Az élet apró dolgai

Orbán Anita valahol lenyilatkozta, hogy sok ügyben az iratok nem lettek digitalizálva, a papírokat pedig ledarálták. Nyilván nem vagyok jogász, csak egy józan paraszt, de arra gondolok, hogy egyszerűen igazolásokat kell kérni a levitézlett hatalom embereitől. Ha nem tudja igazolni, mi mennyibe került, és miért annyiba, akkor az hűtlen kezelés. Ha nincsenek papírok a szerződésekről, akkor az a szerződés semmis, esetleg visszamenőleg is, vagy akkor kavirnyáljanak elő hiteles dokumentumokat. És akkor esetleg lehet hogy mégis elő tud kerülni ez meg az. Ha jól tévedek, akkor ezek a neres fiúk úgy fogták egymást, hogy mindenki mindenkiről tudott valami gyanúsat, amivel zsarolható. Az a játék jut eszembe erről, mikor a gyerekek körbejárnak, és jelre le kell ülni, csakhogy mindig egy székkel kevesebb van. Hát akkor lehet körmérkőzéseket tartani a bennmaradásért. Az utolsó viszi el a balhét.

Mióta nem járok melóba, és nem veszek hülye női magazinokat (amelyek egyik oldalon arról szólnak, hogyan fogadjam el a külsőmet és hogyan legyek úgy egyáltalán önmagam, a másik oldalon pedig a tökéletes külső eléréséhez ajánlanak trükköket és méregdrága kozmetikumokat), azóta egy vagyont spóroltam ezen.

Azért néha reklámokból mégis elém kerülnek. Tesóm szerint bizonyos kor felett a száraz teveszart is magukra kennék egyesek, ha meggyőzik őket, hogy ettől szebbek és/vagy fiatalabbak lesznek. Megfigyelte, minél idősebb nőknek ajánlanak termékeket, azok annál drágábbak, nyilván nem véletlenül. Azt is szokta mondani, ott van pl. Estée Lauder (vagy más kozmetikai céges guruk), akik korlátlanul lubickolhatnak a különféle saját készítményekben, mégsem lettek szebbek és fiatalabbak.

Hír: "Kitört a botrány, Bochkor Gábor kijelentése hatalmas felháborodást váltott ki

A Bochkor című műsorban a hallgatók csütörtökön arról mondhattak véleményt, hogy min változtatnának Magyarországon, ha miniszterelnökök lennének. Többen az állatvédelem fontosságát emelték ki, amire Bochkor Gábor a Blikk beszámolója szerint először úgy reagált: „Miért nem az emberekkel foglalkozunk? Ez az állatvédelem annyira szép, csak legyen már másodlagos!”

Később egy hallgató úgy vélte, hogy amíg hajléktalan emberek élnek az utcán, addig az állatmenhelyeknek egyetlen forintot sem kellene adni. Bochkor Gábor egyetértett a felvetéssel, amelyet a stúdióban többen vitattak.

Amíg ember van az utcán, méltatlan körülmények között – én egyetértek vele –, addig felejtsük már el a kóbor kutyákat!

– mondta a műsorvezető.

A műsorban erre azzal érveltek, hogy az állatok szükségletei rendszerint háttérbe szorulnak az emberekéhez képest, ezért különösen fontos kiállni értük. Bochkor Gábor műsorvezetőtársai arra is felhívták a figyelmet, hogy a kutyák kiszolgáltatottak gazdáiknak és más embereknek, kialakult helyzetükről pedig nem tehetnek. Amikor egyikük azt mondta, hogy „van olyan hajléktalan, aki tehet róla, hogy ott van az utcán”, Bochkor Gábor áldozathibáztatást emlegetett."

***

Szörnyű, mikor valaki az utcára kerül, és esélye sincs újra visszakapaszkodni egy normális életbe. Viszont ne vegyünk egy kalap alá minden hajléktalant, mert ez egy nagyon heterogén társadalmi réteg, nincs olyan, hogy "a hajléktalan". Nagyon sokféle ember él az utcán. Vannak, akiket valamilyen sorstragédia vetett utcára, van, akiket a saját függőségük, amivel nem tudnak, vagy nem akarnak megbirkózni, vannak, akiknek esze ágában nincs visszatérni a társadalomba, és egyfajta szabadságnak élik meg a helyzetüket, és vannak elme-szociális esetek, akik kiszorultak az ellátásból, hála a rendszerváltás utáni egészségügyi és mentálhigiénés ellátás legatyásodásának. És egyébként ismerek olyan hajléktalanokat, akiken nem látszik hogy azok, mert nem engedik el magukat, megoldásokat keresnek és találnak a napi életvitelükhöz, tisztálkodáshoz, mosáshoz, élelemszerzéshez, sőt könyveket olvasnak, és nem delíriumban hevernek az utcán, mert úgy vélik, amíg az emberi méltóságukat egy szintig meg tudják őrizni, addig emberi életet élnek, csak nem saját fedél alatt.

És vannak az állatok, akiket valaha magunkhoz szelídítettünk, de aztán anyagi érdekből, nemtörődömségből vagy szándékos gonoszságból sorsukra hagytak, méltatlan körülményekre kényszerítettek, vagy egyenesen megkínoztak. Egyre több állatról mutatják ki a tudósok, hogy vannak érzelmeik. Nem csak ragaszkodás, de önazonosság-tudat, barátság, hűség, szeretet, gyász. Vannak szaporítótelepek, vannak gazdik, akik egy erdőben fához kötik a megunt kedvencüket, vagy kirakják, beülnek az autójukba, és padlógázzal elszelelnek, míg szegény kisjószág teljes erőből fut utánuk, amíg bír. Vagy nem bocsátják meg neki, hogy vemhes lett, vagy hogy ugat, vagy hogy hullik a szőre, vagy hogy átgondolatlanul vették magukhoz. És olyan is van, aki mellől kihal a gazdi, és ott marad öregen, örökbeadhatatlanul, vagy betegen, és nincs aki kifizesse a gyógyszer vagy műtétet, mert "csak egy állat".

Utálom ezt a mondatot (mert egy időben minden esküvőn ezt idézték), de nagyon igaz: felelősséggel tartozunk azokért, akiket megszelídítünk.

Mélyen hiszem, hogy a kóbor állatok vagy kóbor emberek között nem vagylagos kell legyen a támogatás. Mindenkinek más segítségre van szüksége, és mindenki más rászorultság esetén érzi úgy hogy szívesen segítene. A hajléktalanok ÉS az állatmenhelyek kérdése társadalmi feladat. És a megelőzés, a jelzőrendszer, mert ha nem alakul ki egy probléma, akkor nem kell megoldást keresni rá.

Slimfit új miniszterelnökünk helikopterről sasolja a Duna alacsony vízállású szakaszait és a környező aszályos területeket, bárkafedélzetről tudósít, motorcsónakról közvetíti közvetlen közelről, ahogy bivaly honvédségi helikopterek potyogtatják a több tonnás betonkockákat a mederbe a Paks és Dunaszentbenedek közötti részen. Szépen rátanult a vízügyi folyamatokra és szakkifejezésekre, és ott van élőben mindenhol. A világ minden kincséért ki nem hagyná, szerintem túlságosan is élvezi. De ez nem baj, mert neki jól áll.