_nekemcsakte_

De az én szívem mégis érted dobban minden pillanatban.

Téged kereslek minden tekintetben,

Minden kóbor lélekben.

Minden szavam hozzád szól,

Minden könnyem érted hull,

Minden pillanatban szemeidre gondolok

És ölelő karod hiányától hulljatom könnyeim.

Nem bírom nélküled, egyre csak ezt mondom...

Lelkem sivár lett és fakó

Szívem örök fájdalomba burkolózott

Egy majdnem csók

Egy majdnem szeretlek

Egy majdnem szerelem

Egy majdnem mi.

Sokat gondolkoztam azon hogy mik is lehettünk volna mi együtt, de rájöttem, hogy ennél többet érdemlek.

Szerelmet

Vagy csak erős vonzódás?

Akartunk egymást,

Vagy csak nem volt más?

Őt akartad ,igaz ?

Az ő szerelme számodra a gyógyír !

Az enyém, csak pillanatnyi megnyugvást adott,

Háborgó, tomboló lelkednek.

Szerelem volt, már tudom

Tudom, hisz szüntelen rád gondolok

S mégis őt okolom,

Őt, kinek szemébe elvesztél,

Ahogy közös emlékeinkre gondolok.

Többé nem lesz ugyan olyan

Tudom jól

Többé nem ölel két karod,

Nem hallom mély hangod,

Nem látom gyönyörű csillogó szemed

Szívem minden szeretetével téged szeretlek

Szeretlek, szeretlek , szeretlek

Szüntelen csak rád gondolok.

Nem baj szerelmem ,

Nem múlik el,

Szívem minden dobbanása,

Erős kezed,finom érintése,

Mély hangod, lelkem rezzenése.

Mosolyod édes, mint a méz

Mentem hozzád sietve, szakadó esőben

Vártam, hogy karjaidban megnyugodjak

Mikor szemembe néztél, láttam,

Hogy a te karjaid többé,

ha nekem nem lehet benne szerepem,

és hiába találok én mást,