Az élet apró dolgai

60+ ez lehet életkor vagy testsúly. Sok nő problémája a vastag felsőkar, és ez nem mindig van összefüggésben a plusz kilókkal, van aki egyszerűen nem az a zörgő csontú alkat, hanem töltött galamb, ahogy régen nevezték a nőiesen telt, csinos nőket. Manapság Marilyn Monroe, Sophia Loren vagy Elizabeth Taylor megkaphatná a "dagadt tehén" stigmát, pedig koruknak szex szimbólumai, a férfi vágyálmok istennői voltak.

A "mozgó vállfa" típus a hatvanas években jött be Twiggy, az angol modell megjelenésével, aki úgy nézett ki, mint egy éhező, serdületlen kamaszfiú, és a tervezők rákaptak, mert technikailag sokkal könnyebb egy lapos nőre ruhát szerkeszteni, mint akinek határozott idomai vannak. Elég egy jól megválasztott darab anyagot rádobni mint egy drapériát, már jól tud kinézni. A nőies alkatoknál a szabásvonalak kialakítása sokkal bonyolultabb, és figyelembe kell venni a domborulatok és homorulatok elhelyezkedését, az arányok eltalálása sokkal fontosabb, és ehhez már komoly szakmai tudás és tapasztalat kell. Nagyon fontos az optikai hatás!

Kicsit off, de mindjárt kiderül, miért tartozik ide... A régi lakásunkban a mellékhelyiség nagyon kis alapterületű és magas volt, az ajtó melletti térbe betüremkedett a kémény hasábja, ami teljesen "összenyomta" az egyébként sem nagy helyiséget, és plafonig csövek, szelepek álltak ki a falból. Hogy kicsit kevésbé szörnyűvé tegyem a látványt, először minden csövet és szelepet lefestettem a fal színére, és színes kindertojás buborékokat fűztem (akkoriban még mindenféle színű buborékok voltak, nem csak az okkersárga) nagy fagyöngyökkel kombinálva a WC húzókára, amitől kicsit vidámabb lett. Aztán egy cimborámtól kaptam egy lakberendezési szakkönyvet, amiben szakmai fogások, optikai trükkök voltak kifejtve, és nem kevés színelmélet. Abban a könyvben volt egy rész a falra festett vagy tapéta bordűrökről. Ha szemmagasságban végigfuttatunk egy bordűrt a falon, az megfogja a tekintetet, és ember nincs, aki a bordűr fölé néz (legfeljebb a vízszerelők ha valamit javítani jönnek). Ráadásul ha a kémény betüremkedő hasábjának szélén függőlegesen tovább futtattam a bordűrt, attól a beugró hasáb keskenyebbnek látszik, az ajtó rész optikailag kiszélesedik, már nem olyan fojtogató a hatás. És most jön az, hogy az öltözködésben is működik ez a vizuális trükk.

A fenti videóban olyan módszerek vannak, amivel "el lehet tüntetni" a vastag karokat. Végtelenül egyszerű ötletek, és nem kell hozzá sok pénz. Mert nem az öltözködik jól, aki csupa drága ruhákat aggat magára, hanem akinek van stílusa. A stílus pedig szemlélet és önazonosság.

Egy dolgot mégis hiányolok a videóból (most a rémes robotikus hangalámondást hagyjuk), ami sok magyar nőt érint: nálunk sok a körte alkat, ami azt jelenti, hogy a csípő szélesebb mint a felső test, és ez gyakran keskeny vállakkal is párosul. Nagyon nem mindegy, hogy egy ujjatlan ruhának milyen széles a vállrésze. Mert a keskenyre szabott vállrész még keskenyebbnek tünteti fel a vállakat, viszont a szélesebbre szabott, pláne amelyik kicsit túlér a vállcsúcson, és kicsit ráborul a vállakra, az optikailag szélesíti a vállakat, amivel észrevétlenül javít a csípő-váll arányokon. Ez a videóban, ami egyébként szerintem nagyon jó tanácsokat ad, nincs benne, csak hát ugye az évek meg a rutin hoz olyanokat, amit a sulikban nem tanítanak.

Mondjuk ez a fajta körítés kicsit bugyutának tűnik. Azt viszont egészen apró korom óta érzem, hogy valahogy mindig kakukktojás vagyok. Kezdve ott, hogy mindenki tudta a suliban hogy ünneplőben kell menni, csak én nem... egészen odáig, hogy nagyon más az értékrendem és a világszemléletem, mint a legtöbb embernek. Furcsa módon elemi bizalmat szoktam kiváltani idegen emberekből is. Volt, aki azt mondta, a világos szem, a tekintet néha nagyon hideg és metsző tud lenni, de az én szemembe jó belenézni. Más azt mondta, olyan stabilitást és biztonságot jelentek, mint egy hídpillér.

A megérzéseim, az ösztönös jóslataim nagy általánosságban be szoktak jönni, még ha az adott pillanatban hihetetlennek vagy bizarrnak is tűnnek. Biztosan lehetne ebből valami hasznot húzni, ha kicsit rátanulnék, és megpróbálnám irányítottan használni, de azt érzem, ez nem az enyém, ez valahonnan jön, és csak átcsorog rajtam. És mivel nem az enyém, nem kérhetek érte pénzt. Ha üzletté tenném, akkor nem a megérzésekre terjedne a figyelmem, hanem a pénzre, és onnantól nem is működne, mert kiürített, ellazult tudatállapot kell hozzá.

Gyerekkoromban sokat csúfoltak, kiközösítettek, később amolyan csodabogárnak tituláltak. Egyszer valaki azt mondta, amikor beszélget velem, olyan, mintha belelátnék egyenesen a fejébe, és ez nagyon ijesztő :)

Olvastam egy könyvet, amiben olyan lelkekről volt szó, akik nem születtek le ide rendesen, egy vékony szállal még kapcsolódnak a mindenséghez, ami a tökéletesség maga. Ezt én mindig valahogy úgy képzeltem el, mintha az épp várakozó lelkek egy nagy, felhőszerű masszában léteznének, valami közös egyetemes tudásban, és aki leszületik, az viszi a maga kis foszlányát. Ha viszont egy szál hozzáköt a nagy masszához, akkor mindenről ami itt a földön van, azt érezzük, hogy nem tökéletes, mint mikor a kedvenc ételünkből hiányzik egy íz, de nem tudjuk megmondani, hogy mi, csak hogy valahogy nem az igazi.