Az emberi gyengeség következménye lesz.”

Ezután felvette a legegyszerűbb püspöki ruháját. A zsebébe csúsztatott egy képet Jézusról, töviskoronával a fején. Elköszönt idős édesanyjától.

Aztán elvitték az éjszakába.

És innen kezdődött az igazi szenvedéstörténet.

Harminckilenc napon át kínozták Budapesten, az Andrássy út 60. pincéjében. Abban az épületben, amely a huszadik századi Európa egyik legsötétebb jelképe lett.

Meztelenre vetkőztették, gumibottal verték, gyógyszerezték, éheztették, és addig nem hagyták aludni, amíg az emberi elme már nem bírta tovább.

Végül olyan vallomásokat írt alá, amelyekben olyan bűnöket ismert el, amelyeket soha nem követett el.

1949.február 3-án bíróság elé állították. Öt nappal később kimondták az ítéletet: életfogytiglani börtön.

A világ felháborodott. Truman elnök gyalázatosnak nevezte az eljárást. Churchill elítélte. A pápa kiközösítette azokat, akik részt vettek benne.

Mindszenty mindebből semmit sem hallott.

Magánzárkában ült.

Eltelt hét év.

Aztán 1956. október 23-án Magyarország felkelt a szovjet megszállás ellen.

Diákok vonultak az utcára. Munkások csatlakoztak hozzájuk. Katonák álltak át. Néhány nap alatt megingott, majd összeomlott a kommunista hatalom.

Október 30-án a forradalmárok eljutottak Mindszenty börtönéhez. Hét év és tíz hónap után kiszabadították.

Budapestre vitték. Rádióbeszédet mondott. Kiállt a forradalom mellett.

Úgy tűnt, Magyarország végre szabad lehet.

Három napig tartott.

1956.november 4-én szovjet tankok gördültek be Budapestre. A forradalmat vérbe fojtották. Körülbelül 2500 ember meghalt, 200 ezren elmenekültek az országból.

Mindszenty az amerikai nagykövetségre menekült, és menedékjogot kért.

Az amerikaiak befogadták.

1956.november 4-én belépett az épület ajtaján.

És 15 évig nem lépett ki rajta.

A szobája egy átalakított iroda volt. Ablak, amelyet nem nyithatott ki. Egy ágy. Egy oltár. Egy sarok az imádságnak.

Nem mehetett ki az udvarra. Nem mutatkozhatott az utcán. Nem láthatta őt senki.

Odakint pedig minden egyes nap ott állt egy titkosrendőrségi autó. Három civil ruhás ember figyelte a bejáratot.

Arra vártak, hogy egyszer csak kilépjen.

Minden reggel misét mondott. Titokban írta az emlékiratait. Ugyanazokon a folyosókon járkált fel-alá.

Múltak az évek. 1960. 1965. 1970.

Ő még mindig ugyanabban az épületben volt.

Pápák jöttek és mentek. Elnökök váltották egymást. A világ közben teljesen átalakult.

Mindszenty pedig maradt egy szobában.

Aztán jött az a seb, amely talán mindennél jobban fájt neki.

Az új pápa, VI. Pál békét keresett a kommunista világgal. Mindszenty viszont útban volt.

Ő maga volt az élő bizonyíték arra, milyen is volt valójában a rendszer. Egy ember, akinek a teste és sorsa vádként állt a hatalommal szemben.

1971-ben a pápa arra utasította, hogy hagyja el a nagykövetséget. Menjen Rómába. Lépjen félre.

Mindszenty megértette, mit kérnek tőle. És ezt írta válaszul:

„Elfogadom azt, ami talán életem legsúlyosabb keresztje lesz.”szeptember 28-án, 5475 nap után kilépett az amerikai nagykövetség ajtaján.

Fekete kalapot tett a fejére. Beült egy autóba. Bécs felé vitték, több mint száz mérföldön át.

Amikor az autó átlépte a határt, levette a kalapot.

Alatta ott volt a vörös bíborosi birétum.

Azt akarta, hogy Magyarország lássa, ki távozik.

Soha többé nem tért haza élve.

1974-ben a Vatikán megfosztotta hivatalos pozíciójától, és üresnek nyilvánította az érseki széket.

Ő nem mondott le. Félreállították.

Azért, hogy az egyház rendezhesse kapcsolatát azokkal a kommunistákkal, akik korábban megtörték, megkínozták és börtönbe zárták.

Mindszenty ezt árulásnak élte meg. Megjelentette az emlékiratait.

Hat hónappal később meghalt.

1975.május 6-án hunyt el Bécsben. 83 éves volt.

Azt kérte, hogy testét ne vigyék vissza Magyarországra addig, amíg „az utolsó szovjet katona is el nem hagyta” az országot.

Ausztriában temették el.

A szovjet csapatok 1991-ben távoztak Magyarországról.

Ugyanabban az évben Mindszenty földi maradványait exhumálták. Hazahozták. És az esztergomi bazilikában helyezték örök nyugalomra.

Ott, ahol valaha érsek volt.

Túlélte a rendszert.

Csak már nem a saját testében.

És ez az, ami igazán belém ég.

Harcolt a nácik ellen. Letartóztatták. Túlélte.

Harcolt a kommunisták ellen. Harminckilenc napig kínozták. Életfogytiglanra ítélték.

A forradalom alatt három napra visszakapta a szabadságát.

Aztán visszajöttek a szovjet tankok.

És ő 15 éven át egyetlen szobában élt egy idegen nagykövetségen, a saját fővárosában. Nem nyithatott ablakot. Nem sétálhatott ki az utcára. Minden nap figyelte a titkosrendőrség.

Végül pedig a saját egyháza kérte arra, hogy távozzon. A saját pápája állította félre.

Mert a Vatikán békét akart kötni azokkal, akik összetörték a testét.

Száműzetésben halt meg. Négy évvel azután, hogy el kellett hagynia Magyarországot. Hivatalától megfosztva, hazájától távol.

Fulton Sheen püspök „száraz vértanúnak” nevezte.

Olyan vértanúnak, akit nem öltek meg egyetlen csapással. Hanem lassan őrölt fel a magány, a kínzás, a börtön és az árulás.

De van valami, amit nem lehet elvenni tőle.

A kommunizmus meg akarta törni. Ő túlélte.

A saját egyháza félre akarta tolni. Ő azt is túlélte.

Tizenhat évvel a halála után a teste hazatért.

Mindszenty József bíboros.

Szembeszállt a nácikkal. Szembeszállt a kommunistákkal. Megkínozták. Bebörtönözték. Bezárták. Száműzték. Saját pápája is félreállította.

Úgy halt meg, hogy többé nem láthatta élve a hazáját.

Mégis győzött.

Mert a zsarnokság egyszer összeomlik.

Utószó.

A Netflixen rátaláltam egy dokumentumfilmre, ami az ikonikus dal történetét meséli el és mutatja meg eredeti stúdiófelvételek segítségével. Michael Jackson és Lionel Richie írták ezt a szívhez szóló dalt, amiből világsláger lett, és az egyik legismertebb modern kori dal lett a világon.

Kevesebben tartják számon, hogy ennek volt egy előzménye a brit oldalon még 1984-ben. Bob Geldof (The Boomtown Rats) látott egy dokumentumfilmet Etiópiáról, ami nagy hatással volt rá. Midge Ure, az Ultravox énekese társult hozzá a "Do They Know It’s Christmas?" című dal megírásában, amelynek lemezbevételeiből kívánták támogatni az etióp éhezőket.

A nagy sikeren felbuzdulva Bob élő koncert szervezésébe kezdett Band Aid nevű alkalmi csapatot összehozva, korszakos zenei hírességek közreműködésével Londonba a Wembley Stadionba. (A koncert és az azt követő segélyprogram megszervezéséért Erzsébet királynő Bob Geldofnak lovagi címet adományozott.) Az óceán túloldalán szintén szerveződött egy hasonló koncert Philadelphiában, a JFK Stadionban. Ez volt a Live Aid.

A tévétársaságok élő egyenes adásban közvetítettek (1985. július 13-án), így több mint másfél milliárd ember láthatta azokat a stadionok 72 000 illetve 90 000 nézőjével együtt.

Az amerikai koncertet Joan Baez nyitotta meg ezekkel a szavakkal: "Ez a ti Woodstockotok, ami már nagyon rég esedékes volt".

A sztárok egytől egyig félretették az egójukat, a szakmai féltékenységeket és nézeteltéréseket a jó ügy érdekében, megható történetek születtek.

Magyarországon is volt egy hasonló, "Élő segély Afrikáért" elnevezésű, 1985-ös gigakoncert Presser Gábor és Zorán szervezésében.

A két ikonikus dal diadalmenete nem ért véget a koncerttel, és a gigamega lemezeladásokkal. Úgy tűnik, azóta is minden generáció elkészíti a maga feldolgozott változatát, mert még azóta sem tört ki a világbéke, és sajnos ugyanolyan komoly probléma a tömeges éhezés.

"Trianon, 1920. június 4., a történeti igazság napja"

varom racz andras megfejteset!

"A Vas vármegyei Csehimindszenten született Pehm József pápai prelátus, később veszprémi püspök, majd esztergomi érsek 1942-ben változtatta meg családnevét, amit egy levélben így indokolt: „Németországban irtózatos propaganda folyik annak igazolására, hogy hazánkat nevek szerint németek lakják.” A németes apai név dacára felmenői többségében magyarok, az életében döntő szerepet játszó édesanyát – „Amivé lettem, anyám érdemeinek és imáinak köszönhetem”, írja – Kovács Borbálának hívták. 

Mindszenty élete maga a magyar történelem, szimbólumokkal és párhuzamokkal bőven átitatva."

„Szükségem van Ukrajnára, hogy ne éheztethessenek ki bennünket ismét, mint az utolsó háborúban.” Adolf Hitler

Anno, a náci ideológusok azt találták ki – többek között valami középkorias romantika hatására – hogy meghódítják a hatalmas keleti sztyeppéket, Lengyelországot és a Szovjetunió nyugati területei, ahol berendeznek egyfajta árja mennyországot. Az  elképzelés szerint hatalmas birtokokat hoztak volna létre, közepén az árja földesúr lovagvárával, körben pedig a szláv jobbágyok túrták volna a nagyszerű termőföldet, megtermelve a németek számára szükséges minden ennivalót. Miután nem voltak híján tettrekészségnek, neki is láttak a megvalósításnak. Küldtek tankokat, katonákat, hogy meghódítsák a reményteli Lebensraumot. Hiba volt. A háború elveszett, a terv nem sikerült. Ám az eszme, a gondolat – ha már megszületett – nem tűnt el, az már örökké velünk marad.

Olvassuk a sajtóban, hogy az IMF megtagadta Ukrajnától a következő hitelrészlet átutalását. Nem kevés pénzről van szó, 1,9 milliárd dollárt vártak az ukránok a jeles intézménytől. Most azután várhatnak, mert – mint írják – legközelebb az ősszel kerülhet sor a tranzakcióra. Már ha meg tudnak egyezni addig. Érdemes tán néhány mondatban összefoglalni a tanulságos történetet, hogyan jutottak ide az Ukránok.

Előre kell bocsájtani, hogy Ukrajna egy sohasem volt ország.

Előbb Lengyelországhoz tartozott, majd egy véres háború után az orosz cárok uralkodtak felette. Egy roppant rövid időre, a breszt-litovszki béke idején, Németország kegyelméből és nagyhatalmi taktikázások okán, rövid ideig „független” lett – már amennyire az függetlenség volt. A bolsevikok aztán vérbe fojtották a függetlenséget és kegyetlen megtorlásokat, éhínséget szabadítottak a szerencsétlen ukránokra.

A második világháborúban újraéledtek az ukrán remények, még a németek oldalán harcolni is hajlandóak lettek volna az oroszok ellen. A németek ezt ideológiai okokból nem tették lehetővé, valószínűleg az egyik legnagyobb hibát követve el.

Ukrajna „szabadsága” a Szovjetunió felbomlásával jött el.

Ki is alakult a poszt-szovjet államokra jellemző kleptokrácia, melyben néhány oligarcha lopta el a nemzeti jövedelem nagyobb részét. A nevezett oligarchák természetesen nem nagyon fértek meg egymással. Állandóan becsukták,száműzték, meggyilkolták egymást és ehhez ideológiai hátteret is próbáltak teremteni maguknak. Egy részük a legszélsőségesebb nacionalizmusra tette a tétjeit. Voltak ennek persze problémái kezdve az orosz és az ukrán nyelv megkülönböztetésétől az országban élő többi nemzetiség jogainak elismerésééig. Ők – történeti és ideológiai okokból – erősen oroszellenesek lettek hiszen, jellemző módon, az „ukránságot”, csak az oroszokkal szemben lehetett valamennyire meghatározni.

Az oligarchia másik része az oroszokkal való szoros együttműködésben látta a boldogulásának zálogát. Természetesen a saját boldogulásukra gondoltak, mert az ország nem igen érdekelte őket.

Az ország pedig a nagyhatalmi játszmák játékterévé vált.

Végül – nyilvánvaló amerikai-európai hátszéllel – kitört a „narancsos” forradalom és „Ukrajna” a nyugati orientációt választotta. Természetesen nem „Ukrajna” döntött így, hanem az EU és Amerika támogatta komprádor oligarchák. Sietve létre is hoztak egy „nemzeti” kormányt, mely olyannyira nemzeti volt, hogy tagjainak egy része még csak ukrán állampolgársággal sem rendelkezett. Miután az un. „forradalom” csak a szélsőjobboldal segítségével sikerülhetett (Ők voltak hajlandók gyilkolni is) rossz idők kezdtek járni a nemzetiségekre. Első lépésként eltörölték a kisebbségi nyelvhasználatot lehetővé tévő törvényt és további kellemes meglepetésekre készültek. Az oroszok mindezt Amerika és a NATO terjeszkedéseként élték meg (amint az is volt egyébként) és egy ravasz hadmozdulattal visszavették Ukrajnától a Krím-félszigetet, majd ezt – Koszovó mintájára – egy népszavazással szentesítették is. Lett nagy üvöltözés a területi sérthetetlenségről és a szuverenitásról. Érdekes módon ezek például Koszovó kapcsán nem merültek fel.

Zárójel. Ukrajnának a Krímhez pontosan annyi történelmi köze volt, mint mondjuk Kamcsatkához. A Krímet az ukrán Hruscsov az ötvenes években csatolta Ukrajnához, csak úgy, feltehetően azért, mert megtehette. Zárójel bezárva.

A történtek hatására a donyecki milliós létszámú orosz kisebbség – joggal félve a retorzióktól – fegyvert ragadott és orosz segítséggel, elszakított egy jókora területet.

Így aztán már polgárháború is van. Szegény embert az ág is húzza.

Ukrajnát, az ott élő népeket az EU és Amerika azzal csalogatta magához, hogy megmentik az országot az államcsődtől és tengernyi pénzt adnak. Annyit, hogy miután a nagy részét mindenképpen ellopják, még mindig elég marad. Kaptak is, csakhogy az mind hitel volt, amit vissza kéne fizetni, kamatoskamattal együtt. Az már a hitelek folyósításánál is nyilvánvaló volt, hogy visszafizetni nem lesz miből, legfeljebb újabb hitelekből. Ki is alakult a kívánatos adósságspirál, az ország tökéletesen belebonyolódott az uzsorások hálójába.

Az USA és az EU részéről – az oroszok értelmetlen és roppant veszélyes bosszantásán túl – a dolog lényege az ország minél teljesebb kirablás volt. A kezdetektől megjelentek azok az óriáscégek melyek – a nálunk is látott módszerek szerint – nekiláttak fillérekért felvásárolni mindent, ami értékes volt Ukrajnában.

Az IMF most azért nem folyósít több pénzt, mert az ukránok vonakodnak eladni a legnagyobb kincsüket a világon talán legjobb adottságokkal rendelkező termőföldet. Természetesen a tőke szabad áramlása érdekében kizárólag. Már a háborúban is a német vonatok kivitték a tankokat a frontra, visszafelé pedig a termőföldet szállították Németországba. Amit aztán a Hanzi, illetve mivel ő fronton volt, helyette a Brünhilda puttonyba hordott fel a hegyre, hogy teremjen a káposzta.

Most ugyanezt akarják csak a tankok már nem kellenek.

A Tigrisekkel elvesztett háború megnyerhető lett Volkswagennel, mi több, már meg is nyerték. Meg fogják kapni a földeket is.

Aztán ha majd olcsón megvették a hatalmas területeket, a közepébe felépíthetik a romantikus lovagvárat is, az ukrán paraszt meg túrhatja tovább a földet. Ekkorát változott a világ.

Papa, qu’est-ce que c’est un communiste?

Réponses:

Une espèce historique en voie de disparition, mais dont les effets pernicieux continueront longtemps à se faire sentir.

Addition d’ivrognes braillards et d’intellos haineux.

Ceux qui s’en prennent aux autres de leurs échecs ou de leurs malheurs: si je suis bossu, malheureux en amour ou en affaires, c’est toujours la faute des autres, je suis une victime, il faut changer la société et rendre malheureux les gens heureux.

Jalousie, envie, ressentiment, soif de revanche.

Goût de ce qui est bas, débraillé.

Today is the 81st anniversary of the Wołyń Massacre.

Innocent men women and children killed for being Polish, the last thing many heard was Slava Ukraina. Innocent children butchered by Banderists.

The goal of this genocide was ethnic cleansing. The Banderites suceeded.

Ukraine still refuses exhumation, burial of the victims and cessation of cult of UPA murderers.