In a Green Shade

PIROS-SÁRGA TILOS!

graf.: Lengyel Sándor, 1968

Akkot tudjátok mit, itt egy teljes poszt csak a Mexikói úti épület kapujáról. Hogy te jó ég, mennyire kibaszottul csodálatos az utolsó pöcsömnyi milliméterig. Hogy mész, jé egy formás kapu. Közelebb mész, de cuki, madárkás kilincs. Meg fafaragás. Meg még apróbban díszített elemek. És közben nem lesz túl sok, nem hivalkodó, csak izgalmas. 

“Vezetek vakot ismeretlen és szövevényes úton, a sötétséget előttük világossággá teszem”

 Itt a történeti infó az épületről, hasnló lelkesedéssel, kevesebb káromkodással:

Lajta Béla első jelentős középületét a Pesti Izraelita Hitközség megrendelésére építet-te, anyagi forrást Wechselmann Ignác építőmester e célra rendelt végrendeleti alapítványa jelentett. Engedélyezési terve 1905-ben, a módosított 1907-ben készült, az intézményt a következő év decemberében avatták fel. A hosszan húzódó építkezés Lajta építészi fejlődésének meg- határozó idejére esett. E pár év alatt formálódott az épülettömegek és a falfelületek kezelésének, majd a Parisianánál és a Vas utcai iskolánál kiteljesedő új módja. A díszítésekkel jobban élő, részleteiben (torony, tornaterem tömege) és összhatásában romantikusabb első tervvel összevetve, az épület hatalmas sík felületei, a díszítések koncentráltsága egyszerűsödést, letisztulást mutatnak. A romantikus érzés helyett komor nagyszerűség jellemzi. A szabadon álló, T-alaprajzú, téglaarchitektúrájú, négyszintes, magastetős, R. Norman Shaw, A. Messel, E. Saarinen és E. Wood hatását is mutató épület nagyvonalú kompozícióját a népművészetből vett díszítések egészítik ki. A boglyaíves bejárati építmény fa ajtajának pásztorfaragásai, Ószövetségből vett feliratai, az állatmintás kovácsoltvas kerítés a magyar költők Braille-írású verseivel, a kiváló alaprajzú épület belső terrazzója, kovácsoltvas lépcsőkorlátja ma is megvan, de a bútorozás megannyi részlete eltűnt. A Wechselmann-féle Vakok Intézete a századelő magyaros törekvései között egyedül áll, elkészültekor nincs még egy városi épület, amelyen a magyar népművészet formakincse ily erősen és tisztán. (Bor ferenc)

The first one in the left corner: It’s a first communion rosary, and it’s not cheap.

The black one in the first line: That’s a widow rosary and it’s old.

The white one in the second line:  is a commemoration rosary. It has a miniature picture in the round part. I haven’t seen that since the 70′s.

In the third line, multicolor one: It’s an Anima mundi, I have only seen those in the hands of Rosary ministery’s old ladies. The oldest ones are from the 80′s after Juan Pablo II came to Mexico for the first time. It’s one of the old ones, I know because the crucifixes are different.  The third one on the fourth line: Red and gold. The style is old, the metal is dark, that’s a 50′s rosary, probably a quinceañera one (or it’s maybe older, from the 40′s when the brides carried red roses with their offerings).

The fifth one on the fourth line: It’s a quinceañera rosary with Ignatius’s tear. The style is old and in my part of Mexico is orphan girls who used it. At least it was when I was young. The third one of the fifth line: the blue one with the anchor. That one I have only seen in Veracruz and it doesn’t look new. The fifth one on the fifth line: That’s a 90′s wedding rosary. Black and white patterns were popular on that date. The fourth one on the last line: That’s a first communion rosary from the 30′s. It’s delicate and most probably silver. The rest wrench my heart too, the humble everyday rosaries with wooden beads and knots. Those are cheap and bear the wear and tear of their user handling. But those  I described are much more.

Those are mother’s rosaries.

Személyautók haladnak el a Dohány utcából a Lenin körút (Ma Erzsébet körút) találkozásánál lévő Hiradó Mozi előtt

Fotó: Gere László,1964