Az élet apró dolgai

És most jön a szpojler, ne olvass tovább, ha meg akarod nézni és végigizgulni. A David Bowie-féle Labirintus mozi jut eszembe, amikor a kukacot megkérdezik, melyik út vezet a labirintus belsejébe, és ő félretájékoztatja a lányt, majd kiszól a közönségnek: ha megmutatom, melyik a jó út, egyből odaér, és vége lesz a filmnek. Szóval akkor a szpojler: én már az elején kitörtem volna egy ablakot, és az üveg vágófelületével hamarabb megtettem volna azt, amit itt Emma valahol a cselekmény közepén, és ugyan ez nem lett volna a végső megoldás, de sokkal szabadabban mozoghattam volna, és hamarabb találok megoldást, mielőtt minden egyre rosszabbra és rosszabbra fordul. Szóval üdvözlöm a forgatókönyvírókat.

a pipázó indián módszer...

Arra gondolok, hogy már több megoldási javaslat is létezik a tudósok részéről, csak a világ gazdasági elitjének kapzsisága, és a velük összefonódó politika elsüllyeszti ezeket.

Azt hiszem, az én szakmám még egy darabig viszonylag biztonságban van. Annyira bonyolult, és annyi változós, hogy még automatizálni is csak részben lehetett. Vannak szoftverek és hatalmas berendezések szabásminta szerkesztésre, lézeres szabásra, de az a helyzet, túl sokszor kellett újraszerkesztenem szabásmintákat a gép után, mert még a faék egyszerű fazonokat is hibásan készíti el, ha van benne akár csak egy íves vonal, vagy bármi olyan szabás, ami túlmutat az alapokon. Régen azt mondtam, a ruhaipar akkor fog bedőlni, amikor a ruhákat majd flakonokban árulják, magunkra fújjuk, és megszárad. Igen, lehet mondani, hogy ott a 3D nyomtatás, de ebben a konkrét esetben az anyagszerűség még nem tart ott. A 3D kompatibilis műanyagok kőolajszármazékok, hőre lágyulnak, taszítják a nedvességet, nagyon rossz viselési tulajdonságokkal bírnak, és rossz komfortérzetet adnak. A cellulóz vagy fehérje alapú, nyomtatható anyagokra még várni kell, és biztosan kitalálnak majd "lélegző" anyagokat, de majd azt is ki kell találni, hogyan lehet az ilyen ruhákat felölteni és levenni, máskülönben bele kell születni, mint körtének a pálinkás üvegbe. A ruhákban mozognunk kell, beleizzadunk, súrlódásnak vannak kitéve a felületek, mosnunk kell őket, és ezt mind ki kell hogy bírják ezek az anyagok, szóval kell hogy legyen valami struktúrájuk, nem elég egy kupac rendezetlen molekula. És akkor még mindig ott a környezetterhelés, a vízfelhasználástól a fogyatkozó alapanyagforrásokon át a hulladék kérdéséig. Szeretném, ha a szakmám az egyedi kézműves irányba mozdulna, de a technikai fejlődést nem érdekli, hogy én mit szeretnék. Viszont előttem van egy jövő, kevesebb, minőségi anyagokból készült, tartós, jól variálható öltözködés, ami valóban az egyéniségünket tudja kifejezni. A jövő luxusa ez lesz: a természetes anyagból, 100% kézi munkával készült, egyedi, kreatív, szinte művészi öltözködés, mert mélyen hiszem, hogy a közösséghez tartozás vágyán kívül munkál bennünk egy másik, hasonlóan erős vágy: hogy valamiképp különlegesek legyünk. Csak egy komoly baj van: akik ezt megtervezni és előállítani még képesek, nos hát, épp most hal ki az a szakember generáció.